Sport

Kosárlabda: negyedik lett a Kosársuli

Kosárlabda: negyedik lett a Kosársuli

2015. június 14., vasárnap
Kosárlabda: negyedik lett a Kosársuli
momo4

Idei harmadik salgótarjáni fellépésén sem tudott nyerni a Vásárhelyi Kosársuli. A gárdának azonban utolsó szezonbeli mérkőzését követően sem kell szégyenkeznie. A bajnokság előtt kitűzött célt ugyanis túlteljesítették: nem csak a keleti csoport legjobb négy gárdája közé jutottak be, hanem a konferencia bajnoki cím után majdnem a bronzérmet is elcsípték az NBI B-ben.

A kék-sárgák az első negyedet még egálra hozták(17-17), de a második periódusban a rossz támadójátékuk miatt leszakadtak a hazaiaktól, akik a

Gorski-Madár-Szabó

trió vezetésével 12-vel léptek meg a nagyszünet előtt. A vendégekben a meccsen 19 pontot gyűjtő

Czibere

tartotta a lelket. A fordulást követően csak néhány pontot tudott faragni hátrányából a Vásárhely, de a 10 pont körüli különbség állandósulni látszott. Nem vitte túlzásba a két együttes a pontgyártást: ebben 10 perc 12-11lett az eredmény. Az igencsak gyenge támadójátékot a csapatok dobószázalékai is mutatják, Vulticsék 42, míg Vasék 34 százalékos pontossággal tüzeltek. A zárójátékrészben beindultak a tarjániak, és hat perc alatt 17 pontra növelték az előnyüket. Madár villogott leginkább ebben az időszakban. A 70-56-os végeredmény végül

Rostás Imre

közelijével alakult ki. A Vásárhelyi Kosársulinak ezzel befejeződött a 2014-15-ös bajnoki idény.

Elek András

fiai a most elszenvedett vereséggel együtt eredményes szezont zártak: a Debrecen elleni ki-ki meccsen megnyerték az alapszakaszt, valamint ezüstérmet szereztek a Hepp Kupában.

Az NB I/B 3. helyéért, 3. mérkőzés:

Konecranes-Salgótarjáni KSE – Vásárhelyi Kosársuli 70–56 (17–17, 28–16, 12–11, 13–12)

Salgótarjáni Városi Sportcsarnok.

Salgótarján:

SZABÓ P. 13/9, MADÁR 14/9, Oluic 2, Tutus 8, VULETICS 15.

Csere:

Papp I. 4, Schéda 3/3, Gorszkij 7, Pribics, Czuprák 3, Dániel P. 1.

Edző:

Papp Attila

Vásárhely:

Vejinovics 7/3, CZIBERE 19/9, Vas P. 5/3, GENAL 11, Varga D. 8.

Csere:

Gruda, Rostás I. 6, Mócsai, Kelemen.

Edző:

Elek András és Utasi Gábor. Elek András:

"Ilyen gyenge támadójátékkal, különösen Salgótarjánban, nem lehet mérkőzést nyerni."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.