Közélet

A házasélet és annak minden velejárója - Házasság Hete Szegeden is

A házasélet és annak minden velejárója - Házasság Hete Szegeden is

2015. február 5., csütörtök
A házasélet és annak minden velejárója - Házasság Hete Szegeden is
hazassag_hete03_gs

Hogyan éli mindennapjait két magyar híresség a médiaérdeklődés középpontjában? Miért fontos az érzelmi intelligencia? Mit ad nekünk a házasság, érdemes-e harcolni, áldozatokat hozni érte? Többek között ezekre kaphatunk választ a Házasság Hete rendezvénysorozaton, melyen a boldogító igenre készülő párokat és a hosszú évtizedek óta együtt élő házasokat is meg szeretnék szólítani.

Idén hetedik alkalommal hirdették meg hazánkban is a Házasság Hetét. A férfi és a nő közötti legerősebb kapcsolat népszerűsítéséért kiírt rendezvénysorozat egy angliai civil kezdeményezésből nőtte ki magát, és hazánkban is évről-évre nagyobb érdeklődés kíséri. Idén a "Megtartó hűség" mottót választották a szervezők, mellyel a házasságot erősítő lojalitást kívánják hangsúlyozni. "Európában is egyre népszerűbb a Valentin nap, melyhez kötődően a rendezvény a házasságot, mint értéket hivatott felmutatni" - mondta el a Házasság Hete kapcsán Frauhammer Krisztina. Az SZTE Néprajz Tanszékének kutatója maga is házasságban él, amely szerinte két ember között egy teljesen egyedi együttműködést jelent. Erről az élethosszig tartó elköteleződésről azonban semmiképp sem szabad rózsaszín felhőben gondolkodni, hisz ahogyan minden másnak, úgy ennek is vannak nehéz időszakai és kihívásai - folyamatos munkát és odafigyelést igényel, amelyet egymásnak törlesztenek vissza a párok az évek során. "A házasság egy nagyon biztos hátteret ad, ami nélkül biztosan egészen más lennék, és nem érezném egésznek magamat" - mondta el Frauhammer Krisztina. Ezen kötelék fontosságára hívják fel a figyelmet február 8-15-e között Szegeden is. Vasárnap egy szentmisével indul a Házasság Hete programsorozat a Dómban, majd díjakat sorsolnak ki azok között, akik a Szerelempróba nevű, családi értékekhez köthető játékon részt vettek. Február 11-én a TIK-ben Pécsi Rita neveléskutató tart előadást az érzelmi intelligencia fontosságáról, amely a hagyományos intelligencia-értelmezés mellett méltatlanul sikkadt el a köztudatban. Médiatűrő házasságok címmel az SZTE Dugonics téri főépületében tart majd előadást

Levente Péter

és

Döbrentey Ildikó

, akik neves közéleti személyiségként kell, hogy megéljék a házasélet minden sava-borsát. A Belvárosi mozi két, házassághoz köthető filmet vetít kedvezményes jegyáron, a Somogyi-könyvtárban pedig régi idők házassági tanácsadóival ismerkedhetünk, hogy megtudjuk: milyen módon választott párt magának az 1900-as évek férfija és nője? Előzetes jelentkezéssel egy interaktív előadáson is részt vehetnek a párok egy családterapeuta házaspár jóvoltából, akik szexualitás szempontjából vizsgálják a hosszú, boldog házasságot. Emellett számos színes programmal várják egyaránt azokat, akik még a boldogító igen előtt állnak, és akik már hosszú évtizede élnek hűséggel párjuk mellett. Csütörtök éjfélig kitöltheti portálunkon a

Házasság Hete kvízt

is mozijegyekért és erre az alkalomra palackozott borért!

A Házasság Hete szegedi programjai:

Február 5. csütörtök

Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár (Dóm tér 1-4.) 16.30 A régi idők házassági tanácsadói, (avagy) a boldog házasság titkai Kamarakiállítás a Somogyi-könyvtár régi kiadványai között fellelhető házassági tanácsadó könyvecskékből, útmutatókból. A tárlatot megnyitja Dr. Balogh Elemér egyetemi tanár.

Február 8. vasárnap, a Házasság Világnapja

Fogadalmi Templom (Dóm tér) 10.00 ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓ Szentmisét mutat be Bíró László családreferens püspök. Közreműködik: Lumen énekegyüttes Belvárosi Plébánia (Dóm tér 15.) 11.15 A CsaládEgyetem Szerelempróba, valamint a HH Geoláda extra nyerteseinek sorsolása Szervező: Egyházmegyei Családközpont

Február 9. hétfő

Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium (Szentháromság u. 70-76.) A CSALÁDFA NAGY TITOK „Gyökerek nélkül nem lehet repülni” 14.00-17.00 Versmondó verseny lányokról, fiúkról és a családról – alsó tagozatosoknak 17.00-18.00 Virágzó családfa: verselő, színjátszó, bábos, énekes és táncos gyerekek sokszínű műsora 18.00-19.00 Kapugaléria megnyitó - tanulók által készített, gyűjtött családfák kiállítása, eredményhirdetés, díjak átadása Szervező: Karolina Iskola

Február 9-14. hétfőtől szombatig

Belvárosi Mozi, Balázs Béla terem (Vaszy Viktor tér 3.) Filmvetítés a Házasság hetében a Belvárosi Mozi kínálatából (A Házasság hete alkalmából az előadásokra 500 ft-os, kedvezményes jegyek kaphatók a pénztárban a Belvárosi Mozi jóvoltából.) február 9-11. 18.00 Százkarátos szerelem Könnyed szórakozást nyújtó francia vígjáték, 2014

Amikor egy élete közepén járó ex-házaspár homlokegyenest mást csinál, mint amihez eddig hozzászokott, annak kalandos következményei lehetnek a kapcsolatukra nézve is.

2015. február 12-14. 18.00 Az élet ízei Amerikai romantikus fi lm, 2014

Mert kell az a kis fűszer, ami kicsit megbolondítja, és felkavarja az egyhangú ízeket. Kérdés, hogy ezt férfi és nő egymás riválisaként tudja előteremteni, vagy a szövetségben van a siker titka.

Február 10. kedd

Katolikus Ház (Dugonics tér 12.) 18.00-19.30 „Szerelemből jöttél a világra...” – interaktív előadás Mitől múlik el, marad meg a szexuális izgalom az elkötelezett párkapcsolatokban? Hogyan kapcsolódik össze elkötelezettség, biztonság, vágy, izgalom, kíváncsiság, függetlenség? Vezeti: Szásziné Fehérváry Anikó és Szászi Balázs családterapeuta házaspár Jelentkezés február 8-ig: www.csaladkozpont.hu/hazassaghete Szervező: Remény Háza Családműhely

Február 11. szerda

Tanulmányi és Információs Központ (TIK, Ady tér 10.) 18.00 Érzelmi intelligencia a házasságban SZTE Szabadegyetem előadása Előadó: Uzsalyné dr. Pécsi Rita, neveléskutató Az előadás után a CsaládEgyetem keretében beszélgetés az előadóval a TIK Kiállító terében. Szervező: SZTE, Egyházmegyei CsaládKözPont

Február 12. csütörtök

Bibliotéka Egyesület könyvtára (Kálvária sgt. 14.) 17.00-19.00 Házasság a mérlegen! – láthatatlan színházi előadás és terefere Jelentkezés február 11-ig: hazassag.merlegen@gmail.com Szervező: Evangélikus Egyház Szegedi Gyülekezete

Február 12. csütörtök

KSH Szegedi Főosztály (Jobb fasor 6-10.) 18.00-19.00 A vallás és a gyermekvállalás összefüggései Előadó: Kocsis-Nagy Zsolt, KSH Szegedi Főosztályának vezetője Szervező: KSH Szegedi Főosztály

Február 13. péntek

Szegedi Tudományegyetem Főépület (Dugonics tér 13.) 18.00-20.00 „Médiatűrő házasságok” – fórumbeszélgetés Vendégek: Levente Péter és Döbrentey Ildikó A program alatt 17.45-től gyerekfelügyeletet biztosítanak a Katolikus Házban (Dugonics tér 12.) Szervező: Szegedi Baptista Gyülekezet

Február 15. vasárnap

Honvéd téri Református Templom 10.00 Ökumenikus családi záróistentisztelet Igét hirdet: Dr. Kereskényi Sándor református lelkipásztor A liturgia alatt gyermek-istentiszteletek lesznek 3 korcsoportban. Minden családot szeretettel várnak! Közreműködik: Házasság hete ökumenikus kórusa, Baloghné Kovács Magdolna, Nagy-Szabó Kornélia, Szántó Lajosné és Varjasi Gyula vezetésével

Február 9-14.

Hétfőtől szombatig 17.30-18.15 Szent József templom (Dáni u. 3.) Ökumenikus imaalkalmak a házasságokért Részletek: www.csaladkozpont.hu/hazassaghete/imaalkalmak Szervező: Keresztény Élet Közössége

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.