Közélet

"Megteltünk" - Magyarország nem kér a visszatoloncolt menekültekből (FRISSÍTVE)

"Megteltünk" - Magyarország nem kér a visszatoloncolt menekültekből (FRISSÍTVE)

2015. június 23., kedd
"Megteltünk" - Magyarország nem kér a visszatoloncolt menekültekből (FRISSÍTVE)
sorompo_allj_stop_piros

Egyoldalúan felfüggeszti Magyarország az úgynevezett Dublin III. rendeletet. Ez azt jelenti, hogy nem lehet visszatoloncolni Magyarországra azokat a menekülteket, akik rajtunk keresztül jutottak el Ausztriába, Németországba vagy más EU-tagállamokba – írja a hvg.hu az osztrák Die Presse lapra hivatkozva.

A Die Presse szerint

az érintett egyezmény felfüggesztéséről kedden kora délután az osztrák külügyminisztériumot Perényi János, Magyarország bécsi nagykövete. A lépést "technikai okokkal" indokolta. A Die Presse idézi

Kovács Zoltán

kormányszóvivőt, aki az osztrák lapnak is azt hangoztatta kedden, hogy a magyar kormány európai megoldást keres a menekültekkel kapcsolatos problémákra, ugyanakkor védeni kell a magyar érdekeket valamint a magyar lakosságot is. „A hajó megtelt” – fogalmazott Kovács azzal kapcsolatban, hogy Magyarországnak nagyjából 2500 migráns befogadására van kapacitása, de ez a szám már most 3 ezernél tart. Kovács azt is mondta a lapnak, hogy meghatározatlan időre függesztik fel az egyezményt. Itthon az

Index

megkereste az ügyben a bécsi a magyar nagykövetet.

Perényi János

megerősítette a felfüggesztésről szóló értesülést. Az Index cikkében azt írják, hogy Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint az egyezményt ideiglenesen függesztjük fel. Egyelőre nem világos, hogy ebben az esetben "meghatározatlan időre" és az "ideiglenes" felfüggesztés kifejezések nagyjából ugyanazt jelenthetik-e, illetve hogy a felfüggesztés pontosan mennyi időre szólhat.

Lázár János

, a Miniszterelnökséget vezető miniszter egy korábbi kormányszóvivői tájékoztatón azt állította, hogy Ausztria és Németország körülbelül 15 ezer menekültet készül visszatoloncolni Magyarországra. A Dublin III. rendelet 2013. július 19-én lépett életbe.

BM: felfüggeszti Magyarország a menekültek visszafogadását más uniós országokból

Technikai okokból, határozatlan ideig a folyamatban lévő ügyekben felfüggeszti "a Magyarországra irányuló dublini transzferek fogadását" - a menekültek visszafogadását más uniós országokból - a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal - közölte a Belügyminisztérium kedden az MTI-vel. A közlemény szerint erről az illetékes a DubliNet rendszeren keresztül tájékoztatta Ausztria, Belgium, Csehország, Dánia, Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Lengyelország, Luxemburg, Németország, Norvégia, Olaszország, Svédország és Szlovákia hatóságait. Hozzátették, hogy az illegális bevándorlással érintett uniós tagállamok közül a legleterheltebb Magyarország erején felül veszi ki részét a helyzet kezeléséből, az ország kimerítette a rendelkezésére álló kapacitásokat. A közleményben hangsúlyozták, hogy a magyar rendőrség június 22-ig az ország schengeni külső határain 60 620 ember - ezen belül a magyar-szerb határszakaszon 60 089 embert - fogott el tiltott határátlépés miatt. "Magyarország a rendelkezésére álló kapacitásokat kimerítette" - tették hozzá, azzal együtt, hogy a helyzet gyors cselekvést kíván, Magyarországnak lépnie kell még az Európai Unió döntései előtt. Magyarország az uniós szolidaritás jegyében arra kérte a dublini rendszer tagállamait, hogy ne indítsák el az előre tervezett menekült transzfereket, illetve újabbak indítását egyelőre ne tervezzék. A magyar hatóságok dolgoznak a kapacitások bővítésén, ez időt vesz igénybe - tették hozzá. Mint írták: az ország mindenben eleget tett a nemzetközi szerződésekben vállalat kötelezettségeinek, regisztrálta a dublini eljárás kérelmezőit és levette ujjlenyomataikat. Magyarország vált az Eurodac-rendszer (a tagállamok területén illegálisan tartózkodó vagy oda illegálisan belépő személyek ujjlenyomatainak összehasonlítását végző rendszer) alkalmazójaként azonosíthatóvá, mint olyan ország, ahol az illegális migráns elsőként lépte át jogellenesen a határt. Mindeközben elég egy pillantást vetni bármely földrajzi atlaszra ahhoz, hogy belássuk: Szíriából, Afganisztánból legkevesebb négy állam határát kellett - szintén jogellenesen - átlépnie a Magyarországon kérelmet előterjesztőnek ahhoz, hogy egyáltalán előterjeszthesse kérelmét a magyar bevándorlási hatóságnál - írták. Az úgynevezett dublini rendelet (Dublin III.) az EU egyik menekültügyi jogszabálya, melynek értelmében a menekültek csak abban az uniós tagállamban nyújthatnak be menedékkérelmet, ahol először léptek az európai közösség területére. Ezután e menedékkérők ügyében csak az adott ország hatóságai illetékesek, ezért a többi uniós tagállamból visszaküldhetik a menedékkérőt az adott tagállamba.

Kovács Zoltán: Magyarország megtelt

"Megteltünk" - így kommentálta Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna kedd esti hírműsorában azt, hogy technikai okokból, határozatlan ideig a folyamatban lévő ügyekben felfüggeszti a menekültek visszafogadását más uniós országokból a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal. A kormányszóvivő hangsúlyozta: már hetek óta beszélnek arról, hogy a magyar ellátórendszer megtelt, naponta 600-800 ember érkezik a zöldhatáron át illegálisan Magyarországra, ami óriási terhet ró azokra, akik a bevándorlók regisztrációját végzik. "Nyugodtan mondhatjuk, hogy Magyarország erején felül veszi ki a részét abból a küzdelemből, ami itt zajlik, míg - méltatlan módon - csak a mediterrán országokat sújtó dolgokról beszélünk" - tette hozzá. Mint mondta: az ország nem tudná kezelni, ha a délről érkező migrációs nyomás mellett elkezdenének visszaáramlani azok a menekültek, akiknek az ügyét más országokban kedvezőtlenül bírálták el. Arra a kérdésre, hogy Magyarországnak van-e joga felmondani az úgynevezett dublini rendeletet (az EU egyik menekültügyi jogszabálya, melynek értelmében a menekültek csak abban az uniós tagállamban nyújthatnak be menedékkérelmet, ahol először léptek az európai közösség területére), azt válaszolta, hogy nem nagyon van más választása, hiszen a magyar ellátórendszer nincs felkészülve a menekültáradatra. Hozzátette, hogy ezzel láthatóan az unió sem tud mit kezdeni; "egy rendszerszintű hibával állunk szemben, ezt mi folyamatosan mondjuk, várjuk azokat az intézkedéseket és válaszokat, amelyek európai szinten és a tagállamok szintjén is tudnak segíteni a kialakult helyzet kezelésében" - mondta Kovács Zoltán.

DK: a kormány kiírta Magyarországot Európából

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormány kiírta Magyarországot Európából azzal, hogy technikai okokra hivatkozva, határozatlan ideig felfüggesztette a menekültek visszafogadását más uniós országokból. Az ellenzéki párt az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében úgy fogalmazott, a kabinet szánt szándékkal sértett meg egy fontos nemzetközi egyezményt belpolitikai céljai érdekében. Azt írták, Magyarország a legalapvetőbb felelősséget sem vállalja az itt regisztrált menekültekért. A pár száz menekült ellátása és a felelős menekültpolitika helyett a kormány inkább kiteszi a megtelt táblát - fogalmaztak, hozzátéve, a menekültellenes kormányzati politika odáig fajult, hogy veszélybe kerültek a menekültek ellátására szánt magyar EU-s támogatások is. A DK szerint azonban menekültek később is lesznek, ezért úgy látják a kabinet "magabiztos öngólt rúgott".

Egyoldalúan felfüggeszti Magyarország az úgynevezett Dublin III. rendeletet, így nem lehet visszatoloncolni az országba...

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. június 23.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.