//

Két mellszobrot is áthelyeznek Szegeden a Dóm téri emlékcsarnokban (FRISSÍTVE)

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

szobrok01_gs

Balázs Béla és Csontváry Kosztka Tivadar szobra lesz kénytelen költözni, amennyiben rámondja az áment a szegedi közgyűlés.

Folytatódhatnak a szegedi szobrok vándorlásai, amennyiben pénteken így dönt a város közgyűlése. Ezúttal Balázs Béla és Csontváry Kosztka Tivadar Dóm téri mellszobrai kerülhetnek új helyre.

szobrok03_gs

Ahogy arról a SZEGEDma.hu is több cikkben beszámolt, jelenleg is zajlik a dóm turisztikai vonzerővé fejlesztését célzó nagyprojekt, ennek keretében pedig felújítják a Nemzeti Emlékcsarnok keleti térfalát is. A szobrok restaurálása kapcsán a Szeged-Csanádi Egyházmegye kezdeményezte Balázs Béla (1884-1949) költő, író, filmesztéta, filmrendező és Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919) festőművész posztamensen lévő mellszobrainak áthelyezését. A két szobrot a többitől eltérően az oszlopcsarnok elején, a boltívek alatt helyezték el 1979-ben, mivel az emlékcsarnokot akkor már megteltnek tekintették – magyarázza a városházi előterjesztés. Mivel az árkádsor szoborállományát figyelembe véve elhelyezésük előnytelen, sötét, körbejárhatatlan, nehezen fotózható és takarítható (az alkotások hátoldalát sokszor méltatlanul WC-nak használják – a szerk.) a felújításokat végző Kovács Jenő kőrestaurátor a mellszobrok áthelyezésére tett javaslatot. A szakember három lehetséges új helyszínt javasolt a terveket engedélyező Csongrád Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatalnak. Mindhárom javaslat a Dóm téri árkádsor alatt, a fal mellett jelöli meg a szobrok új helyét, azaz a Szeged-Csanádi Egyházmegye tulajdonában lévő ingatlant érinti.

szobrok02_gs

A megvalósítást a szakvéleményben javasoltak és az örökségvédelmi engedély szerint az egyházmegye saját költségén kívánja elvégeztetni, ám mivel a két szobor a szegedi önkormányzat tulajdonában van, a közgyűlésnek hozzá kell járulni áthelyezésükhöz. Az előterjesztés szerint remélhető, hogy a „falsík mellett méltó környezetben, megvilágítva jobban észrevehetők lesznek, mint eddig”.

A szobrok áthelyezése kapcsán valóban indult eljárás, a terveket, kérelmet benyújtották. Az egyházmegye részéről Germán Géza főépítész előzetesen egyeztetett, a tervben három helyszín szerepel a szobrok új helyeként. A pontos helyet közösen, szemlén fogják kiválasztani, ám örökségvédelmi szempontból akadálya nincs a szobrok áthelyezésének, a hozzájárulást még ezen a héten kiadják – írta a Csongrád Megyei Kormányhivatal Szegedi Járási Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály részéről Petvai Ferenc műemlék-felügyelő.

Balázs Béla és Csontváry Kosztka Tivadar Dóm tri szobrát új helyre helyezhetik át, ha a közgyűlés úgy dönt – részeltekért KLIKK: http://szegedma.hu/?p=548962

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. június 24.

Default thumbnail
Előző sztori

Szakértő: a felfüggesztés uniós ellenlépéseket is kiválthat

Default thumbnail
Következő sztori

Július 9-ig lehet a hiányzó dokumentumokat pótolni a felsőoktatási felvételi eljárásban

Legutóbbi hasonló cikkek