Írjon nekünk

Egyetem

Kö7 – Középiskolások Hete 2015-ben is a Szegedi Ifjúsági Házban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

ko7logo

A Szegedi Ifjúsági Ház IH-D2 Ifjúsági Fejlesztő- és Médiaközpontjának koordinálásával idén is megvalósul a Kö7 – Középiskolások Hete elnevezésű rendezvény 2015. március 9-13. között az IH Rendezvényközpontban. Az öt napos, több mint 50 programelemből álló rendezvény számos középiskolás fellépő, egyetemi intézmény, civil szervezet és a fiatalok iránt nyitott tudományos szakember és művész bevonásával valósul meg.

A rendezvény fővédnöke Horváth Kristóf (Színész Bob) – országos slam poetry bajnok, slam nagykövet.

Az esemény hivatalos megnyitója 2015. március 9-én 15 órakor kezdődik az IH Rendezvényközpont Boncz Géza termében, amelyen elhangzik a Kö7 dal; videóüzenetben köszönti a jelenlévőket a Kö7 fővédnöke, Horváth Kristóf (Színész Bob); és hivatalosan megnyitja az eseményt Jávorszky Iván, a Szegedi Ifjúsági Ház ügyvezető igazgatója.

A Kö7-ről röviden:

Az IH-D2 Ifjúsági Fejlesztő- és Médiaközpont a ’90-es években megvalósított Középiskolások Művészeti Hete hagyományait újrateremtve rendezte meg 2014. március 31 – április 5. között az első Középiskolások Hetét, hagyományteremtő szándékkal. Az alkotóhét és rendezvénysorozat alatt minden nap más művészeti ágakba kóstolhattak bele az érdeklődő fiatalok, és közös alkotási projektként egy Szeged város installációt hoztak létre.

A 2015-ös év a Fény nemzetközi éve. Ennek jegyében március második hetében középiskolások töltik meg világgal a Szegedi Ifjúsági Házat. Tavaly óta szélesedett a spektrum: a művészetek mellé érkezik a tudomány és a technika sugara. A napok témái öt kontinenshez (Ausztrália, Ázsia, Afrika, Európa, Amerika) igazodnak, napi bontásban.

A számos, zömmel a fény témájához kapcsolódó programelem között sor kerül többek között a mintegy 70 fő részvételével megvalósuló nyitó performance-ra, Szabó Gábornak, az SZTE rektorának az ELI Lézerközpontról szóló előadására, érzékenyítő foglalkozásokra a Nem Adom Fel Alapítvány közreműködésével, továbbá számos művészeti és tudományos bemutatóra.

“2014-hez hasonlóan idén is közös alkotásra hívjuk a vállalkozó szelleműeket, ahol egy oktaéder alakú, kb. két méter magas Föld installációt fogunk létrehozni, a fiatalokat a tervezés és kivitelezés folyamatába is bevonva” – írják a szervezők.

Kommentek

Egyetem

Negyedszázados lett a Szent-Györgyi Napok

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Idén november 16-23. között tartják a Szegedi Tudományegyetemen.

Tovább olvasom

Egyetem

Fizikai Nobel-díjas tudós tart előadást a szegedi egyetemen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Gérard Mourou lézerfizikus a tudományos munkásságát ismerteti.

Tovább olvasom

Egyetem

Felmérik a szegedi egyetemisták pályaválasztási elképzeléseit

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Egy nemzetközi kutatáshoz kapcsolódóan.

Tovább olvasom

Aktuál