Sport

Magyar-görög - Dárdai szerint lehet, hogy egy pontrúgás dönt csak

Magyar-görög - Dárdai szerint lehet, hogy egy pontrúgás dönt csak

2015. március 28., szombat
Magyar-görög - Dárdai szerint lehet, hogy egy pontrúgás dönt csak
Dárdai Pál

Szoros és kiegyenlített csatára számít vasárnap a görögök elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, aki szerint az is elképzelhető, hogy egy pontrúgás dönt majd az összecsapáson.

A telki edzőközpontban tartott szombati sajtótájékoztatóján a szakember elmondta: hosszú héten vannak túl, a szakmai stábbal megpróbálták úgy összeegyeztetni a tréningeket és a szabadidőt, hogy a játékosok frissek maradjanak, véleménye szerint ez sikerült is. A tréner ezúttal is elmondta, hogy nem tudják pontosan, mire számíthatnak a görögöktől, mivel a vendégek szövetségi kapitánya,

Sergio Markarián

ezen az összecsapáson debütál a kispadon. Ugyanakkor azt leszögezte, hogy hatalmas meglepetést nem tudnak okozni a görögök. "Biztosan jó mentalitású görög csapattal találkozunk majd, amelyik azért jön ide, hogy elvegye a mi három pontunkat, mert ez a miénk" - mondta

Dárdai Pál

, aki szerint ha a görögök hasonló fizikai és mentális állapotban lesznek, mint a házigazda magyar válogatott, akkor könnyen elképzelhető, hogy csak egy pontrúgás dönti majd el a mérkőzést. A kezdőcsapatról megjegyezte: a fejében még van egy-két kérdőjel, ráadásul egyelőre

Dzsudzsák Balázs

sincs százszázalékos állapotban. "Szerencsére nem volt egysíkú a felkészülés és nagyon várjuk már a holnapi mérkőzést, amelyen szeretnénk itthon tartani a három pontot" - jelentette ki

Tőzsér Dániel

, aki korábban játszott Görögországban az AEK Athén színeiben. A középpályás üzent a szurkolóknak is, azt szeretné hogy ha a drukkerek már a bemelegítéskor megtöltenék a stadiont és olyan hangulatot varázsolnának, hogy a görögöknek "tátva maradjon a szájuk". Az Eb-selejtező 20.45 órakor kezdődik a Groupama Arénában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.