Közélet

Péter Szilvesztert választották az Élhető Szegedért Egyesület elnökének

Péter Szilvesztert választották az Élhető Szegedért Egyesület elnökének

2015. június 8., hétfő
Péter Szilvesztert választották az Élhető Szegedért Egyesület elnökének
peterszilveszter

Az Élhető Szegedért Egyesület május 4-én tartotta az éves közgyűlését, amely során megválasztották a szervezet vezetőségét. Elnöknek Péter Szilveszter korábbi elnökségi tagot választották, de a vezetőség is megújult. A változások kapcsán az egyesület az alábbi közlemény juttatta el portálunkhoz.

"Az Élhető Szegedért Egyesület 2009. évi megalakulását az a cél vezette, hogy szervezze a Kálvária városrészben élők életét, valósítsa meg azokat az elképzeléseket, melyek gondolat szintjén a különféle fórumokon kifejezésre jutnak, ugyanakkor megvalósulásukat sem a városvezetés, sem a politika nem vállalja fel. Az egyesület megalakításakor alapvető célnak tekintettük, hogy felkutassuk és megőrizzük mindazon értékeket, melyek lakóterületünk szűkebb és távolabbi környezetében fellelhetők. Továbbá, az itt élők közösségi életének szervezését, a szűkebb lakókörnyezethez kapcsolódó identitástudat kialakítását. Alapvető értéknek tartottuk a kisvárosias jellegű városkép, illetve a polgári szellemiség megtartását, kulturális élet újraindítását, az épített környezet megóvását. Az utóbbi kapcsán elérendő kiemelt célként fogalmaztuk meg az egészséges lakókörnyezetet, a zaj- és légszennyezés csökkentését. Az eddig elvégzett munka elismerésre méltó. Az egyesület a Móravárosért Egyesülettel együtt állította a Kálvária téri dombon álló 6 méteres keresztet, továbbá a hansági kitelepítettek, illetve a mindenkori diktatúrák áldozatainak emlékére a kopjafákat. Ehhez kapcsolódik az évenkénti emlékünnepség, valamint az október 23-i nemzeti ünnep megtartása is. Az itt élők közösségi életének szervezésére évente kulturális és kikapcsolódás jelleggel a környező városokba kirándulásokat szerveztünk. Városvédőként jártunk el a Kálvária tér rekonstrukciója, a városrész elnevezése, a területen működő ipari üzem, valamint a raktárbázis esetében az egészséget veszélyeztető zaj-és légszennyezés csökkentése érdekében. Az egyesület elismerést és véleményezési jogot vívott ki a területet érintő önkormányzati döntések előkészítése során is. Az egyesület a munkáját és eredményeit a társadalomban tapasztalható erőteljes átpolitizálás ellenére érte el. Ezen erőteljes átpolitizálás nem segíti a közös társadalmi feladatainak megoldását, ugyanakkor a leghatékonyabb eszközökkel sem tud az emberekhez egy bizonyos közelségen beljebb kerülni. Ezen segít a civil egyesület. Az egyesület működése viszonylag rövid múltra tekinthet vissza. A közelmúltbeli tisztségmegújítás az elért eredmények megtartása, illetve fejlesztése mellett döntött. Értékként ismerjük el az elért eredményeket, de úgy ítéljük meg, hogy az egyesület nevében rejlő 'élhető Szeged' más feladatok felvállalásával a figyelmet felkeltheti irántunk, a tagság létszámát bővítheti, általánosságban pezsdülést hozhat életünkbe. Ilyen lehet a Kálvária tér felújítása, mivel az nemcsak látvány, de az itt élők számára tudati és érzelmi kérdés is. A téren volt hajdan a pestis áldozatok emlékére állított Kálvária kápolna elődje, majd az 1883-ban megépített, kis barokk templom mint a múlt szakrális emléke. Az itt működő oktatási intézményben tevékenykedett a Nobel-díjas

Szent-Györgyi Albert

is, akinek sikere bölcsője és elindítója volt a város tudományos életének. Az egyesület a várospolitikai célok elérésében szükségesnek ítéli az érdekérvényesítő tevékenységének szélesítését. Mint civil egyesület élhet a várost érintő döntések véleményezésében. Mindezekben az egyesület kezdeményező szerepet is fel kíván vállalni. Ezen várospolitikai célok eléréséhez szükséges a kapcsolatfelvétel elsősorban a helyi civil egyesületekkel, helyi közösségekkel. Tagjaink között szeretnénk tudni mindazokat, akik Szeged jövőjéért kívánnak tenni. Sikerünk érdekében fontosnak tartjuk a tömegkommunikáció javítását" - írja közleményében az Élhető Szegedért Egyesület.

Péter Szilvesztert választották az Élhető Szegedért Egyesület elnökének - részletek ITT: http://szegedma.hu/?p=545251

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. június 8.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.