Labdarúgás: magabiztosan verte a Sándorfalva a Csongrádot + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

sandorfalva_csondrad25_gs

Bár a hajrára kissé visszavett a tempóból, a Sándorfalva összességében magabiztos sikert aratott a vendég Csongrád felett a megyei I. osztály 27. fordulójában.

A tapogatózó kezdés után hamar magához ragadta a kezdeményezést a hazai alakulat, habár igazán nagy helyzetet a találkozó korai szakaszában nem tudott kialakítani Antal Róbert legénysége. A gól azonban összejött nekik, miután Mucsi Máté 19 méterről a jobb alsóba bombázott egy szabadrúgást. (1-0) Hamar érkezhetett volna ugyanakkor az egyenlítés, de Maszlag Tibor egy szöglet utáni kavarodásnál nem találta el kapásból a kaput a tizenhatosról. Fél óra elteltével Veselin Guberinic hozta ziccerbe Nikola Romicot, de a csatár nem tudta mattolni Bíró Mihályt az ötös sarkáról. A folytatásban fokozatosan átengedte a területet a Sándorfalva ellenfelének, megteremtve ezzel a lehetőséget a kontrákra. Ezek közül egy végül eredményesen is zárult, amikor nem sokkal a szünet előtt ismét Guberinic passzolt kiválóan Romichoz, a társ pedig ezúttal már hibátlanul oldotta meg a feladatot. (2-0) Fordulás után Mucsi és Romic is kihagyott egy-egy ziccert, miközben a vendégek képtelenek voltak érdemi dominanciát szerezni maguknak a mezőnyben. A hajrához közeledve, magabiztos előnyük birtokában kissé visszavettek az iramból a hazaiak, a Csongrád ugyanakkor ezzel sem tudott élni. A hajrában ugyan Lévai Mihály és Maszlag is munkára késztette Srdjan Mikovic kapust, gólt azonban már nem tudtak elérni a vendégek.

Sikerével a Sándorfalva továbbra is stabilan áll az ötödik pozícióban, jelentős távolságra mind a mögötte, mind az előtte állókhoz képest. A Csongrád a fordulóban egy pozíciót esett hátra az UTC-t szombaton legyőző Algyő javára.

Sándorfalva, 200 néző
2015. május 17., 17.00
Sándorfalva SK
Csongrád TSE
Vége a mékőzésnek.

Játékvezető: Török Tamás * Asszisztens: Barta Norbert István, Szöllősi Ferenc
2
0

Csongrád megyei I. osztály, 27. forduló:

Sándorfalva SK – Csongrád TSE 2-0 (2-0)
Sándorfalva, 200 néző. Vezette: Török Tamás (Barta Norbert István, Szöllősi Ferenc).
Sándorfalva: Mikovic – Kalapács, Dargó, Bálint (Kanász N. -a szünetben), Drogba, Vizin, Farkas, Törköly (Széll 66′), Mucsi, Guberinic V. (Gémes 77′), Romic (Tóth 83′). Vezetőedző: Antal Róbert.
Csongrád: Bíró Szeles, Szentirmai, Török, Szabó L., Budai, Bodor (Lévai – a szünetben), Szabó M. (Somodi 71′), Huszka, Maszlag, Kovács (Fodor 61′). Vezetőedző: Szűcs Róbert.
Gólszerzők: Mucsi (21′), Romic (45′).
Sárga lap: Törköly (26′), Vizin (36′), ill. Szabó L. (38′), Kovács (42′), Maszlag (80′), Lévai (82′).

Antal Róbert: “Mindenféleképpen meg akartuk nyerni ezt a mérkőzést, úgy nekiindulni az utolsó három körnek. Örültem, hogy amit megbeszéltünk, azt teljesítette a csapat. Magabiztosak voltunk, miközben az ellenfelünknek igazán nagy helyzete nem is akadt egyáltalán. Örülünk a győzelemnek, amelyet az elnökünknek szeretnénk ajánlani, aki tegnap töltötte a 47. születésnapját.”

Szűcs Róbert: “Nem voltunk ma élesek támadásban, nem volt meg bennünk a kellő átütőerő sajnos. Az első félidőben lélektani szempontból nagyon rosszkor kaptuk a gólokat. Már éppen kijöttünk volna a szorításból, amikor jött az a balszerencsés szabadrúgásgól, majd pont a félidő végén büntetett meg minket a Sándorfalva egy eladott labdából. Szeretnénk a hátralévő fordulókban minél több pont szerezni, egyben már készülni a következő szezonra.”

no images were found

Online közvetítésünk:

VÉGE

90+2′
Vége a találkozónak, a Sándorfalva magabiztosan tartotta otthon a három pontot a támadásban kevésbé attraktív teljesítményt nyújtó Csongrád ellen.
90′
A játékvezető két perc hosszabbítást jelzett.
89′
Mikovic! Egy rossza hátrapasszra Maszlag csapott le, de a hazai hálóőr egy határozott becsúszással szerelte a támadót a tizenhatoson belül.
85′
Végre egy kis foci! Lévai tört be balról a tizenhatoson belülre, az ötös sarkától tüzelt, de a szöget jól záró Mikovicot nem tudta mattolni.
83′
Guberinic után Romicot is megtapsoltatta Antal Róbert, Tóth László váltotta a robusztus csatárt.
82′
Lévai szerint Török Tamásnak “nincs köze a játékvezetéshez”. Ennek hangot is adott, amiért a bíró felmutatta a sárgát a csongrádi támadónak.
81′
Folyamatos faultok tördelik a játékot mindkét oldalról, kezd leülni az iram a hajrához érkezve.
80′
Maszlag talpalta le Farkast egy sárgáért.

no images were found

77′
Guberinic helyére Gémes érkezett a Sándorfalvába.
76′
A szerencse sincs a vendégek oldalán: Maszlag gyilkos passzával Lévai került lövőhelyzetbe a tizenhatoson belül, de bal lábával elpöckölte egy óvatlan mozdulatnál a labdát maga elől.
73′
…Kalapács lapos lövése elakadt a sorfalban.
72′
Guberinic sarkára lépett rá Szentirmai a tizenhatos előterében, 19 méterről jár a szabadrúgás.
71′
Szabó Márkot Somodi váltotta a vendégeknél a folytatásra.
69′
Igyekszik nyomás alá helyezni riválisát a Csongrád, egyelőre kevés sikerrel. Eközben a sárga mezesek a lehetőségre várnak, hogy egy gyors kontrával végleg eldönthessék a három pont sorsát.
66′
A hazaiaknál Széll váltotta Törkölyt.

no images were found

63′
Kis híján ott a harmadik sándorfalvi gól! Egy hosszan előrevágott labdánál Guberinic és Romic ketten mehettek Szentirmaira. Az irányító passzával utóbbi szabadon roboghatott a kapuig, de Bíró lábbal hatalmasat védett a 8 méteres lövésnél.
61′
Kovács Balázs számára is véget ért a mérkőzés, Fodor Bálint állt be helyette a támadósorba.
54′
Guberinicet lerántani sem tudta Szeles, más kérdés, hogy ezt követően a sándorfalvi nem talált kaput a tizenhatos sarkától.
52′
Szeles löbbölt volna alá a labdának, hogy kiugrassa a szélen Szabó Márkot, de nagyon hosszú lett az átadás. A mai napon valahogy akadozik a Csongrád támadójátéka, Mikovic egyelőre nyugodtan szemlélheti a mérkőzést kapujából.
48′
Mi maradt ki?! Mucsi és Romic kényszerítőzött a büntetőterületen belül, előbbi már csak Bíróval állt szemben, de nem tudta bebőrözni a kapust. A kipattanóból Romic is betalálhatott volna, de túl sokat várt, és szerelték a védők.
46′
Bálint Dávid már nem jött ki az öltözőből, Kanász N. László állt be helyette, a túloldalon Lévai Mihály váltotta Bodor Bendegúzt.
46′
Folytatódik a meccs, egyet cseréltek a vendéglátók és a csongrádiak is a szünetben.

SZÜNET

45′
Vége az első félidőnek, amely után a kapura veszélyesebb játékot bemutató Sándorfalva megérdemelten vezet két góllal.
45′
GÓÓÓL!!! Guberinic indult meg a balon, keresztpasszával Romic robogott a büntetőterületen belülre, ahol előbb megcsinált egy cselt őrzőjével szemben, majd védhetetlenül húzta vissza a labdát a rövid alsóba 7 méterről. 2-0!
44′
Előnye birtokában némileg hátrébb húzódik a Sándorfalva, bízva abban, hogy így a villámgyors hazai támadók előtt több terület akadhat.
42′
Hátulról rúgott oda Kovács az éppen indítani készülő Vizinnek. Ezért is járt a kártya.
40′
Szabó Márk lépett volna ki egy indítással, de a keresztező Bálint tanárian tisztázott előle.
39′
Mucsi léc alá tartó csavarását ezúttal magabiztosan fogta Bíró kapus.
38′
Szabó László más hatásos eszköz híján lerántotta Romicot egy hosszú kirúgásnál, amivel a támadó már megindult volna a csongrádi kapu felé. 27-28 méterről lőhet szabadot a Sándorfalva.
36′
Egy páros kézfogó végén Vizin és Kovács kezdett kakaskodásba egymással. Előbbi játékos ijesztés gyanánt egy ütőmozdulatot is tett ellenfele felé. Ezt már nem lett volna szabad, villant érte a sárga.
32′
Óriásit védett Bíró! Guberinic indult keresztbe a tizenhatos előtt jobbról, közben pedig a védelem mögé mozgott be ellenkező irányba Romic. Az irányító passzával a csatár ziccerben lőhetett, a csongrádi hálóőr viszont kiválóan vetődött bele az ötös sarkától érkező bombába.

no images were found

30′
…Szabó László tekerésébe nem került elég erő, így nem okozott gondot a védés Mikovicnak.
30′
Szeles adott egy kötényt Mucsinak, majd át is esett az ellenfélen. Ez is szabadrúgás, bár egy kicsit távolabbról jár – 25 méter a távolság.
28′
…Huszka lapos kísérlete átsuhant a sorfal között, Mikovic azonban egy gyors vetődéssel megfogta még a jobb alsó előtt.
27′
A szögletnél a tizenhatos vonalánál rántottak le egy csongrádit – középről, 16-ról lőhet szabadot a vendég együttes.
26′
A játékvezető szögletet ítélt Szeles eltört lövésénél, miközben Törköly kirúgást szeretett volna. A sándorfalvi ennek hangot is adott, kissé túl vehemensen, ezért villant neki a sárga.
23′
Mi maradt ki?! Egy csongrádi szögletnél Maszlag kapott tiszta lövőhelyzetben lekészítést, de 16-ról belsővel a keresztléc fölé puffantott egy bő méterrel.
21′
GÓÓÓL!!! Bíró Mihály a középről járó szabadnál bal kezét védendő kért ötfős sorfalat, de Mucsi csalafintán a kapus sarkát vette célba. Bíró közben elmozdult középre, így a játékszer akadálytalanul vágódott a hálóba. 1-0!
19′
Törkölyt faultolták a tizenhatos előterében, nagyon jó helyről jár szabadrúgás a hazaiaknak.

no images were found

16′
Az első negyedóra végére kezd ellenfele fölé nőni a Sándorfalva. A sárgák többet birtokolják a labdát, és nyomás alatt is tudják tartani a vendégeket.
13′
Guberinic passzával Mucsi még tolt egyet a tizenhatos előterében, majd egy másodikat is. Az már sok volt, Szentirmai így bemutathatott egy újabb hasznos blokkolást a középpályás bombájánál.
11′
Egy bedobás utáni kombináció Guberinicre jött ki, aki 16-ról lőhetett, de Szentirmai blokkolt. A védő ugyanezt megtette a következő akciónál Mucsival szemben is.
7′
Romic már a harmadik felpasszát tartotta meg az imént, nagyon jól fedezi a labdát a robusztus csatár. Nem lesz vele könnyű dolga a csongrádiaknak.
6′
Kiegyenlített, tapogatózó játékot hozott az első pár perc. Nem rohannak azonnal egymásnak a felek.
2′
Guberinic kiválóan játszott össze középen Romiccsal, a visszakapott labdát 20 méterről durranthatta kapura, de lapos kísérlete erőtlenre sikeredett.
1′
A rózsaszín mezes vendégek indították útjára a labdát. A hazaiak neonsárgában lépnek ma pályára.

A mérkőzés Török Tamás sípjelére 17 órakor kezdődik!

A találkozó elé:

Két egyaránt jó formában lévő gárda csap össze vasárnap délután Sándorfalván, hiszen a csongrádiak már három kör óta veretlenek, míg a vendéglátók bár kikaptak legutóbb az így a bajnoki címet matematikailag is besöprő HFC otthonában, azt megelőzően zsinórban ötször hagyták el a pályát legalább egy pontot begyűjtve. Antal Róbert legénysége számára jó hír, hogy Nikola Romic letöltötte a Mórahalom elleni kiállítása okán összeszedett egymeccses eltiltását, azaz a gárda góljainak közel harmadát jegyző légiós visszatérhet a pályára. A csongrádi védelem számára tehát adott a nemes feladat, bár a liga ötödik leghatékonyabb hátsó alakulataként minden bizonnyal bátran néznek majd a kihívás elé. Ami biztos, hogy a nézőkre jó szórakozás vár a két fél összecsapásán, amit igazolni látszik, hogy 2010 októbere óta minden mérkőzésükön született gól, legalább kettő. Sőt, tavaly ősszel egyenesen négy, azok pedig egyenlő elosztásban: Fodor Bálint, majd Lévai Mihály egy-egy találatával kétszer is vezetett hazai környezetben a Csongrád, de Romic és Veselin Guberinic révén mindkétszer tudtak egalizálni a sándorfalviak.

Előző sztori

Fidesz: a becsületes munkából élők terheit csökkenti a kormány

Következő sztori

Pál Csaba biológus kapta idén a Bolyai-díjat (FRISSÍTVE)