Írjon nekünk

Sport

Hátország: pénzfeldobással előzte meg az Újpest a SZEAC fiataljait Bardolinóban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szudasandor.jpg

Megjelent:

szeac_bardolino018

A tavalyi év után idén is megmérettette magát az A.S. Benaco Bardolino csapata által második alkalommal kiírt nemzetközi utánpótlástornán a SZEAC Labdarúgó Akadémia U11-es alakulata.

A Veronától nem messze fekvő Bardolino városában rendezett kupa 32 résztvevője között többek között hat A ligás klub korosztályos alakulata rúgta a bőrt, így például az Internazionale fiataljai. Magyarországról a SZEAC mellett a Szombathelyi Haladás, az Újpest és a Debreceni Honvéd Olasz Focisuli szállt harcba a végső győzelem reményében. Az utóbbi két gárda, illetve a házigazdák ellen a csütörtökön még 14 órát buszozó szegediek a pénteki napon egy minitornát is lejátszottak, mintegy ráhangolódásként a másnap kezdődő küzdelemsorozatra.

A Dlusztus Imre, Mike Gábor edzőpáros által dirigált együttes szombaton az első csoportkörrel kezdte meg szereplését, és rögtön két simának mondható győzelemmel hangolt a kvartettben játszandó utolsó, Internazionale elleni derbijére. Bár a mutatott produkció alapján a szegedi fiatalok kicsit megijedtek a nagynevű ellenféltől, a végeredményben megmutatkozó négygólos különbséget összességében nem indokolta a játék képe.

A SZEAC ugyanakkor így is továbbjutott a vasárnapi második csoportkörbe, ahol a Hellas Verona, az Olasz Focisuli és a Haladás ellen kellett szembeszállnia az egyetlen elődöntőt jelentő pozícióért. A három mérkőzésen elért két döntetlen és egy győzelem végül nem bizonyult elégnek ehhez, a legjobb négybe – majd az Inter kiverésével a fináléba – a Vas megyeiek jutottak be. A szegediek az 5-8. helyért folytathatták a tornát.

A Padova elleni első helyosztó krónikájához tartozik, hogy a Tisza-parti város fiataljai aznap már a harmadik találkozójukat vívták műfüvön, ami a rendkívüli hőségben alaposan kivette a gyerekek erejét. Az olasz csapat egyetlen találattal nyerni tudott, a SZEAC számára pedig maradt egy utolsó rangadó az Újpesttel szemben a 7. helyért. A mérkőzés nem hozott gólt, dacára a számos szegedi helyzetnek, így a kiírás értelmében – tekintettel a szűkös időkeretre – pénzfeldobás döntött a győztes kilétéről. A szerencse a fővárosiaknak kedvezett.

„Összességében hasznos volt a gyerekek számára, hogy megmérettették magukat ilyen komoly csapatokkal szemben. Ami örömteli számunkra, hogy összehasonlítva magunkat a többi magyar klubbal, amelyeknél azért jobb körülmények között tudnak dolgozni, valójában szervezettségben, technikai tudásban és játékban is előrébb tartunk. Fájó is egy kicsit így a dolog, mert nagyon kevés hiányzott, hogy egy kimagasló eredményt érjünk el. Ha lenne egy-két olyan játékosunk, akik ösztönből feltalálják magukat a kapu előtt és magabiztosabbak az ilyen szituációkban, akkor előrébb tudtunk volna végezni. Mindemellett az állományunkban olyan támadók szerepelnek, akik magyar szinten az ügyesebbek közé tartoznak, de a nemzetközi mércével mérve más a felállás. Amíg mi idehaza oktatunk, addig például az olaszoknál már megtalálják azokat a tehetségeket a nagyobb klubok, akik zsigerből képesek higgadtan megoldani egy-egy helyzetet. Ezek a különbségek már ilyen fiatal korban előjönnek. Persze, egyáltalán nem vallottunk szégyent. Nyolcadikként végezni egy ilyen tornán kifejezetten jó teljesítmény, és várhatóan jövőre is részt tudunk majd venni a következő korosztályunkkal” – árulta el portálunknak Paksi Péter, a SZEAC Labdarúgó Akadémia szakmai vezetője.

“Az Internazionale elleni meccset leszámítva – ott megijedtünk a nagy névtől – végig nagyon koncentrált volt a csapat, rengeteget dolgoztak a gyerekek, megmutatták, hogy egy jó közösséget és egy erős csapatot alkotnak. Mindenki előtt le a kalappal. Ha van egy kis szerencsénk, akkor bejutunk a négy közé, ahol bármi megtörténhetett volna, ezt bizonyítja, hogy a Hali 1-0-ra megverte az Intert az elődöntőben. Rengeteg tanulsággal szolgált a torna, amit mindenféleképpen hasznosítani fogunk a jövőben” – fogalmazott Dlusztus Imre edző.

II. Trofeo Internazionale “Citta di Bardolino” (2015. május 16-17., Bardolino):

1. csoportkör:

SZEAC – Cadidavid 3-0. Szegedi gól: Gera (2), Papp.
SZEAC – Olympia Merano 2-0. Szegedi gól: Papp, Heidrich.
SZEAC – Internazionale 0-4

2. csoportkör:

SZEAC – Hellas Verona 1-1. Szegedi gól: Fődi.
SZEAC – Debreceni Olasz Focisuli 1-0. Szegedi gól: Papp.
SZEAC – Szombathelyi Haladás 0-0

5-8. helyért:

SZEAC – Padova 0-1

7-8. helyért:

SZEAC – Újpest 0-0 – pénzfeldobással nyert az Újpest.

A SZEAC kerete: Ásós Dániel, Szabó Attila, Szél Kevin, Suták Gergő, Róka Botond, Savanya Csilla, Heidrich Bence, Zólyomi Korvin, Laczi Barnabás, Gera Norbert, Oroján Zsombor, Papp Áron, Vánkay Tamás, Fődi Zsolt, Molnár Ádin. Edzők: Dlusztus Imre, Mike Gábor. Szakmai vezető: Paksi Péter.

A torna végeredménye:
1. Dél-Tirol
2. Szombathelyi Haladás
3. Internazionale
4. Atalanta
5. Padova
6. Chievo Verona
7. Újpest
8. SZEAC
9. Vicenza
10. Debreceni Olasz Focisuli
11. Mantova
12. Arzignano
13. Hellas Verona
14. Avesa
15. Alto Vicento
16. Cavaion

Az Újpest csak pénzfeldobással gyűrte le a SZEAC-ot Itáliában – a szegedi fiatalok az Interrel is összecsaptak a bardolinói tornán! Részletek ITT: http://szegedma.hu/?p=541281

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. május 25.

Sport

Nyolcgólos vereséggel ért véget a malmői csoda

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szudasandor.jpg

Megjelent:

Szerző:

A magyar férfikézilabda-válogatott 34-26-ra kikapott Portugáliától az Európa-bajnokság középdöntőjének utolsó fordulójában és ezzel a csoport negyedik helyén végzett.

Tovább olvasom

Sport

Vereséggel is továbbjuthatunk, de kár lenne kockáztatni

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szudasandor.jpg

Megjelent:

Szerző:

Akár este 10 óráig is izgulhatnánk, de a válogatott már este 6 órára eldöntheti a sorsát.

Tovább olvasom

Sport

Gól nélküli utolsó 13 perccel nem lehet meccset nyerni

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szudasandor.jpg

Megjelent:

Szerző:

Portugália ellen mindenképpen nyerni kellene.

Tovább olvasom

Aktuál