Közélet

Télbanya elégetésével búcsúzik Szeged a téltől a Szent István téren

Télbanya elégetésével búcsúzik Szeged a téltől a Szent István téren

2015. február 9., hétfő
Télbanya elégetésével búcsúzik Szeged a téltől a Szent István téren
mars_ter_sajttaj04_gs

Látványos télbúcsúztató rendezvényt szervez a Szegedi Vásár és Piac Kft. február 14-én, szombaton a Szent István téren. A program zenitjén egy kiszebáb elégetése révén búcsúztathatják a szegediek a hideg, sötét évszakot, illetve minden bánatukat, bajukat.

"Az itt kiállított kiszebáb - amely a telet jelképezi és minden rossz megtestesítője - hamarosan lángra lobban!" - hirdeti a Mars téri piac Nagycsarnoka előtt felállított tábla a mellette elhelyezett bábu kapcsán. Mint azt

Németh István

, a Szegedi Vásár és Piac Kft. ügyvezető igazgatója sajtótájékoztató keretében hétfő délelőtt elmondta, a világban számos helyen van hagyománya a tél ilyen jellegű búcsúztatásának, és nem volt ez másképp Szegeden sem korábban, még ha az utóbbi években háttérbe is szorult ez a népszokás a Tisza-parti városban. "Szeretnénk ebbe a szép hagyományba életet lehelni, amiben

Aradi Ágnes

népművelő volt segítségünkre. Ami a helyszínválasztást illeti, a Szent István téri piac is a Mars téri piachoz tartozik. Úgy gondolom, méltatlanul elfeledett lett ez a gyönyörűen felújított tér, amely önmagában is impozáns, és egy valódi közösségi tér. Szeretnénk ráirányítani a benne rejtőző lehetőségekre a nyilvánosság figyelmét. Reményeink szerint a rendezvény egy jó hírvivője lesz ennek" - árulta el a piac vezetője. Hozzátette, a számos program mellett húsz háztáji és kézműves vásározó árulja majd portékáit a nap folyamán a Szent István téren. Aradi Ágnes szervező a fánkevő versenyt emelte ki a programok sorából, de kitért rá, jelmezbál, különböző előadások és kézműves foglalkozások is várják majd az érdeklődőket. Kifejtette, a rendezvény a farsangi népszokások körére épül, családi jellegéből adódóan pedig minden korosztály számára ideális kikapcsolódási lehetőséget jelent. "Egy gondűző, archaikus népszokás adta az alapötletet, amely a magyar és az európai kultúrkörben egyaránt elterjedt, és amelyhez például a busójárás is kapcsolódik. A program egy kiszebáb elégetésével éri el a csúcspontját, amelyen bárki elhelyezheti egy cetlin mindazokat a gondokat, rossz álmokat, betegségeket, amelyektől meg szeretne szabadulni" - fogalmazott a népművelő. Az említett kiszebábot látványos felvonulás keretében viszik át a Dugonics térről a Szent István térre. A menet 17 órakor indul, a bábut pedig 17.30-kor vetik máglyára.

A program:

9.00 -

Kézműves és háztáji vásár

10.00 -

Farsangi fánkevő verseny

11.00 -

Grimm - Busz buli

11.30 -

Télbúcsúztató galambreptetés

12.30 -

Mézes Mazsolka meséi bábelőadás

13.00 -

Népdalcsokor Kopasz Helga előadásában

13.15 -

Farsangi mesék

13.45 -

Grimaszk - A kakaska története

15.30 -

Farsangi jelmezbál, nem csak kicsiknek

(a talpalávalót Mizsei Zoltán szolgáltatja a MATASZ Dél-Alföldi Harmonikabarátok Klubja támogatásával) 17.00 -

Zenés télbúcsúztató felvonulás

(a Dugonics térről a Szent István térre a Mustra Bandával és a Délikert Napsugár Táncegyüttessel, kikiáltó Simoncsics Pál) 17.30 -

Kiszebáb égetés

Egész napos programok:

kézműves foglalkozások - farsangi álarcok készítése újrahasznosított anyagok felhasználásával, ujjbábok készítése, arcfestés, logikai játékok az ópusztaszeri Csillagösvény labirintusaiban, póni lovaglás, víztorony látogatás, Segway kipróbálási lehetőség.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.