Sport

Kézilabda: nem sikerült szépre az SZKKSE hazai búcsúja az élvonaltól + FOTÓK

Kézilabda: nem sikerült szépre az SZKKSE hazai búcsúja az élvonaltól + FOTÓK

2015. május 10., vasárnap
Kézilabda: nem sikerült szépre az SZKKSE hazai búcsúja az élvonaltól + FOTÓK
szkkse-mosonmagyarovar12kf

Az első 20 perc kiegyenlített küzdelme után felőrölte a Mosonmagyaróvár a szűk kerettel küzdő SZKKSE-t, Marosán György alakulata pedig végül 14 góllal maradt alul szezonbeli utolsó hazai mérkőzésén.

Rögtön egy rossz hírrel indult a találkozó,

Selmeci Sarolta

ugyanis a bemelegítés közben megsérült, és végül csak a második félidőre tudott beállni. Társai azonban nélküle is harcos, jó teljesítménnyel lendültek játékba a találkozó elején.

Gulyás Vanda

szerezte az első gólt, amire

Sandra Filipovic

válaszolt. (1-1) A 8. percig felváltva rezdültek a hálók,

Hajtai Vanessza

találatával viszont ekkor már a vendégekhez került az előny. (4-5) Az első negyedóra végén ugyanakkor

Szabó Edina

előbb egy zseniális cunderrel egalizált, majd

Termány Rita

két elképesztően erős bombájával ellépett az SZKKSE. (8-6) Sajnos azonban innentől gyors ütemben romlott a hazaiak teljesítménye, miközben a Mosonmagyaróvár rendre megtalálta a rést a szegedi védelmen. A 22. minutumban először vezettek két góllal

Hlavaty Tamás

tanítványai (9-11), akik ezt követően zsinórban ötször találtak

Futaki Hajnalka

kapujába, miközben a vendéglátóktól nem érkezett válasz. A negatív szériát

Aron Andrea

szakította meg az utolsó másodpercekben, más kérdés, hogy a Győr-Moson-Sopron megyeieknek még erre is volt érkezése

Dombi Luca

szabaddobásával. (10-17) Szünet után néggyel növelte fórját a vendégek együttese, mire magára talált a Szeged. (10-21) Innentől kezdve hellyel-közzel tudták tartani a tempót Barján Biankáék, ennél többre azonban már nem telt a csapat erejéből. Mindez azt jelentette,

Marosán György

alakulata vereséggel búcsúzott saját közönségétől, egyszersmind matematikailag is biztossá vált, hogy az utolsó helyen fejezi be az élvonalbeli bajnokságot. A gárda május 15-én Vácra látogat, egy héttel később pedig az MTK vendégeként zárja a szezont.

Női kézilabda NB I rájátszás a 9-12. helyért, 4. forduló:

Szeged KKSE - Mosonmagyaróvári KC SE 19-33 (10-17)

Szeged, újszegedi sportcsarnok, 200 néző. Vezette: B. Pech Katalin, Vágvölgyi Mária.

SZKKSE:

Futaki - Zsilák, Barján 2, Gulyás 3, Csoknyai 1, Termány 3, Szabó 3/1.

Csere:

Dobó (kapus), Hárs 1, Lackovic 1, Aron 2, Selmeci, Kiss 3/3,

Vezetőedző:

Marosán György.

Mosonmagyaróvár:

Petróczi - Frankovic 2, Hajtai 3, Kurucz 3, Filipovic 7, Tóth 4/3, Tamás 1.

Csere:

Mistina (kapus), Dombi 4, Dajka 3/1, Gyimesi 2, Bardi 1, Kopecz, Hanczvikkel 3.

Vezetőedző:

Hlavaty Tamás.

Hétméteres:

5/4, ill. 5/4.

Kiállítás:

2 perc, ill. 10 perc. Marosán György:

"Az első húsz percben kézilabdáztunk, utána viszont leállt a csapat. Megérdemelt a Mosonmagyaróvár sikere, gratulálok az ellenfélnek a győzelemhez!"

Online közvetítésünk:

VÉGE 60' Aron lő a hálóba 6 másodperccel a vége előtt, de még így is van idő Hanczvikkel válaszára. 19-33 a vége. 59' Lépéshiba Aronnál, Hanczvikkel mehet kapuig, a lövésbe Dobó csak beleérni tud, kivédeni azt már nem. 18-32. 58' Frankovic átlövése becsapja Dobót, 18-30. Barján veri meg egy testcsellel védőjét, de a hosszú alsót már nem találja el. A lerohanás végén viszont Bardi eredményes, 18-31. 57' Barján lő alaposan a keresztléc fölé. 56' Lackovic rántotta meg a betörő Tóth Gabriellát, ez is hetes. Dajka kísérletét Dobó lábbal hárítja!!! Gól... Dajka Bettina egy lendületes megindulással javítja iménti hibáját, 18-29. 55' Aron átadásával Gulyás fordul be beállóban, lerántják, ismét büntető következik. A végrehajtó ezúttal is Kiss Klaudia: kíméletlenül belövi! 18-28! 5 perc 12 másodperc még hátra, amikor Hlavaty Tamás időt kér. 54' Hanczvikkel a szélről nézi meg a hosszú oldali kapufát, Dobó jól olvassa a szándékot. 53' Belemenés a vendégeknél, sajnos azonban Aron elpasszolja magát a túloldalon. 52' Gyimesi vállalkozókedvével abszolút nincs probléma, most is lő, de Dobó véd. Aron beállóból szépen fordul be, de lerántják. Ismét Kiss a hétméteressel: Mistina alatt belövi, 17-28! Kopecezt kiállították az esetnél. 51' GÓÓÓL!!! Kiss KLaudia végezte el a hetest, tette mindezt hibátlanul, 16-27! Gyimesi átlövése beakad, 16-28. 50' Gyimesi újabb kísérlete ezúttal Lackovic kezéről vágódik le. Barján törne be két fehér mezes között, faultolják, ez pedig így hetes. 49' Gyimesi átlövése levágódik a blokkról, Dajkáét pedig Dobó hatástalanítja lábbal. GÓÓÓL!!! Selmeci és Gulyás mesteri összjátéka után utóbbi eredményes, 15-27! 48' Barján egy egészen érdekes csavarással ejti át Mistinát, 14-27! Tóth ráadásul kap is két percet. Lépéshiba mindkét oldalon, támadhatnak a vendégek, miközben egy perc le is pergett kis híján az emberhátrányukból. 47' Tóth tör be agilisan, Dobó mellett viszont nem tud ellőni. 46' Lackovic távoli átlövését Petróczi lábbal hárítja, majd az óvári kapus cserél Mistinával. A hazaiaknál már három perce Dobó véd. 45' Tóth lövése kifelé jön a kapufáról, Aron pedig nem talál kaput. Gyors lerohanás végén Dombi eredményes, 13-27. 44' Lépéshiba Gyimesinél is. Kicsit kezd alábbhagyni az iram. GÓÓÓL!!! Na, végre! Lackovic lőtte ki a jobb alsót egy bődületes bombával! 13-26! 43' Csoknyait labdát szerez, de aztán éppen ő passzol rosszul a másik kapu előtt. 42' Csoknyait lökte el Kurucz, akit ki is küldenek két percre a sporik. Lépéshiba Barjánnál... 41' Termány két védő között betörve csak a kapufát találja el, a meglóduló Kurucz viszont értékesíti helyzetét, 12-26. marosán György időt kér. 40' Barján egy lövőcsel után második szándékból nem talál kaput. NEm úgy FIlipovic, aki egy szédületes átlövéssel mattolja Futakit. 12-25. 39' Lépéshiba Tóth Gabriellánál, építkezhet a Szeged. 38' GÓÓÓL!!! Labdaszerzés után Hárs mehet egyedül a kapusa, a lába alatt a hálóba is lő, 12-23! Filipovic betörésénél Futaki lábbal véd, de közben Csoknyai már szabálytalan volt. A hetest Tóth nagy erővel küldi a kapuba, Dobó tehetetlen volt, 12-24. 37' Filipovic már a hatodik gólját lövi, 11-23. Hárs ragadta meg Kurucz meglehetősen erőszakosan, két perc jár érte. Barján átlövését Petróczi kitolja a keresztléc alól. 36' Dajka tör be agilisan, három védő mellett ment el, 11-22. Selmecit ráadásul ki is szórják a sporik. Termány passzát elcsípi Hajtai Hárs elől. 35' Gól... A büntetőt Dajka értékesíti a padról beszaladva, 10-21. Csoknyai válaszol, 11-21! Közben pedig Gyimesi kapott kétperces kiállítást. 34' Tóth karját megtámasztotta Szabó lövés közben, ez így hetes. 33' Lépéshiba Aronnál, aki megint Futaki helyett van fent: Gyimesi használta ki a lehetőséget, hogy saját térfeléről lőjön gólt. 10-19. Labdaszerzés után Tamás indul meg és ki is használja a ziccert, 10-20. 32' Termény próbálja meg talpról, Petróczi számított rá, Termány viszont elkapja a kapus gyors indítását. 31' Folytatódik a meccs, immáron Selmecivel a hazaiak sorában. Filipovic átlövése és gólja nyitja a félidőt, 10-18. Gulyás befordul védőjéről, de csak az oldalhálót találja el. SZÜNET 30' GÓÓÓL!!! Aron futtából, mozgásával ellentétesen lő Petróczi bal lába mellé, 10-16! Hát ez hihetetlen! Dombi az utolsó pillanatban vállal még el gyorsan egy szabaddobást, és a labda utat is talál a hálóba. 10-17. Bár jól kezdett a félidőben az SZKKSE, egy körülbelül tízperces rövidzárlat után nagyon nehéz helyzetbe került a hazai csapat. 29' Időt kérnek a vendégek. Hanczvikkelre jön ki a figura a szélen, ő pedig nem hibázik, 9-16. 28' Hárs már a vonalon kívül fogta meg Termány passzát, oda a szegediek támadása. 27' Termány átlövése messze a bal felső mellett, fölött hagyja el a játékteret, Kurucz pedig büntet, 9-15. 26' Dombit szabálytalanul tör be, ismét támadhat az SZKKSE. A szegdiek ellen fújnak a sporik, a meginduló Hajtai pedig értékesíti a ziccerét, 9-14. 25' Csoknyai távoli bombája nem talál utat a kapuba Petróczi keze mellett. Dajkára támasád közben fújnak a sporik, Petróczi pedig kint kószál, de Futaki nem talál egész pályáról kaput. 24' Termány talpról kapu mellé suhint, Filipovic pedig a kapufa segítségével talál a hálóba, 9-13. 23' Lackovic életerős átlövését Petróczi alkarral védi. Tóth passzából Dombi fordul be, aztán a hosszú alsóba lő Futaki lába mellett, 9-12. 22' Futaki nyer újabb csatát Tamással szemben, a meginduló Dombival viszont már nem tud mit kezdeni a kiszolgáltatott helyzetben lévő kapus, 9-11. 21' Barján emelkedik középen és bombagólt lő! 9-10! 20' Labdavesztés mindkét oldalon, utóbbi a nagyobb szerencse, mert hárommal is megléphetett volna az óvári alakulat. 19' A büntetőt Tóth a bal alsó sarokba vágja, 8-9. Marosán György időt kér. Közben Selmeci Sarolta legalább a kispadra visszatért. Kutya fáját! Megint Aron a pályán Futaki helyett, de Csoknyai labdavesztése után Hajtai a félpályáról eredményes üres kapura. 8-10. 18' Szabó megpróbálja átejteni a szélről Petróczit, de a vendégek kapusa nagyon magas, ezt vele nem lehet megcsinálni. Zsilák földre viszi Dombit, hétméteres. 17' Filipovic átlövése is beakad, 8-7. A szegediekhez beszáll Lackovic is, Termány kap pihenőt. Gól... Kurucz fordul be őrzőjéről, 8-8. 16' Dombi szabaddobásból döngeti meg a keresztlécet. GÓÓÓL!!! Termány! Hihetetlenül nagy dugót ragaszt talpról a jobb felsőbe! 8-6! 15' Termány! Óriási gól! Talpról kíméletlenül tüzelt a léc aljára, ahonnan a hálóba pattant a játékszer! 7-6! 14' Szabó Edina! Zseniális cunderrel veri át Petróczit, 6-6! Futaki ápolni kell, Dombi dobta orrba a labdával. A hazai kapus tapsot is kap biztatásul a publikumtól, és végül folytatni tudja a játékot. 13' Zsilák marad egyedül a szélen, tiszta helyzetben viszont csak a kapufa tövére lő. A túloldalon Tóth lódul meg egy lerohanással, Futakihoz érve viszont bődületes nagy kapufát lő! 12' Szegedi labdavesztés után ismét jöhetnek az óváriak, Dombit rántja le Gulyás,ez is hétméteres. Tóth a hálóba tűzi, 5-6. 11' Tamás a szélről szépen lép be Dajka passzával, de Futakit nem tudja legyőzni! 10' Filipovic átlövését Futaki hatástalanítja, majd Gulyás fordul be védőjéről és egyenlít! 5-5! 9' Labdaszerzés után az egyenlítésért mehet az SZKKSE: Aron is a pályán megkülönböztetővel, de nem jön ki a figura. Végül SZabót rántja le ziccerben Tamás, a hetest pedig a sértett vállalja el - de kihagyja... 8' Termány nagyon ravaszul játszana be, de Gulyás sem számított rá, a megindulásból pedig Hajtai már a vendégeknek szerez előnyt. 4-5. Barján talpról próbálkozik, Petróczi ezt is fogja. 7' Filipovic óriási gólt ragaszt a léc alá, 4-4. Termány átlövését Petróczi kitolja. 6' Dajka gyenge átlövését Futaki hárítja, a túloldalon pedig Zsilák kerül ziccerbe, de Petróczi kiüti a hosszúra tartó kísérletet. 5' Tóth tör be agilisan, 3-3. Gulyás lerántása után Szabó büntetőzhet - belövi a bal felsőbe! 4-3! 4' GÓÓÓL!!! Szabó Edina szépen mozog be a szélről, 3-2! Dajka passzából Tamás vetődik be a szélről, de Futaki eszén nem tud túljárni. 3' Tóth suhint fineszesen a lábak alatt, de Futaki jól olvassa a szándékot és véd. A túloldalon Gulyás hibázik beállóban, a meginduló Frankovic pedig egyenlít, 2-2. 2' Filipovic átlövése megtéveszti Futakit és bejut a hálóba, 1-1. GÓÓÓL!!! Termány lendületből, talpról! 2-1! 1' Rögtön kapus nélkül kezd a Szeged, Aron a pályán megkülönböztetővel. GÓÓÓL!!! Termány bejátszásával Gulyás eredményes beállóból, 1-0! 17.59: Zajlik a játékosok bemutatása a csarnokban - Selmeci nélkül. 17.51: Selmeci Sarolta a derekát fájlaló testtartással hagyta el a küzdőteret bemelegítés közben. Remélhetőleg nem komoly a baj, is a kezdésre már vissza tud majd térni némi ápolást követően. 17.50: Üdvözöljük olvasóinkat, mi már a helyszínen vagyunk, a csapatok a pályán melegítenek. A vendégeknél ott pattogtat egy nem is olyan régi ismerős is: Dajka Bettina fél éve még a szegedieknél irányított, ma viszont ellenfélként tér vissza az újszegedi sportcsarnokba. A mérkőzés 18 órakor kezdődik!

A találkozó elé:

A szezonban utoljára játszik hazai pályán az SZKKSE, egyben pedig kérdéses, mikor láthat újra élvonalbeli női kézilabdát Szeged a jövőben. Marosán György ezer sebből vérző együttese egy hosszú vesszőfutás végére ér vasárnap délután, a csapat célja pedig ezúttal sem lehet más, minthogy emelt fővel hagyhassa el a pályát a lefújást követően. A számok egyértelműen a Győr-Moson-Sopron megyei rivális sikerét vetítik előre, mind az egymás elleni összecsapások egyoldalúságát, mind általában a bajnokságban mutatott teljesítményt tekintve. A találkozó legfontosabb célja így tehát inkább az, hogy a szegedi publikum még egyszer utoljára szép gólokat, látványos megmozdulásokat láthasson sajátjaitól. És ki tudja, ha ez sikerül, talán a végeredmény is elfogadhatóbb lesz ezúttal.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.