Atlétika: arannyal és ezüsttel tért haza a Titán TC a váltóbajnokságról

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

valto_ob2015ermesek1

Az elmúlt időszakban két versenyen is rajthoz álltak a Titán Triatlon Club atlétái, így a magyar váltóbajnokság mellett a zentai Magyar Szó Kupán is megmérettették magukat.

A klub versenyzőinek 2003 óta a 2011-es év kivételével minden szezonban sikerült eddig érmet szerezniük a váltóbajnokságon, a sorozat pedig idén sem szakadt meg. A tornára 15 versenyzővel utazott a Titán TC, köztük négy vajdasági fiatallal a “Ne csak a Tisza kösse össze Szegedet Zentával” atlétikai program szellemében. Az érmes helyezésekről végül az aranyérmet szerző 4×800-as serdülő leány váltó, és az ezüstérmes 4×400-as ifjúsági fiú csapat gondoskodott.

A Titán TC csapatai a váltóbajnokságon:

Serdülő leány 4x100m:
Abonyi Zsóka, Mucsi Maja, Berta Panna, Fliber Patrícia

Serdülő leány 4x300m:
Katona Sára, Heinrich Ágnes, Mucsi Maja, Répássy Hanna

Serdülő leány 4x800m:
Dömösi Petra, Sepsei Zsófi, Pálfi Fanni, Halász, Szabó Emese

Ifjúsági fiú 4x100m:
Fejes Gábor, Fekete Gábor, Kovács Gergely, Répássy Botond

Ifjúsági fiú 4x400m:
Fejes Gábor, Fekete Gábor, Kovács Gergely, Répássy Botond

55. Magyar Szó Kupa (Zenta):

Három olimpikon, és több korosztályos klasszis jelenlétében rendezték meg a Magyar Szó Kupát, amelyen a szegedi titánok is rajthoz álltak. Az egyéni csúcsok mellett hárman még dobogóra is felléphettek a felnőtt mezőnyben!

A szegedi eredmények:

Női 100m:
Keszég Emese (96) – 13,15s (+2,7)

Férfi 100m:
Répássy Botond (98) – 11,76s (+2,3)
Fekete Gábor (98) – 11,79s (+2,6)
Fejes Gábor (98) – 11,98s (+2,0)
Kovács Gergely (99) – 12,31s (+2,3)

Férfi 400m:
Fekete Gábor (98) – 50,96s – 3.hely
Répássy Botond (98) – 51,41s
Kovács Gergely (99) – 54,55s
Fejes Gábor (98) – 55,63s

Férfi 3000m:
Hallósy Levente (99) – 9’07,42 – 2.hely
Szelepcsényi Zsolt (92) – 9’33,41 – 3.hely

Előző sztori

Két új díjjal bővül a “Tisza-parti Oscar-gála”

Következő sztori

Rózsába öltözik a mórahalmi Mini Hungary Park Pünkösdkor