Írjon nekünk

Közélet

Három személy közül választják ki Kalmár Ferenc utódját

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

megyei_kozgyules13_gs

A tavaly őszi választáson a Fidesz-KDNP megyei listáján szereplő kereszténydemokrata jelöltek közül választják ki azt, aki Kalmár Ferencet váltja a Csongrád Megyei Közgyűlésben.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter április elsejei hatállyal nevezte ki a KDNP-s Kalmár Ferencet Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztossá. Ahogy megírtuk, a megyei közgyűlés április 28-i ülésen lemondott megyei közgyűlésbeli mandátumáról Kalmár, miniszteri biztosi kinevezése ugyanis összeférhetetlen a megyei közgyűlési tagsággal. Vadász Csaba főjegyző arról tájékoztatott, hogy a jogszabályok értelmében politikust a testületbe delegáló szervezet, vagyis a Fidesz-KDNP jelölhet a helyére új képviselőt, erre 30 napos határidő áll rendelkezésre. Felhívta a figyelmet arra is, hogy Kalmár Ferenc az Ügyrendi és Jogi Bizottság elnöki tisztét is betöltötte, így új bizottsági elnököt is kell választani.

A megyei közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójának a vezetője, Gémes László portálunk kérdésére kifejtette, mivel Kalmár a Kereszténydemokrata Néppárt színeiben jutott a közgyűlésbe, arról, hogy ki legyen az utódja, a KDNP fog dönteni. Hangsúlyozta, a személyi döntést a megyei közgyűlés fideszes tagjai támogatni fogják. Az idén februárban újabb öt évre a KDNP megyei elnökének választott Kalmár Ferenc kérdésünkre elmondta, nem helyben hozzák meg a döntést, a párt országos szinten határozza meg, hogy helyette ki a legyen a Csongrád Megyei Közgyűlés tagja.

miklos_peter01_gs

A tavaly őszi önkormányzati választáson a megyei listára összesen 74 629 érvényes szavazatot adtak le október 12-én, a húszfős megyei közgyűlésben tizenegy helyet a Fidesz-KDNP szerzett meg, összesen 36 203 szavazattal, az MSZP-nek öt, míg a Jobbiknak négy mandátumot sikerült szereznie. A Fidesz-KDNP megyei listáján összesen négy kereszténydemokrata jelölt szerepelt, Kalmáron kívül Dobák Lászlóné, Kovács Kálmán és Miklós Péter, így közülük kerül ki az új közgyűlési tag.

megyeikozgyules15_gsAz őszi választáson a megyei listán egyébként a 15-ik helyén szerepelt Dobákné, aki az előző ciklusban is a testület tagja volt, de a 20-ik helyen lévő Kovács Kálmán számára sem ismeretlen a Rákóczi téri épület, hiszen a KDNP szegedi szervezetének alapító tagja 1994-től 2010-ig a Csongrád Megyei Közgyűlés tagja volt, alelnöki posztot is betöltött. A kisebbik kormánypártban mindhárman tisztséget töltenek be jelenleg is, a KDNP megyei választmánya 2015 februárjában ügyvezető titkárnak választotta Miklós Pétert, a gazdasági ügyintéző Dobák Lászlóné lett, míg a párt országos elnökségébe Csongrád megye Kovács Kálmánt delegálta.

Három jelölt is akad a távozó Kalmár Ferenc pozíciójába a Csongrád Megyei Közgyűlésben – részletek ITT: http://szegedma.hu/?p=532659

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. április 29.

Közélet

Péntektől hétfőig tartó kijárási tilalom lesz Szerbiában

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

A szerbiai állampolgároknak hatvan órán keresztül nem hagyhatják el otthonaikat.

Tovább olvasom

Hírzóna

A makói tanyavilág sem marad ki a fejlesztésekből

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Egyebek mellett korszerűsítik az elektromos hálózatot.

Tovább olvasom

Egészség

Az idősotthonokban is felütötte fejét a betegség

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Az álhírterjesztőket mostantól súlyosabb szankciókkal büntetik.

Tovább olvasom

Aktuál