Látta már az Debreceni Református Kollégiumot, az Esztergomi Bazilikát vagy a Parlamentet? Spóroljon időt és kilométert, látogasson ki Mórahalomra: a Mini Hungary Parkban a magyarság legkiválóbb építészeti remekműveinek makettjeit tekintheti meg!
Szabadtéri muzeális kiállítóhely nyílt Mórahalmon: két hektáros területen a történelmi Magyarország építészeti szimbólumai sorakoznak fel 1:25-ös arányú kicsinyített makettként. A Mini Hungary Parkban körbesétálva ötven részletgazdag kidolgozású épületet tekinthetünk meg, többek között a Debreceni Református Kollégiumot vagy az Esztergomi Bazilikát, illetve a Parlament méretarányos mását. A templomok, várak és épületek turisztikai vonzerejük mellett oktatási szerepet is betöltenek majd, az ide látogató iskolások valódi körutazást tehetnek a Kárpát-medence nívós épületei között.
A park tulajdonosa és ötletadója az a Dlusztus Imre szakíró, aki szülei által erős gyökerekkel kötődik a településhez. Dlusztus külön köszönetet mondott Bartók Csillának, aki a makettek terveit készítette és mind az ötven épület kiviteli tervét külön elkészítette. “Kreativitása és szorgalma volt az az építőelem, amelyre az egész kiállítás is épült” – méltatta.
no images were found
“Mi magyarok itt Európa közepén nehezen találjuk meg a büszkeség és az összetartozás érzését. Akár keletre, akár nyugatra tekintünk, mindig találunk olyan dolgokat, melyek miatt úgy érezzük, kevesebbek vagyunk. Az új generáció talán már más, ők bátrabban koptatják a határ túloldalán is az utcaköveket, egyre büszkébben vállalják magyarságukat – ennek az újfajta önbecsülésnek könnyen lehetnek veszélyei is, ha nem képezünk mellé olyan sarokköveket, melyekben meg tud kapaszkodni identitásunk” – mondta el a nyitóünnepségen Nógrádi Zoltán. A polgármester szerint a múzeum modern eszközökkel oktat, de egyben segít megérteni a haza és a nemzet közösségének erejét is. “Ez a szabadtéri kiállítóhely több, mint múzeum, több mint egy kirándulás és kellemes szabadidő eltöltése. Ez a kiállítóhely azt az élő és eleven történelmet foglalja csokorba, melyet a magyarság érzete kell, hogy jelentsen mindannyiunknak. Nem csak a közösségnek, de az egyénnek is megadja mindazt, ami segít elhelyezni magát a világ sodrásában” – hangsúlyozta a polgármester, aki külön köszönetet mondott Dlusztus Imrének a települést gazdagító, különleges kiállításért.
A beszédeket követően Joó Balázs atya is megáldotta a Mini Hungary Parkot. A mórahalmi plébános az összetartozás fontosságát hangsúlyozta ki beszédében, melyet a park is szimbolizál határon is átnyúló hazai értékeink összegyűjtésével.
Péntektől vasárnapig, délelőtt tíz és este hat óra között a park ingyenesen látogatható minden Homokhátságon élő lakos számára.
no images were found