Közélet

Fidesz: béremelés, adócsökkentés és több munkahely segíti a dolgozókat

Fidesz: béremelés, adócsökkentés és több munkahely segíti a dolgozókat

2015. augusztus 21., péntek
Fidesz: béremelés, adócsökkentés és több munkahely segíti a dolgozókat

A Fidesz szerint jelenleg béremelés, adócsökkentés és több munkahely segíti a dolgozókat, míg a szocialisták kormányzásuk alatt félmillió embert tettek munkanélkülivé, a fizetéseket túladóztatták, a sorozatos megszorításokkal és a családok eladósításával keservessé tették a megélhetést.

A kormánypárt az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében

Gúr Nándor

szocialista országgyűlési képviselő napközben tartott sajtótájékoztatójára reagált, amelyen az ellenzéki politikus azt mondta, a kabinet nem a dolgozó emberek érdekét szolgálja, ezért „jó értelemben vett bérharc” nélkül tovább nő a szegénység Magyarországon. "A baloldal ma is előbb adna munkát és segélyeket a bevándorlóknak, mint a magyar embereknek" - fogalmaz a Fidesz, majd kiemelik, a polgári kormány megbecsüli a dolgozókat, a foglalkoztatáspolitikai reformoknak köszönhetően huszonhárom éve nem dolgoztak annyian Magyarországon, mint ma. A Fidesz célja, hogy a magyar dolgozók fizessék Európa egyik legalacsonyabb személyi jövedelemadóját, ezért jövőre tovább csökken az szja - fejtik ki, majd megjegyzik, a tartósan alacsony inflációnak köszönhetően a fizetések ma megőrzik értéküket, két és fél éve töretlen a reálbérek növekedése. A kormánypárt emellett arra is kitér, hogy 2010 óta minden évben nő a minimálbér és béremelési programot indítottak a rendőröknek, a katonáknak, a tűzoltóknak, az ápolóknak, az orvosoknak, a pedagógusoknak, a szociális és gyermekvédelmi dolgozóknak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.