Közélet

VIII.Lótusznapok az SZTE Füvészkertben

VIII.Lótusznapok az SZTE Füvészkertben

2015. július 27., hétfő
VIII.Lótusznapok az SZTE Füvészkertben
lotusznapok35_gs

Az idei évben már nyolcadik alkalommal invitálják látogatókat a Lótusznapokra. Ezen a két napon távol-keleti hangulatot varázsolnak a kertbe, zenével, tánccal, ízekkel és illatokkal idézik a kelet varázsát. A hagyományokhoz híven idén is lesz tradicionális indiai táncbemutató, hangfürdő, meditációs koncert.

"Jóga-, és harcművészeti bemutatókkal, masszázzsal, henna és arcfestéssel, kézműves vásárral, előadásokkal is várjuk látogatóinkat. Az évek során folyamatosan tágítjuk a rendezvény kereteit és Ázsia rejtelmes, sokszínű világából újabb és újabb érdekességeket vonunk be a kínálatba. Az idei évben az érdeklődők bepillantást nyerhetnek a koreai és kínai teázási kultúrába, hallhatnak tradicionális TAIKO (japándob) bemutatót, útibeszámolók segítségével kínai, nepáli és indiai tájakon barangolhatnak. A rendezvényünk és az indiai lótusz ihlette a tavaly átadott japánkertet is, mely igazi keleti ékszerdobozzá varázsolta a lótuszos tó környékét. Az idei év újdonságaként látogatóink az origamival, a japánok által művészetté fejlesztett papírhajtogatással is megismerkedhetnek. Vendégeinket szívesen látjuk távol-keleti viseletben! Biztatunk mindenkit, hogy pléddel, szivaccsal, matraccal felszerelkezve érkezzen és az árnyas fák alá letelepedve élvezze a programsorozatot!" - invitálnak a szervezők a VIII. Lótusznapok programsorozatra, amely augusztus elsején és másodikán, szombaton és vasárnap tart az SZTE Füvészkertben, mindkét nap 9-20 óráig.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.