Közélet

Lázár: a következő évek feladata lesz az egészségügyi ellátás minőségének javítása

Lázár: a következő évek feladata lesz az egészségügyi ellátás minőségének javítása

2015. január 30., péntek
Lázár: a következő évek feladata lesz az egészségügyi ellátás minőségének javítása
lazar_vhely_lakforum

Az uniós támogatásból megvalósult fejlesztések után a következő évek fontos feladata lesz az egészségügyi ellátás minőségének javítása – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Hódmezővásárhelyen.

Lázár János

a Csúcsi Olvasókörben rendezett lakossági fórumon kifejtette, a kormány az elmúlt években több mint 500 milliárd forintból felújított egészségügyi infrastruktúrát úgy akarja felhasználni, hogy minél magasabb színvonalú ellátást kapjanak az emberek. „Szeretnénk elérni, hogy az emberek egyre hosszabb időt tölthessenek el egészségesen, a várható élettartam pedig 2020-ra két-három évvel növekedjen, a nők esetében 80, a férfiaknál 72-73 évre” – mondta Lázár János. A politikus rámutatott, az egészségmegőrzés, a betegségmegelőzés és a háziorvosi rendszer fejlesztésével akár öt-tízezer ember életét lehetne megmenteni évente. Hangsúlyozta ugyanakkor az egyén felelősségét is. Úgy fogalmazott, rá kell venni az embereket arra, hogy vegyenek részt a szűrővizsgálatokon, és fel kell hívni figyelmüket a dohányzás és a túlzott alkoholfogyasztás veszélyeire is. Lázár János tudatta, a Fidesz-KDNP évnyitó frakcióülésén téma lesz az egészségügy. Leszögezte: az egészségügy nem üzlet, nincs helye benne a profitnak. A kórházak állami kézben maradnak, ahol nincs helye a fizetős szolgáltatásnak. A jövőben a maradék „magánérdekű” fizetős szolgáltatást is ki fogják váltani államival. „Bárki létrehozhat magánkórházat, ám ennek finanszírozását nem várhatja az OEP-kasszától” – mondta a miniszter.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.