Sport

Női labdarúgás: először kapott ki a SZAK

Női labdarúgás: először kapott ki a SZAK

2015. április 20., hétfő
Női labdarúgás: először kapott ki a SZAK
dorozsmaibombazok_hfc_ mj 69

A Csongrád megyei női labdarúgó bajnokság hétvégi fordulójában elszenvedte első vereségét a listavezető Szegedi AK, amely Mezőberényben maradt alul, ennek ellenére továbbra is az első helyen áll.

Először nyert a Csengele hazai pályán az idei kiírásban, amely a Dorozsmai Bombázókat múlta felül. A csengeleiek igazságosan elosztották góljaikat, és mindkét félidőben lőttek egyet-egyet,

Becsei Ibolya

mindkét játékrész derekán betalált a dorozsmai kapuba, így minden mérkőzésére jut átlagban egy gól, hiszen a tizenharmadik bajnokiján a tizenharmadik találatát szerezte. A Bombázók továbbra is nyeretlenek a bajnokságban, és ezúttal sem sikerült gólt szerezniük

Ottlik Sándor

tanítványainak. A forduló rangadóján a Mezőberény a listavezető SZAK-ot fogadta, és gyakorlatilag egy félidő alatt eldöntötte a mérkőzést, hiszen a 44. percben

Botás Renáta

már a harmadik berényi gólt lőtte

Jankulár Zita

kapujába. A SZAK erejéből csak a szépítésre futotta a második játékrész végén

Szarka Dórának

köszönhetően, de így sem tudta elkerülni a vereséget, így a szezon során először maradt pont nélkül a szegedi együttes. Ezzel a 3-1-s győzelemmel hat pontra megközelítette az élen álló SZAK-ot a Mezőberény, ám a szegediek még egyszer szabadnaposak lesznek, így akár három pontra is csökkenhet a különbség, amennyiben nem hibázik addig a Mezőberény. Fordulatos meccsen tartotta otthon a három pontot a Hódmezővásárhely a Kistelek ellenében. Bár mintegy húsz perc után már két góllal vezetett a HFC, a Kistelek nem adta fel, és szép támadásokat vezetve

Elekes Vivien

révén még az első félidőben szépített, majd a szünet után

Guba Zsófia

már az egyenlítő találatot szerezte. A hajrá azonban a HFC-nek sikerült jobban,

Jesenszki Dóra

büntetőből harmadjára is betalált a mérkőzésen, így mesterhármasával megszerezte a győzelmet csapatának, ezzel két elvesztett találkozó után tudott hazai környezetben nyerni a vásárhelyi együttes. Fontos meccset nyert meg a Nagymágocs a Csanytelek ellen, hiszen mindkét együttes a dobogós helyek egyikéért küzd, ráadásul az egymás elleni meccsük előtt csupán négy pont választotta el a két csapatot egymástól. Korán, már a kilencedik percben megszerezte a vezetést a Nagymágocs

Lakatos Szabina Zsanett

gólja után – ez pedig elegendőnek bizonyult a győzelemhez is, miután hiába küzdött a Csanytelek a folytatásban, nem sikerült válaszolniuk a korai nagymágocsi gólra, így 1-0-ra nyertek

Gila László

tanítványai, sikerükkel pedig a harmadik helyről várhatják a folytatást. A St. Mihály FC és a Szegedi VSE mérkőzését április 26-án játsszák le.

Eredmények, 17. forduló

Csengele KSE-Dorozsmai Bombázók 2-0

Gól: Becsei Ibolya (2).

Mezőberényi FC-Szegedi AK 3-1

Gól: Hidvégi Renáta, Mester Nikoletta, Botás Renáta ill. Szarka Dóra.

Hódmezővásárhelyi FC-Kisteleki TE 3-2

Gól: Jesenszki Dóra (3) ill. Elekes Vivien, Guba Zsófia.

Nagymágocs SE-Csanytelek SC 1-0

Gól: Lakatos Szabina Zsanett. A Komlósi Trans Baktó SC szabadnapos volt.

A bajnokság állása

A 18. forduló programja:

Május 3., vasárnap 10:00

Csengele KSE-St. Mihály FC, Komlósi Trans Baktó SC-Nagymágocs SE

11:00

Szegedi AK-Hódmezővásárhelyi FC, Szegedi VSE-Mezőberényi FC. Május 16., vasárnap 10:00 Csanytelek SC-Dorozsmai Bombázók. A Kisteleki TE szabadnapos lesz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.