Közélet

Hódmezővásárhely veszi át a Szűrési stafétát

Hódmezővásárhely veszi át a Szűrési stafétát

2015. május 26., kedd
Hódmezővásárhely veszi át a Szűrési stafétát

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egészségügyért Felelős Államtitkársága tavaly elindította Magyarországon a „Szűrési staféta” rendezvénysorozatot. A szervezet és az Országos Tisztifőorvosi Hivatal ebben az évben is kiemelt feladatának tekinti a népegészségügyi mozgósítást, ezen belül is a népegészségügyi szűrések népszerűsítését, az egyének egészségtudatosságának növelését. A Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya ennek érdekében idén áprilistól havonta igyekszik különféle programokkal ráirányítani a figyelmet a prevenció fontosságára. Május 27-én a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely Emlőszűrő Központja veszi át a stafétát.

Hódmezővásárhelyen holnap az emlőszűrő központ 19 óráig tart nyitva. A szervezett szűrésre elkészített behívási listán Hódmezővásárhely, Mártély, Mindszent, Székkutas települések 45-65 éves korcsoportba tartozó nő lakosai szerepelnek.

Gyurisné Pethő Zsuzsanna

EVP programigazgató tájékoztatása szerint folyamatosan jelentkeznek telefonon erre a napra emlőszűrésre a behívó levelet kapottak. Azokat is várják, akik már korábban - egy éven belül - kaptak meghívó levelet a szervezett emlőszűrésre, de idáig nem tudtak azon részt venni. A szervezett emlőszűrésre mindazon Magyarországon élő, a 45-65 éves korcsoportba tartozó nő jogosult, aki TAJ-kártyával rendelkezik és 2 éven belül nem vett részt mammográfiai vizsgálaton. A megjelenteknél Hódmezővásárhelyi Egészségfejlesztési iroda dolgozói rizikó szűréseket is fognak végezni. A Csongrád Megyei Kormányhivatal Hódmezővásárhely Járási Hivatal Népegészségügyi Osztály munkatársai ezen a napon 12 órától az emlőszűrő központban videón bemutatják az emlő önvizsgálatának lépéseit, amit a helyszínen emlő mulázson gyakorolni is lehet majd. Ezen túlmenően az egészséges táplálkozásról, a mozgás fontosságáról, a káros szenvedélyekről való leszokás lehetőségeiről is szót lehet váltani a szakemberekkel. A szervezők bíznak abban, hogy rendezvényükkel felhívják a lakosság figyelmét a megelőzés fontosságára, illetve arra, hogy a daganatos megbetegedések időben történő felismerésével a gyógyulási esély sokkal magasabb. Ebben segít a prevenció egyik formája, a népegészségügyi szűrésen való megjelenés. A lakosság feladata, hogy éljen ezzel az ingyenes lehetőséggel, hiszen az egyén felelősségteljes gondolkodása saját egészségére vonatkozóan semmi mással pótolható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.