/

MOL Tehetséggondozásért Díjat kapott Szabó Krisztián gyorskorcsolya edző

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szabó Krisztián_nagy_jóMOL Tehetséggondozásért Díjat vehetett át március 18-án kilenc példamutató munkát végző pedagógus Budapesten, közöttük a szegedi Szabó Krisztián gyorskorcsolya edző, testnevelés tanár. A díjakat a MOL vezetői, az Új Európa Alapítvány kurátorai, Ónodi Eszter színművésznő az Alapítvány jószolgálati nagykövete, valamint Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardvívó adták át.

A MOL Új Európa Alapítvány 2006 óta támogatja a fiatal tehetségeket, és a velük foglalkozó pedagógusokat. Eddig több mint 60 utánpótlásedző és tehetséggondozó tanár részesült a MOL Tehetséggondozásért Díjban, amelyet azok a pedagógusok kapnak meg, akik jó eredményeket értek el több évtizedes munkájuk során, és akiket környezetük emberileg és szakmailag is példaként szeretne a fiataloknak felmutatni.

A 2014-ben beérkezett közel 400 jelölt közül a kuratórium választotta ki azt a három művész tanárt, három természettudományos szaktanárt és három utánpótlás edzőt, akik átvehették a MOL Tehetséggondozásért Díjat, amely erkölcsi és anyagi elismerés: a díjjal 500.000 Ft tiszteletdíj jár. Ezek a tanárok és edzők munkájukkal, áldozatkészségükkel és szakmai támogatásukkal számos tehetséges fiatal pályára lépését segítették már.

„Felfedezni egy gyermekben a tehetséget, majd elindítani őt az úton, amely során tehetsége kibontakozhat, felelősségteljes feladat. A ma elismert pedagógusok, edzők nemcsak meglátják a fiatalokban rejlő kivételes képességet, de inspirálják és kitartásra is ösztönzik őket. Minden szülő azt szeretné, ha ilyen kiváló pedagógusok oktatnák gyermeküket. Örömömre szolgál, hogy a MOL Tehetséggondozásért Díjjal elismerhetjük ezen tanárok és edzők áldozatos munkáját” – mondta Ferencz I. Szabolcs, a MOL Társasági Kapcsolatok ügyvezető igazgatója, az Új Európa Alapítvány kurátora.

A 2014. évi MOL Tehetséggondozásért Díjat olyan kiváló tanárok vehették át, mint Bernhardt Andrásné hegedűtanár (Jászberény), Király Sándor informatika tanár (Eger) Kothencz Melinda, oboaművész-tanár (Pécs), Lengyel Lászlóné matematika-kémiatanár (Nádudvar), Szalay József vizuális nevelés tanár (Budapest) és Udvardi Imre fizika-csillagászat tanár (Budapest). A sportszakemberek között Kissné Oroszi Edit sportlövő mesteredző (Budapest), Martinkó Gábor kajak-kenu edző (Budapest) és Szabó Krisztián, gyorskorcsolya edző (Szeged) részesült az elismerésben.

Szabó Krisztián gyorskorcsolyázó olimpikon volt. Élsportolói pályafutását befejezve edzőként is a maximális teljesítmény elérésére készíti fel versenyzőit. 2001 óta a Szegedi Korcsolyázó Egyesület vezetőedzője. Legsikeresebb versenyzői: Lajtos Szandra háromszoros olimpikon, Junior VB bronzérmes, olimpikon; Kónya Zsófia olimpikon, mindketten a Szocsiban 6. helyezett váltó tagjai, valamint a friss felnőtt magyar bajnok Jászapáti Petra. Tanítványai 2015-ben EB bronzérmesek lettek. Gyorskorcsolya edzői munkája mellett a Szegedi Tisza Volán sportegyesület jégkorongos palántáit is edzi. Edzői pályafutása alatt több ezer óvodás és kisiskolás gyermek tanult meg nála korcsolyázni. Emellett a szegedi Hansági Ferenc Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakközépiskola testnevelő tanára – olvasható az edző métatásában.

csoportkép_nagy_jó

A díjakat Baán László a Szépművészeti Múzeum és az MNG főigazgatója, az Új Európa Alapítvány kuratóriumának elnöke, Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardvívó, valamint Ónodi Eszter, a Katona József színház művésze, az Új Európa Alapítvány jószolgálati nagykövete adták át.

A díjátadót követően rövid koncertet adtak azok a fiatal zenészek, akiket korábban a MOL Tehetségtámogató Program pályázata segített hangszervásárláshoz vagy utazáshoz és egyben tavaly a Virtuózok komoly zenei televíziós versenyben sikerrel szerepeltek, közöttük Boros Misi zongorista, aki a kicsinyek korcsoportjának győztese volt.

A díjátadó esemény keretében az Alapítvány meghirdette az idei pályázati programjait is. Elsők között a MOL Tehetségtámogató Program Sport kategóriájára pályázhatnak 2015. március 31-ig azok a 10-18 év közötti fiatalok, akik jó eredményt értek már el országos vagy nemzetközi versenyeken és továbblépésükhöz anyagi segítségre van szükségük. A pályázati információk a www.ujeuropaalapitvany.hu oldalon találhatók meg.

Előző sztori

Buda-Cash/Quaestor: a Fidesz jövő héten benyújtja kártalanítással kapcsolatos javaslatát

Következő sztori

Egzotikus lepkék a Somogyi-könyvtár fiókkönyvtárában