Kezdődik az Egyetemi tavasz programja Szegeden



Öt hét alatt hetven helyszínen 270 tudományos, ismeretterjesztő, kulturális, sport és szórakoztató programra várják az érdeklődőket az Egyetemi tavasz rendezvénysorozatán Szegeden.
A rendezvények nyitottak és többnyire ingyenesen látogathatók minden érdeklődő számára – mondta
Tajti Gabriella
, a Szegedi Tudományegyetem a fesztivált immár tizenkettedik alkalommal megszervező kulturális irodájának vezetője. A programsorozat hivatalos megnyitóját kedden rendezik, ekkortól az egyetemi fotópályázat legjobb képeiből láthatnak válogatást az érdeklődők az SZTE Rektori Hivatalának átriumában. Csütörtöktől egy különleges tárlat várja az érdeklődőket az egyetem rajz-művészettörténet tanszékének galériában, a Spektrum címet viselő kiállításon az intézmény művésztanárai – festők, grafikusok, szobrászok, iparművészek – mutatják be kedvenc alkotásaikat. Az egyetemen tanuló külföldi hallgatók számára szombaton délelőtt angol nyelvű tárlatvezetést rendeznek a Móra-múzeumban, délután pedig a belváros műemlék épületeit mutatja be számukra idegenvezető. Május elején a magyar diákokat és a szegedieket várják hasonló sétára, ekkor az egyetemi épületek eredeti funkcióját és történetét ismerhetik meg a résztvevők. Május közepén a Fogadalmi templom megújult kriptájába és kolumbáriumba induló sétán pedig a székesegyházban nyugvó főpapok, professzorok, közéleti személyiségek és művészek életútjáról, szegedi kötődéséről hallhatnak
Tóth Tamás
temetőkutatótól. Természetesen a komoly- és könnyűzene sem maradhat ki a fesztivál programjából. A szervező ezek közül kiemelte a Meszecsinka Duó fellépését, a tízéves Fabula Rasa zenekar, valamint a
Tóth Bagi Csaba
Balkán Unió koncertjét. Közös kamaraestet ad
S. Dobos Márta
hegedű- és Klebniczki György zongoraművész szerdán a Fricsay-koncertteremben, május 6-án az egyetem központi épületének dísztermében lép fel szintén
Klebniczki György
társaságában
Vizsolyi Lívia
fagott- és
Varga Laura
fuvolaművész, az Universitas Szimfonikus Zenekar tavaszi koncertjének pedig május 11-én a Szent-Györgyi Albert Agóra ad helyet. Szombaton többek között a matematika szépségét és a mindennapi életben betöltött fontos szerepét mutatják be az SZTE oktatói a Bolyai-intézet tavaszi rendezvényén, április 25-én, a Föld napján pedig változatos programok várják a látogatókat az egyetemi füvészkertben. Az irodalomi és a színházi programok közül Tajti Gabriella felhívta a figyelmet a budapesti K2 színház a húsz éve elhunyt
Baka István
verseiből összeállított, Yorick visszatér című előadására, melyet a Grand Caféban mutatnak be április 28-án,
Grecsó Krisztián
és
Grecsó Zoltán
Mellettünk című összművészeti estjére a Régi Zsinagógában, valamint az évad sikerdarabjának számító Tizenkét dühös ember május közepi előadásaira.