Közélet

ÁSZ: reális a költségvetés tervezete

ÁSZ: reális a költségvetés tervezete

2015. május 26., kedd
ÁSZ: reális a költségvetés tervezete

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) értékelése szerint még a 2015-ös büdzsé előzetes számainál is reálisabb értékeket tartalmaz a jövő évi költségvetési törvény tervezete - jelentette ki az ÁSZ elnöke kedden az M1 aktuális csatorna műsorában.

Ez azt jelenti, hogy amíg tavaly a bevételi oldalnak még 49 százalékát értékelte bizonytalanként az ÁSZ, az idén már csupán 16 százalékát - közölte

Domokos László

. Felidézte, hogy a büdzsé több mint 15 ezer milliárd forintnyi bevétellel és 16,5 ezer milliárd forintnyi kiadással számol, vagyis az ország továbbra is tartja az Európai Unió pénzügypolitikája által meghatározott 3 százalékot nem meghaladó költségvetési hiányt. Ugyanakkor a magyar költségvetés szerkezetének javulása nyomán egyre olcsóbbá válik az államadósság finanszírozása is - fűzte hozzá. Példaként említette, hogy 2010-hez képest 300 milliárd forinttal, 2014-hez képest pedig 70 milliárd forinttal vált olcsóbbá 2015-ben a kedvező gazdasági és költségvetési folyamatoknak köszönhetően a magyar államadósság finanszírozása. Ugyanakkor az ÁSZ továbbra is kockázatokat lát a kórházak, illetve az oktatási intézmények, vagyis a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) költségvetésének tervezésében - mondta Domokos László.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.