Térkép Hozzám címmel nyílt kiállítása Börcsök Zsuzsának + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

kiallitas05_gs

Újabb festményekkel gazdagodott a Belvárosi Mozi kamara galériája. A szegedi születésű Börcsök Zsuzsa Térkép Hozzám című kiállítása kedden elvarázsolta a festészet szerelmeseit.

Börcsök Zsuzsa festőművész Térkép Hozzám című kiállítását a a Szegedi Felsővárosiak Civil Egyesület hozta el a Belvárosi Kamara Galériájába kedden. A tehetséges fiatal festőművész Pataki Ferenc, a szegedi Szög-Art Művészeti Egyesület tagjának egyik tanítványa, az elsősorban kontrasztos színekkel operáló munkái telt házas megnyitóünnepségre csábították a Tisza-parti műkedvelőket.

Börcsök Zsuzsának ez volt az első, nagyközönség előtti bemutatkozási lehetősége, mely alkalomra a hangulatát tükröző festményeit hozta el. A Térkép Hozzám címet viselő tárlatot egészen március 31-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

no images were found

Előző sztori

Mononukleózis: a kevésbé ismert betegség

Következő sztori

Szijjártó: 3-5 évre lehet elegendő a le nem hívott gázmennyiség