/

Tíz éve tanítják a rockzene történetét a Szegedi Tudományegyetemen + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

rocktori05kf

Drogprevenciós előadások és közösségi játékok nyomán indult, majd országos szinten is egyedülálló tematikájú kurzussá vált az SZTE-n tizedik éve futó Rocktörténet. Pleskonics András nem csak megtanítja, hogy mi volt az a Guns N’ Roses, de lekapcsolt villanynál játssza le a November rain-t, hogy a hallgatókat valóban megtanítsa hallgatni az igényes, minőségi muzsikát. Véleménye szerint a pedagógia szinte minden ágát élmény alapúvá lehetne tenni, ha a tanár vinne be magával néhány jó zenét az órára.

Mi ugrik be olvasónknak először Kanadáról? A jégkorong, a juharlevél, esetleg az angol királynő? Bryan Adams-et vagy a Rush együttest már talán kevesebben említenék meg, arról pedig, hogy a vasútépítés a blues melyik új stílusát alakította ki, vagy hogy honnan indult hódító útjára a Night train, már csak Pleskonics “Plesi” András hétfői kurzusán hallhatott az értő publikum. Február 9-én ezzel a témával ünnepelte a Rocktörténet címmel startolt, élmény alapú művelődést biztosító kurzus tizedik évfordulóját. Plesi ezen idő alatt Európától Ausztráliáig, térben és időben barangolta be a hallgatókkal a zene jól ismert és majdhogynem feledésbe merült korszakait és stílusirányzatait.

A biológiát Beethovennel, a matematikát Kraftwerkkel tanítani

Plesi már az első órán “megissza a pertut” a hallgatókkal, így aki a vizsgaidőszakig nem áll rá a tegeződésre, az valószínűleg nem látogatta elégszer a kurzust. De aki már egyszer is járt ezen az órán, az tudja, itt nem a poroszos szigoron van a hangsúly. “Egyfajta atyai örökség számomra a tanítás, hiszen édesapám is pedagógus volt. Azt gondolom, hogy ez az egész úgy működhet legjobban, hogyha az ember valóban élvezi a pedagógia mindkét térfelét. Bevonom a hallgatókat is az órába, a zenehallgatás közben figyelem és reflektálok a reakciókra, még a színházi múltamat is meg-megidézem néha, hogy valóban élvezhessék ezeket a késői időpontban meghirdetett előadásokat” – emlékezett látható elfogódottsággal Pleskonics András.

rocktori02kf

Kezdő tanárként, még a 70-es években egy Békés megyei településen biológiát és ének-zenét is oktatott, kollégái pedig azt hitték, elnézte az órarendjét, mikor egy lemezjátszóval a kezében ment biológia órára. Ő azonban azt találta ki, hogy az erdők-mezők élővilágának bemutatásához Beethoven hatodik szimfóniáját használja majd fel. “A tanárokat minden szakon képezni kellene arra, hogy vigyenek zenét az órákra. Egy ének-zene órán elengedhetetlen lenne, hogy ne csak a tanárnő dalolja a Szánt a babámot, de a muzsika nem idegen a természettudományoktól sem, a Kraftwerk például matematikai alapon komponálja a műveit. De csak általánosságban: ha egy órán halkan megszólal valamilyen zene, az máris jobb légkört teremt, mintha a gyerekeknek csak a tanár száraz szövegelését kellene kibírniuk” – magyarázta.

Drogprevenciós előadásból nőtte ki magát a zenei világjárás

A kurzus egy drogprevenciós előadásból nőtte ki magát tíz évvel ezelőtt, Pleskonics András a zenészek életével szemléltette volna a kábítószerek romboló hatását. “Meg akartam mutatni azt az értéket, amit a világ vesztett Jimi Hendrix vagy Janis Joplin halálával, elmesélni a gyerekeknek, hogy mennyire kiszolgáltatottá tette őket a drog. Nagyon beleástam magam a témába, úgy éreztem, a zenével sokkal többet el lehet mondani nekik, mint amit ez a téma enged. Ekkor vettem fel a kapcsolatot Bagi Ibolyával, az SZTE Orosz Filológiai Tanszékének tanszékvezetőjével, aki sokat segített, hogy az egyetemen végül ezt a kurzust elindíthassam, azóta a hallgatói önkormányzat segít életben tartani ezt az izgalmas kortárs nevelési praktikumot” – mesélte portálunknak a pedagógus.

rocktori10kf

A Rocktörténet – amely nevével ellentétben nem csupán a rockot, de számtalan vele rokonítható stílust bemutat – nem csak tematikájában és jó hangulatában, de az alkalmazott, élményalapú tanításban is formabontó. “Egy kísérletező jellegű kurzusnak indult ez, melyet én is időközben alakítottam, hogy egy nagy zenei kalandozást sűríthessek bele a másfél órás előadásokba. Szeretném a saját tapasztalataim szerint megmutatni, hogy a zene mire való – jobbá teszi az életedet, lelkedet, akár a személyiségedet is. Ha beleássa magát, a zenében egy óriási utazásra indulhat az ember, és mint minden utazásnál, itt is nagyon el lehet tévedni. Én egyfajta révészként terelgetem a fiatalokat, emellett pedig én is új szigeteket fedezek fel ezen az óriási óceánon” – magyarázta Plesi, akit az országban legtöbben már „Dr. Rock”-ként ismernek. Ez a révész pedig segít az avatatlan füleknek, hogy a zavarosból igazi gyöngyszemeket halászhassanak ki, az előadásokon ugyanis nem csak a mainstream előadók csendülnek fel, de számtalan méltatlanul elfeledett klasszikussal ismerkedhet meg a hallgatóság. A Rocktörténet óra rendszerint az IH Rendezvényközpontban teljesedik ki, Dr. Rock Klubján, ahol a „sokgenerációs” fiatalok jazz és swing-muzsikákra bólogatnak, vagy éppen pörögnek – olyan stílusokra, melyet a mai rádióállomások mosógépzenéi régóta elnyomtak már.

Ismert zenészek is vendégszerepelnek az előadásokon

Az órákon nem csupán az a cél, hogy információval töltsék tele a hallgatók amúgy is túlterhelt agyát, a zenehallgatás kultúráját kívánja terjeszteni a pedagógus. Volt, hogy a hallgatók lekapcsolt villany mellett hallgatták meg a November rain-t, majd közösen elemezték ki az élményt, a vizsgán pedig azt kérte, hogy jusson a hallgató eszébe valami – legyen az egy vicc, egy rajz vagy egy emlék az óráról. “Semmi extra nem történt, ugyanazt a zenét hallották, amit már százszor is, egyszerűen megtanítottam őket odafigyelni” – magyarázta. A jobb beleélés érdekében néha sztárvendégeket is fogadott a kurzus – zenélt már a Rocktörténet közönségének a Peter & Pan Duo, eljött és mesélt a fiataloknak Czutor Zoltán a Belmondóból, Szaniszló János jazz-zongorista vagy Kovács László a Benefit együttesből.

rocktori04kf

A kurzus szellemisége már országszerte terjed, ifjú pedagógusként Plesi egykori hallgatói más iskolákban is meghonosítanák a zenehallgatás művészetét. “Évek óta jelentkeznek egykori tanítványaim, akik az egyetemet elvégezve tanítani kezdtek, és maguk is beindítanák a saját kis zenetörténeti óráikat” – mesélte Plesi. A kalandozás pedig az SZTE-n is folytatódik – ebben a szemeszterben japánig utazhatnak a hallgatók, míg a következő félévben Nyugat-Európa zenei kínálatából ad ízelítőt Dr. Rock.

no images were found

Előző sztori

Löffler Tibor: Nem az ellenzéki pártok nyerték meg a veszprémi választást

Default thumbnail
Következő sztori

Ismét Afrikából kaphatunk hívásokat

Legutóbbi hasonló cikkek