Írjon nekünk

Közélet

Kósa Lajos: a határátlépők száma év végére 140-160 ezer is lehet

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Az év végére az illegális határátlépők száma elérheti a 140-160 ezret is – erről Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke beszélt az M1 aktuális csatornán kedden.

A kormánypárti politikus közlése szerint kedden az illegális bevándorlók száma meghaladta a 80 ezret. Kósa Lajos szerint minden jel arra utal, hogy sokan szervezett embercsempészek segítségével indulnak útnak, ők 3-6 ezer dollár közötti összeget fizetnek azért, hogy a jobb élet reményében zömében Ausztriában, Németországban vagy a skandináv államokban telepedhessenek le. Hozzátette: akiknek valóban politikai menedékjogra van szükségük, azok ebből az összegből akár repülővel is érkezhetnének.

Arról is beszélt, hogy a migránsok hiába kapnak Görögországban a schengeni térségbe történő belépésről okmányt, azt gyakran megsemmisítik. Nehezíti a helyzetet az is, hogy az Európai Unió több tagállama nem biztonságos országnak minősítette Görögországot, ahová így ezekből az országokból a migránsok nem küldhetőek vissza.

Közélet

Hiába figyelmeztetik a vendégeket, sokan továbbra is etetik a galambokat

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Fennáll a veszély, hogy tartósan a Virág cukrászdához szoknak a galambok.

Tovább olvasom

Hírzóna

Költségvetési rendeletet alkot a megyei közgyűlés

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A trianoni békediktátum 100. évfordulóján az egykori  Csanád megye nevével egészül ki a megye elnevezése.

Tovább olvasom

Közélet

Elkezdődött a Szőke Tisza roncsainak kiemelése Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A hajó várhatóan péntekre kerül a szárazföldre.

Tovább olvasom

Aktuál