Közélet

Több mint háromszáz határsértőt tartóztattak föl Csongrád megyében pénteken

Több mint háromszáz határsértőt tartóztattak föl Csongrád megyében pénteken

2015. május 9., szombat
Több mint háromszáz határsértőt tartóztattak föl Csongrád megyében pénteken

Háromszázhatvanegy határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök Csongrád megyében pénteken, az elfogottak többsége Afganisztánból és Szíriából érkezett – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-t.

Szenti Szabolcs

közölte, hogy a rendőrök elfogtak két embercsempészt is. A járőrök pénteken reggel állítottak meg két gépkocsit Mórahalom belterületén, a két szerbiai sofőr nyolc szír és négy szomáliai állampolgárt szállított. A sofőrök ellen embercsempészés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás, a határsértőkkel szemben idegenrendészeti eljárás indult. Csongrád megyében február elején előfordult olyan nap, amikor ezernél is több határsértőt tartóztattak föl a rendőrök - akkor több mint 90 százalékuk Koszovóból érkezett - ezt követően azonban visszaesett az elfogottak száma.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.