Írjon nekünk

Közélet

Miklós Péter: Csongrád megye versenyképességét kell növelnünk

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

megyei_kozgyules02_gs

Tíz éve tagja a KDNP-nek a Csongrád Megyei Közgyűlés új tagja, Miklós Péter, aki önkormányzati céget is vezetett és bizottsági munkát is végzett az elmúlt években, jelenleg pedig a hódmezővásárhelyi Emlékpont múzeum igazgatója. Eskütétele után portálunknak elmondta, a megye elmaradottabb településeinek felzárkóztatásáért is kíván dolgozni, akárcsak a térség versenyképességének növeléséért.

Nem ismeretlen, nem új terep a politika Miklós Péter számára, aki a megyei közgyűlés június 17-i rendkívüli ülésén tette le képviselői esküjét. Kalmár Ferencet váltotta a testületben, miután összeférhetetlenség miatt lemondott a mandátumáról a KDNP-s politikus. Ahogy beszámoltunk róla, a Kereszténydemokrata Néppárt országos szinten döntött arról, hogy a tavaly őszi önkormányzati választásra összeállított megyei listán szereplő négy KDNP-s közül kit delegál a testületbe.

„2005-től vagyok tagja a KDNP-nek, egy évvel később a szegedi szervezet ügyvezető elnöke, majd 2010-től megyei titkára vagyok a pártnak. Ezen felül több cikluson keresztül az országos választmány tagja is voltam, illetve 2007 és 2011 között a Fidesz országos választmányának tagjaként is tevékenykedtem. A nagyobbik kormánypárt kulturális tagozatának országos tanácsának voltam tagja és megyei elnökeként dolgozhattam négy évig. Így a párt működéséről, a pártpolitikáról szerezhettem tapasztalatokat” – sorolta Miklós Péter, milyen pártfunkciókat látott el eddig. A Csongrád Megyei Közgyűlés tagjának választott képviselő az önkormányzatok működéséről is szerzett már tapasztalatokat, hiszen 2010 és 2012 között Szegeden a közgyűlés Kulturális, Egyházügyi és Közművelődési Bizottság külsős tagjaként dolgozott, majd 2011 áprilisától pedig egy önkormányzati cég vezetésével bízták meg. „Igaz, sokan történészként ismernek, de az iménti példákból is látszik, hogy a közgyűlések, az önkormányzati munka, így például a rendeletalkotás és a döntéshozatal folyamata egyáltalán nem ismeretlen számomra. Eddigi tapasztalataimat a megyei közgyűlésben is kamatoztatni tudom” – fogalmazott.

A közgyűlésben előtte álló feladatokkal, munkával kapcsolatban Miklós Péter elmondta, a jogi bizottság tagjaként is fog dogozni a mostani ciklusban, és kiemelte a megye új feladatát, az uniós területfejlesztési források elosztására való javaslattételt is, ami szerinte meghatározó lesz minden egyes megyei képviselő számára. „Csongrád megye nagyon sokrétű, hiszen vannak határmenti települések, elmaradottabb, például munkanélküliséggel is jobban sújtott térségek, melyek felzárkóztatásáért is dolgozunk kell. Úgy kell meghatározni az EU-s források elosztását, hogy megtartsuk az egyensúlyt, másrészt megyénk versenyképességének növelése is fontos szempont. A megyei önkormányzat nem diszponál nagy források fölött, ám egy mindössze pár tíz millió forintból gazdálkodó település számára ezek a források nagy segítséget jelentenek” – részletezte. Miklós Péter hozzátette, Újszentivánon töltötte életének több mint két évtizedét, ott is foglalkozott közéleti kérdésekkel, így ismeri egy kistelepülés problémáit is, akárcsak egy önkormányzati cég működését vagy éppen a bizottságokban folyó munkát.

Miklós Péter 1980-ban született Szegeden. Középiskolai tanulmányait a szegedi Dugonics András Piarista Gimnáziumban végezte, majd a Szegedi Hittudományi Főiskolán tanult teológiát, ahol 2002-ben vehette át hittanári diplomáját. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 2004 nyarán szerzett történelem szakos bölcsész és középiskolai tanári oklevelet. 2012 óta a történettudományok doktora. Az elmúlt évtizedben a Móra Ferenc Múzeum tudományos munkatársaként, a SZINT Szegedi Intézménytakarító Kft. vezetőjeként dolgozott; jelenleg a szegedi egyetemen oktat, valamint a Kodolányi János Főiskola címzetes docense. Miklós Péter 2015 január elsejétől irányítja a hódmezővásárhelyi Emlékpont múzeumot. Tagja a KDNP-nek, idén februártól a párt megyei szervezetének ügyvezető titkára.

A térség versenyképességének növelését tartja legfontosabb feladatnak a Csongrád Megyei Közgyűlésben Miklós Péter.

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. június 18.

Egészség

Újraindulnak a szervezett szűrővizsgálatok

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Elsősorban az emlő-, méhnyak, vastagbél- és végbélszűrések.

Tovább olvasom

Hírzóna

Rendhagyó módon köszöntik a gyerekeket a rendőrök – videó!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Bár idén kicsit másként ünnepeljük, de azért nem tűnt el a kicsik ünnepe.

Tovább olvasom

Hírzóna

Veszélyes gyerekjátékokat vontak vissza a boltokból

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Megbízhatóbb a hazai termék.

Tovább olvasom

Aktuál