Közélet

Nemcsak a sertéságazatban lehet 5 százalék az áfa

Nemcsak a sertéságazatban lehet 5 százalék az áfa

2015. július 21., kedd
Nemcsak a sertéságazatban lehet 5 százalék az áfa

A Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) a sertés tőkehús általános forgalmi adójának 5 százalékra csökkentését jövő év elejétől nem ágazati előnynek tekinti, hanem egyfajta lehetőségnek, hogy a többi élelmiszerágazatban is csökkenhessen az áfa.

Ezt a véleményét a VHT azt követően tette közzé kedden egy nyílt levélben, hogy

Erdélyi István

, a Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. elnök-vezérigazgatója a múlt hét közepén azt nyilatkozta, hogy a sertésszektort érintő 5 százalékos áfakulcs bevezetése értelmetlen, mert az a sertéságazat helyzetét nem javítja. Erdélyi István álláspontja szerint az áfacsökkentésnek egyetlen hatása, hogy rontja a baromfiágazat pozícióját, ami miatt az ősszel reklám-, illetve marketingkampányt kívánnak indítani. A VHT a Gallicoop elnök-vezérigazgatójának címzett nyílt levélben emlékeztet: a szakmaközi szervezet továbbra is fenntartja azt az álláspontját, hogy az élelmiszeripar ágazatainak együtt és nem egymás ellen kell dolgozniuk. Több évvel korábban ugyanis közösen kezdeményezte és képviselte a tej és a baromfi terméktanácsokkal együtt a VHT is az 5 százalékos áfakulcs bevezetésének szükségességét az élelmiszeriparban. A szakmaközi szervezet utal arra is, hogy tudomása szerint az 5 százalékos áfakulcs bevezetése része egy intézkedéssorozatnak (pénztárgépek online működtetése, EKÁER bevezetése, stb.), amelynek célkitűzése nem a konkurenciaharc kiélezése, hanem a feketegazdaság elleni markáns fellépés, a belföldi termelés feltételeinek erősítése, a foglalkoztatás növelése, valamint az import mérséklése. Ezért a VHT szerint, ha a különböző élelmiszeripari ágazatok vezető szakemberei energiájukat nem az egymás elleni konkurenciaharcra fordítják, hanem közösen bizonyítják, hogy szükséges az 5 százalékos áfakulcs bevezetése a magyar élelmiszeripar egészében, akkor eredményt érhetnek el. Ha viszont nem lesz összefogás az áfacsökkentés ügyében, és az megbukik a sertéságazatban - például egy negatív kampány miatt -, akkor sem a baromfiágazatban, sem az agrárium többi ágazatában nem lesz értelme a csökkentett áfakulcs bevezetésének - tartalmazza a VHT nyílt levele.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.