Közélet

Átadták a város harmadik kormányablakát a Szeged Novában + FOTÓK

Átadták a város harmadik kormányablakát a Szeged Novában + FOTÓK

2015. július 10., péntek
Átadták a város harmadik kormányablakát a Szeged Novában + FOTÓK
kiormanyablek_nova15_gs

Naponta átlagosan hetven ügyfelet szolgáltak ki eddig a Szeged Novában július másodika óta üzemelő, teljes körűen akadálymentesített, vagyis mozgáskorlátozottakat, vakokat és gyengén látókat, valamint siketeket és nagyothallókat is kiszolgáló kormányablakban.

szechenyi2020_szocialis_alap

Csongrád megyében a hetedik, Szegeden pedig a harmadik kormányablak nyílt meg a Nova áruházban, ahol négy munkaablak és egy fotófülke fogadja a lakosságot. „A közigazgatás átalakításába többek között azért kezdett a kormány, hogy minőségi változás történjen az állampolgároknak nyújtott szolgáltatások és az ügyfelekkel való kapcsolattartás terén. Az volt a cél, hogy meg lehessen tapasztalni, milyen kényelmes egy ablaknál elintézni minden egyes ügyet hosszas sorban állás helyett gyorsan, egyszerűen” – fogalmazott

Juhász Tünde

kormánymegbízott. Beszámolt arról is, hogy július 2-a óta működik a Szeged Novában a kormányablak, az eddigi tapasztalatok szerint naponta átlagosan 70 ügyfelet szolgáltak ki. „Biztos vagyok benne, hogy az állampolgárok az ügyintézéssel itt a Szeged Novában hamarabb fognak végezni, mint a bevásárlással” – jelentette ki a kormánymegbízott. Juhász Tünde portálunknak elmondta,

tavaly tavasszal nyílt a Tesco Extrában kormányablak

, és az ottani pozitív tapasztalatok biztatták arra a hivatalt, hogy ismét egy bevásárlóközpontban alakítsanak ki újabbat. „Nagyon sikeresek azok a kormányablakok, amelyek a hivatal falain kívül működnek, így az állampolgárok össze tudják kötni teendőiket. Teljesen életszerű, hogy amíg a család egyik tagja például lejárt személyi okmányait intézi, addig a másikuk elintézi a bevásárlást” – magyarázta. Az ügyfélforgalmi adatok alapján idén tavasszal változott a kormányablakok nyitva tartása, bebizonyosodott ugyanis, hogy a hivatalokba nem járnak ügyfelek a hivatali időn kívül. Ezzel szemben a bevásárlóközpontokba igen, így azokon a helyszíneken más nyitvatartási rendben fogadják az ügyfeleket.

kiormanyablek_nova09_gs

Az ország 113-ik kormányablaka nyílt meg a Szőregi úti áruházban, a cél, hogy összesen 278 helyszínen intézhesse ügyeit a lakosság kényelmesen, gyorsan és hatékonyan – erről már

Baltay Tímea

, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkárságának kormányablakokért felelős helyettes államtitkára beszélt. Arról is tájékoztatott, hogy a kormányablakok nyitásával párhuzamosan az elektronikus kormányablakok kialakítása is zajlik, mellyel lehetővé válik, hogy az állampolgárok otthonukból is intézhessék ügyeiket. Ezen felül a települési ügysegédi rendszert is fejlesztik területi- és informatikai szinten egyaránt. Fokozatosan fejlesztik az úgynevezett tudástár adatbázist is, a cél, hogy 2000 ügykörnél is többet lehessen elintézni egy ablaknál. Baltay Tímea kitért arra is, hogy kormányablakoknál 2015 első negyedévében már meghaladták a teljes 2013-as esztendőre vonatkozó ügyintézési statisztikai átlagot. A Csongrád Megyei Kormányhivatal még 2013-ban nyert 390 millió forint uniós támogatást a TIOP – 3.3.1/A-12/2 – „A közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés megteremtése: akadálymentesítés” című pályázat keretében. A megyében összesen 11 kormányablak valósul meg ennek köszönhetően. A Szeged Novában a teljes körűen akadálymentesített, vagyis mozgáskorlátozottakat, vakokat és gyengén látókat, valamint siketeket és nagyothallókat is ki tudnak szolgálni. Az okmányirodai szolgáltatásokkal is rendelkező új ügyfélszolgálat 378-féle ügykörben látja el feladatát. Csongrád megyében újabb kormányablakok nyílnak, Hódmezővásárhelyen, Makón, Szentesen, illetve Szegeden is nyitnak a Rákóczi tér 1. szám alatt.

A kormányablak nyitvatartási ideje a Szeged Novában:

Hétfő: 7:00 – 17:00 Kedd: 8:00 – 20:00 Szerda: 8:00 - 20:00 Csütörtök: 8:00 - 18:00 Péntek: 8:00 - 20:00

Akadálymentesített kormányablakot adtak át a Szeged Novában.http://szegedma.hu/?p=552761

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. július 10.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.