Írjon nekünk

ARC

Duka Félix: Bulvár helyett szerethető médiát kell kialakítani + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illesattila.jpg

Megjelent:

duka_felix08_gs

Csongrád Megyéért Emlékérmet adományozott tavaly decemberi záróülésén a Csongrád Megyei Közgyűlés Duka Félixnek. A Móra-net Kft. ügyvezető igazgatója egy évtizede dolgozik a régió hírszolgáltatásának fejlődéséért, emellett közösségi és kulturális rendezvények szervezéséből is kivette a részét. Díjazása kapcsán beszélgettünk vele.

A megye érdekében tett példamutató munkásságáért Csongrád Megyéért Emlékérmet vehetett át a megyei közgyűlés december 19-i záróülésén Duka Félix. Ugyan méltatásában elsősorban a régió médiahálózatának kialakításában vállalt feladatát méltatták, a Móra-net Kft. ügyvezető igazgatója a Homokhátság közéleti rendezvényeinek szervezéséből is oroszlánrészt vállalt.

Töltött káposztától a bivalyig ismertté váltak a helyi nevezetességek

Tizenkét éve az Aranyszöm Rendezvényház vezetésével bízták meg, amely az egész régió kulturális életének kívánt helyet biztosítani. “Nagy feladatot vállaltunk el, hiszen korábban csupán egy másfél szobányi közösségi házban működött itt közművelődés. Meg kellett töltenünk tartalommal ezt a több funkciót is ellátó, gyönyörű épületet. Közel harmincöt civil szervezet és két nyugdíjas klub működik Mórahalmon, melynek otthont kellett biztosítani, illetve a városba érkező vendégek számára is ‘előszobául’ szolgálhatott ez az épület, itt tájékozódhattak a település kulturális életével, rendezvényeivel kapcsolatban” – mondta el portálunknak Duka Félix.

Tavaly tizenegyedik almalommal tért vissza a Homokháti Sokadalom, melynek elindításában és felfuttatásában szintén jelentős szerepet játszott Duka Félix. Ugyan térségi rendezvénynek álmodták meg, hamar ismertté vált az egész megyében, a tizedik évfordulón bekerült a Csongrád Megyei Értéktárba is. “Az elismerést nagy örömmel fogadtuk, hiszen azt jelentette, hogy a kellemes szórakozás mellett értékes tartalmat is sikerült adnunk a rendezvényhez. A térségi sajátosságok felvonultatásakor nagy hangsúlyt fektettünk a környező településekre. Csak a gasztronómia vonalán az öttömösi spárgától a röszkei töltött káposztán át a domaszéki répáig és tárcsás húsig számos nevezetesség mutatkozhatott be a Sokadalomban. Nincsenek nagy hegyeink és egyedülálló látványosságaink itt, de sok értéket tudunk mi is felmutatni” – sorolta. Részt vett a helyi ízeket népszerűsítő Rétesfesztivál és Bivalyfesztivál szervezésében is, melyeket évről évre országos érdeklődés kísér.

Pozitív hangvételű, szerethető médiát

Párhuzamosan ezekkel a helyi és térségi média kialakításán is dolgozott, részt vett a Homokhát Televízió előkészületeiben, amely 2007-ben kezdte sugározni adását. “A térség polgármesterei megkeresték Nógrádi Zoltán akkori országgyűlési képviselőt és vázolták neki igényüket egy közösségi televízió kialakítására. Akkoriban már minden településen elérhetővé vált a kábeltévé, így az itt élők jogos igénye volt, hogy tudósítást kaphassanak a helyi történésekről. Engem bíztak meg a kialakításával” – magyarázta a díjazott. Jelenleg tizenhat településen vannak jelen a tévé munkatársai, tíz-tizenkettőről folyamatosan tudósítanak. Jelen volt kilenc éve a Kistelek Városi Televízió születésénél, melynek műsorait helyi emberekkel közel fél évig készítették, majd átadták nekik a stafétabotot.

Részt vesznek a sándorfalvi újság, a Kisbíró megjelenésében, illetve Szeged egy részén és a térségben megjelentették továbbá a Térségi Tükör című havilapot, melyet ingyenesen juttattak el minden háztartásba. Fénykorában 38 ezer példányban terjesztették, és ugyan az utóbbi fél évben már negyedéves lappá vált, sokan keresik még mindig postaládájukban. “Kezdetben bizalmatlansággal fogadták a lapot a sok ingyenes reklámújság mellett, de szerencsére gyorsan megszerették, most már keresik is, hogyha valamilyen okból kifolyólag késnénk vele egy-két napot. Ez nagyon jólesik nekünk” – emelte ki. Fontosnak tartja a vizualitást, az internetes és a nyomtatott sajtó esetében is törekszik a képi megjelenítés hangsúlyozására.

Hitvallása szerint a kisközösségi televíziózásnak és újságírásnak fontos része, hogy pozitív hangvételű legyen. “Egy szerethető médiát kell kialakítani ahhoz, hogy az emberek szívesen vegyék kezükbe az adott újságot és keressék a megjelenéseket. Itt nincs helye az országos médiát uraló bulvárdömpingnek, elsősorban tájékoztató, nevelő, és – ha indirekt módon is – némi tudást átadó anyagokban gondolkodunk. Ezek az anyagok később nagyon jól kapcsolhatók a település helytörténeti anyagaihoz, hisz nem csak a mának dolgozunk, de ezeket megnézve utódaink is visszakaphatnak valamit ezekből a jó hangulatú rendezvényekből” – mondta Duka Félix.

A díj kapcsán ismét köszönetet mondott egykori és jelenlegi kollégáinak, akik színvonalas munkájukkal hozzájárultak a településeken élők tájékoztatásához.

ARC

“Botka László Szeged Karácsony Gergelye” – videó!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illesattila.jpg

Megjelent:

Szerző:

A helyi homokozón kívül nem talál másik játszóteret magának – hangzott el a Hír TV Főhős című műsorában.

Tovább olvasom

ARC

Oklevelet kapott Szeged legnagyobb vasútbarátja

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illesattila.jpg

Megjelent:

Nagy József, a Vasúttörténeti Alapítvány titkára szerint már születésekor eldőlt, hogy a vasútnak szenteli életét.

Tovább olvasom

ARC

Húsz éve a múzeum szolgálatában

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illesattila.jpg

Megjelent:

Medgyesi Konstantin 1999 augusztusa óta azért dolgozik, hogy a szegedi Móra Ferenc Múzeum sikeresen működjön.

Tovább olvasom

Aktuál