Írjon nekünk

Sport

Kosárlabda: fantasztikus izgalmak után Vásárhely-Debrecen döntő lesz a Hepp Kupában

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

kosarsuli25

Teltház előtt végletekig izgalmas két elődöntő után előbb a rendes játékidő utolsó másodpercében szerzett kosárral a Debreceni EAC, majd a második elődöntőn kétszeri hosszabbítás után a Vásárhelyi Kosársuli jutott be a Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa vasárnap kora este rendezendő döntőjébe.

A délutáni első elödöntön remekül kezdtek a salgótarjániak (5. perc: 7-22). A folytatásban a debreceniek elkezdték a felzárkózást (10.perc: 16-25, 15.perc: 32-37), így a nógrádiak előnye a szünetre három pontra olvadt. A második félidőben sokáig tartani tudta néhány pontos előnyét a Tarján (25. perc: 52-55, 30.perc: 56-63). A 36. percben azonban a rendkívül céltudatosan és lekesen játszó hajdúságiak a találkozó folyamán először vették át a vezetést (72-70). Az utolsó négy perc fantasztikus izgalmakat hozott és 78-78 után a DEAC az utolsó másodpercben szerzett kosárral bejutott a vásárnapi döntőbe.

Hepp Kupa 1. elődöntő:

Debreceni EAC – Konecranes-Salgótarjáni KSE 80-78 (16-25, 28-22, 12-16, 24-15)
Hódmezővásárhely, 400 néző. Vezette: Gál J., Fodor A., Rácz Zs.
Debrecen: Nagy Botond 31/18, Nagy Benedek 3/3, Pék D., Takács D. 5, Kovács I. 6. Csere: Vas V. 16, Erdei Á. 14/6, Kaluha Cs. 5/3, Fannar, Adrássy G. Edző: Nagy Ágoston.
Salgótarján: Szabó P. 13/3, Pap I. 8/6, Madár A. 5/3, Tutus N. 17/3, Gorski J. 11/3. Csere: Schéda M. 11/3, Czuprák Á. 7, Dániel P. 1, Oluic D. 3/3, Pribic S. 2. Edző: Papp Attila.

Nagy Ágoston: “Nagyon sok problémával, sérülésekkel és családi gyásszal is meg kellett küzdenünk az elmúlt napokban, így a csapat tartását mutatja, hogy ha egy kis szerencsével is, de sikerült kiharcolnunk a döntőbe jutást. Ebben a pillanatban még nem tudom ugyan, hogy ki lesz a döntőbeli ellenfelünk, de erre a vásárhelyieket tartom esélyesebbnek. Érdekességként azonban elmondom, hogy a Hepp Kupát a rendező csapatnak eddig még nem sikerült megnyernie, tavaly mi sem tudtuk elhódítani a kupát Debrecenben.”

Papp Attila: “Az első félidő nagy részében lényegesen jobban játszottunk, mint ellenfelünk. Szünet után feljavult a Debrecen, mi viszont sokat hibáztunk és a szerencse is elpártolt tőlünk.”

A második elődöntőre szinte teljesen megtelt a sok nagy kosárcsatát megélt Hódtói Sportcsarnok. A találkozó hazai ponttal kezdődött, Rostás Imre talált a kosárba. Már az elején érezhető volt, hogy nagy tétje van az összecsapásnak. Az agresszíven, igen keményen védekező fővárosiak gyorsan átvették a vezetést. (4-8). A vásárhelyiek büntetőkkel lopóztak közelebb, sőt Gruda centerezése után az első negyed végére fordítani tudtak egy igen kevés kosarat hozó játékrészben.

A második negyed 11-10-el kezdődött, de ekkor jött Nyilas, aki egy két pontos után 8 méterről szórt egy triplát, és kiosztott egy gólpasszt Vasnak, aki a gyűrűbe húzta a labdát. Gruda távolija után pedig már tíz (14.perc: 20-10) volt a különbség, majd Vejinovic pillanatai következtek( 16. perc: 24-10). Nyilas eufórikus hangulatban kosárlabdázott, újabb 8 méteres trojkát hintett, ami után szinte felrobbant a Hódtói Sportcsarnok, hiszen a Kosársuli ezt a hat percet 16-0-ra nyerte. Lassan Moravcsik vezérletével beindult a TF is, de nem igazán tudtak közelebb lopózni, 13 pontos (34-21) hátránnyal vonultak az öltözőbe.

A második félidőre alaposan feltüzelte fiait a korábban Vásárhelyen dirigáló Merim Mehmedovic, Moravcsik és Beák kosarai után már 34-28 állt az eredményjelzőn. Tovább tartott a rövidzárlat, csak Nyilas dobott egy büntetőt, míg a vendégek újabb két kosarat jegyeztek (25.perc: 35-32). A folytatást is döbbenten figyelte a hazai szurkolótábor, hiszen Tóth Szabolcs és Katona kosaraival előnybe kerültek a fővárosiak (27.perc. 35-37). Kelemen értékesített ugyan egy büntetőt, de talán még a legidősebb hazai szurkolók sem emlékeznek arra, hogy kedvenceik 7 perc alatt mindössze két egypontos kosarat tudjanak dobni hazai pályán. A negyed hajrájára Kelemen és Vas vezérletével fordított ugyan a Kosársuli, de a szoros eredmény (43-42) előrevetítette, hogy itt drámai végkifejletre van kilátás.

Minimális vásárhelyi vezetéssel kezdődött tehát az utolsó játékrész, ami Katona hármasa után elveszett, viszont a remekül pattogtató Kelemen egalizált. Varga Dániel vitte hátán ezután társait, de támadásonként került egyik gárdától a másikhoz a vezetés, miközben szinte harapni lehetett a feszültséget a levegőben. Moravcsik ziccerezett, majd Katona triplája után már négy ponttal vezetett a TF (39.perc: 55-59). Az utolsó percben jártak a csapatok, amikor Nyilas rezzenéstelen arccal értékesített két büntetőt (58-60), majd 15 másodperccel a vége előtt Rostás Imre elsüllyesztett egy kettest és hosszabbításra mentette az elődöntőt.

Az ötperces hosszabbítást a TF két meghatározó spílere, a negyedik negyedben kipontozódott Beák és Szobi nélkül kezdte. Moravcsik és Rostás Imre egyaránt a büntetővonalról talált be (61-61) és bármilyen hihetetlen több kosár nem is esett. Mivel egyik csapat sem tudta kenyértörésre vinni a dolgot, következett a második hosszabbítás. Czibere dobott egy bravúrgólt, majd Varga vágott egyet, amelyre Moravcsik és Katona válaszolt (65-66). A vendégek agresszív védekezése kezdte szedni áldozatait, hiszen Beák és Szobi után előbb Tóth Szabolcs, majd Katona is begyűjtötte ötödik hibáját. A fővárosiak azonban meghatározó embereik elvesztése ellenére sem adták fel. Varga Dániel pontjaira a mezőny legjobbja, Moravcsik Áron büntetőkből válaszolt (69-69). Tizennégy másodperccel a vége előtt Vejinovic dobhatott büntetőket, amelyekből a második behullott, az ellentámadást pedig kivédekezték a hazaiak. A két csapat rendkívül izgalmas összecsapását vastapssal köszönte meg a szépszámú közönség.

Hepp Kupa 2. elődöntő:

Vásárhelyi Kosársuli SE – Tehetséges Fiatalok Budapest 70-69 (11-10, 24-11, 9-21, 17-18, 1-1, 9-8)
Hódmezővásárhely, 850 néző. Vezette: Praksch P., Kovács P., Radnóti M.
Kosársuli: Vejinovics 11, Rostás I. 7. Czibere 6, Vas 9, VARGA 12. Csere: Gruda 5, NYILAS 12/6, KELEMEN 8/3, Mócsai, Genal. Edzők: Elek András és Utasi Gábor
TF-Budapest: MORAVCSIK 22/3, KATONA 22/18, Beák 9/3, Debreceni D. 5, Szobi 3. Csere: Mucibabic, Tóth Sz. 8, Debreceni G., Major. Edző: Mehmedovic Merim.

Elek András: ”Nagyon jól védekezett az ellenfelünk, mi pedig sokat hibáztunk, így a vártnál sokkal nehezebben sikerült nyernünk, de én végig bíztam a sikerünkben.”

Mehmedovic Merim: „Örülök, hogy teltház előtt játszhattunk Vásárhelyen, ahol korábban jómagam is dolgoztam. Remek a szervezés, ami a hazai rendezők érdeme. Nagyon inspiráltak voltak fiatal játékosaim, sikerült megnehezíteni a házigazdák dolgát és ezzel az izgalmas mérkőzéssel úgy érzem jól kiszolgáltuk a közönséget is.”

Vasárnap 18 órakor tehát a Hepp Kupa döntőjében a Vásárhelyi Kosársuli a Debreceni EAC csapatával találkozik a Hódtói Sportcsarnokban. A döntőt megelőzően 15.30-tól a Konecranes-Salgótarjáni KSE – Tehetséges Fiatalok Budapest találkozón dől el a harmadik hely sorsa. A találkozókra a belépés ingyenes.

Sport

Fegyelmezett játékának köszönheti első győzelmét az FK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Városi rangadót nyertek a kék-feketék.

Tovább olvasom

Sport

Ingyenesen látogathatjuk a jégkorongcsapat hazai meccseit

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Vasárnap a MAC Budapest ellen játszanak hazai pályán.

Tovább olvasom

Sport

Márton Anita az idei legjobb magyar eredményt érte el diszkoszvetésben

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

A sportoló 58,69 méteres eredménnyel zárt a Tisza-kupán.

Tovább olvasom

Aktuál