Közélet

Kikapcsolták az áramot és a gázt az MSZP székházában (FRISSÍTVE)

Kikapcsolták az áramot és a gázt az MSZP székházában (FRISSÍTVE)

2015. június 29., hétfő
Kikapcsolták az áramot és a gázt az MSZP székházában (FRISSÍTVE)

Már áram és gáz sincs a szocialist párt üresen álló Jókai utcai székházában a fővárosban.

A hvg.hu a Borsra hivatkozva azt írja

, az 1,1 milliárd forintos jelzáloghitellel terhel ingatlan teljesen üres, immár az áramot és a gázt is kivezették az épületből, az MSZP országos vezetése pedig a Jászai Mari téri Képviselői Irodaház frakcióirodáiba helyezte át székhelyét, melynek kisebb mérete miatt jelentős leépítésre került sor a dolgozók között. A Jókai utcai épületből a bútorok nagy részét eltávolították, az ott maradottakra pedig kiterjedt a jelzálog. "A székházat a beszámoló szerint 1,1 milliárd forintos jelzáloghitel terheli, a frankhitelt 2007- ben vették fel az Erste Banktól. Az ingatlant üresen hagyták, de a törlesztőrészleteket fizeti az MSZP" - fogalmaz a cikk. Információik szerint a szocialista párt jelenleg 1,3 milliárd forintért árulja az ingatlant, melyre azonban nem talál vevőt, bár az Operaház például 600 millió forintért megvásárolta volna az épületet.

MSZP: Továbbra is működik a székház

A szocialista párt közleményben cáfolta a híradásokat. "Az MSZP vezető testületei, így az Országos Elnöksége és Választmánya, valamint a párt platformjai és tagozatai rendszeresen üléseznek az MSZP Jókai utcai székházában, de sajtótájékoztatóinknak és egyéb politikai rendezvényeinknek (szakpolitikai fórumok, konferenciák stb.) is heti rendszerességgel ad otthont a ház. Mindebből következik, hogy nem kapcsolták ki a közműveket az épületben" - tájékoztatta hírportálunkat a párt.

Szorul a hurok a vörös nyakak körül.http://szegedma.hu/?p=550389

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. június 29.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.