Közélet

Marhahús és káposzta dukált a kakas mellé Kecskés fesztiválján + FOTÓK

Marhahús és káposzta dukált a kakas mellé Kecskés fesztiválján + FOTÓK

2015. május 11., hétfő
Marhahús és káposzta dukált a kakas mellé Kecskés fesztiválján + FOTÓK
kakasfozo13_gs

Hatalmas sikert aratott a IV. Kecskési Kakaspörköltfőző Fesztivál, ahol a körzet önkormányzati képviselője egy 1600-as évekbeli erdélyi recepttel mutatta be tudását.

Szombaton immár negyedik alkalommal fűtötték fel bográcsaikat a kecskésiek, hogy ízletes kakaspörköltet készítsenek, és jó társaságban töltsék el az időt. Az elmúlt három esztendőhöz képest mind a lebonyolításban, mind a szervezésben történtek változások - mondta el a SZEGEDma.hu-nak a főszervező,

Nógrádi Tibor

önkormányzati képviselő. Idén egyrészt minimális nevezési díjat kértek az indulóktól - 75 csapat vett részt az eseményen, mintegy ötszázan látogattak ki a helyi művelődési házhoz -, és a kakashúst a bográcsoknál osztották ki, nem a bejáratnál, tanulva abból, hogy korábban bizony nem is kevés olyan jelentkező akadt, aki hazavitte, és otthon készítette el a kakast. Ezúttal csak azok jöttek el, akik a közösség, a közösségi élmény miatt akartak részt venni a rendezvényen. A kísérőprogramok is színesebbé váltak, számos neves művész lépett fel (

Vajda Júlia, Gömöri Krisztián, Szilágyi Annamária, M. Koncz Gábor

), és központi szerep jutott a családi, illetve gyermekprogramoknak, úgy mint dzsúszivás, sörivóverseny, kötélhúzás stb. A zsűri minden sikeres alkotást különdíjjal jutalmazott, majd a kecskésiek jóízűen fogyasztották el a 75 bográcsnyi pörköltet. A siker jelzi, hogy este spontán diszkóval szórakozott a településrész lakossága.

Nógrádi Tibor külön is készült a fesztiválra. Bográcsában egy 1600-as évekbeli erdélyi recept alapján rotyogott az étel. A képviselő úgy fogalmazott, főztjének dinamikája egyszerűségében rejlett. Ami a különleges és egyedi receptet illeti, 5 kiló marhahús mellé 5 kiló vékonyra szelt káposzta került, középre pedig egy egész kakas. Az 1600-as években még nem állt rendelkezésre őrölt paprika, így az akkor méregdrágának számító fűszerekkel, borssal, köménnyel és sóval ízesített a városatya. "Nagy érdeklődés kísérte ezt a ételt, mely a mai finomabb ízvilágú társainál jóval markánsabb lett, és szélsőséges véleményeket váltott ki az ítészekből, vagy nagyon tetszett ugyanis a kóstolóknak, vagy túlzottan vadnak tartották" - árulta el. Az önkormányzati képviselő hozzátette, a nagy sikerre való tekintettel már a jövő évi, jubileumi ötödik fesztivál szervezése is megkezdődött. Már eldöntötték, hogy még jobban koncentrálnak majd a családi programokra, másrészről nagyobb időkorláttal, szélesebb háttérre valósítják meg az esti táncos mulatságot. "Szombat óta számos dicséretet, elismerést kaptunk, mindenki jól érezte magát. Ezt örömmel nyugtáztuk, és ezúton köszönjük mindazoknak, akik részvételükkel segítették Kecskés immár fő rendezvényét" - fogalmazott.

Kakaspörköltfőző fesztiválon mulattak a kecskésiek a hétvégén - részletek és rengeteg fotó ITT: http://szegedma.hu/?p=536856

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. május 11.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.