Sport

Universiade: aranyérmes a férfi vízilabda-válogatott

Universiade: aranyérmes a férfi vízilabda-válogatott

2015. július 14., kedd
Universiade: aranyérmes a férfi vízilabda-válogatott

A magyar férfi vízilabda-válogatott aranyérmet nyert a dél-koreai Kvangdzsuban rendezett Universiade keddi zárónapján.

A viadal honlapjának beszámolója szerint

Vincze Balázs

címvédő együttese a fináléban ötméteresekkel győzött az olasz csapat ellen úgy, hogy a második negyed végén négy, a nagyszünetben pedig még háromgólos hátrányban volt. "Nagyon örülök, borzasztó nehéz volt, 0-4-nél eléggé kilátástalan volt a helyzetünk. Nyilvánvaló volt, hogy a védekezést meg kell erősítenünk, feljavult támadójáték nélkül pedig esélytelenek vagyunk" - idézte a vlv.hu honlap Vincze Balázst. A szakember hozzátette, ezt követően szépen jött fel az együttes, a lövések "megteltek" energiával. "A végjáték eszméletlen volt, az utolsó negyedben azt hiszem, öt vagy hat emberhátrányt kaptunk és mindösszesen egy emberelőnyt, amit időkérés után be is tudtunk lőni, eléggé nehezen tudtuk akár a döntetlent is megtartani. Kis híján így is sikerült a rendes játékidőben lezárni a meccset, de ez így is szép és jó" - mondta a tréner. A kapus

Bisztritsányi Dávid

, az együttes kapitánya úgy fogalmazott, a csapat a pokolból a mennybe jutott: "Csapatként másztunk ki ebből a mélységből, amihez

Botond

kellett (Barabás Botond, a cserekapus). Őt szeretném kiemelni, az ő teljesítményét, mert gyakorlatilag ő nyerte meg nekünk a meccset." A magyar küldöttség így két arany- és három bronzéremmel zárta az Universiadét.

Férfi vízilabda, döntő:

Magyarország-Olaszország 14-13 (0-1, 1-3, 4-1, 2-2) - ötméteresekkel 7-6

Magyar gólszerzők:

Bátori, Kovács G. 3-3, Illés, Halek, Sedlmayer 2-2, Jansik Sz., Chilkó.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.