Sport

Kosárlabda: a vitrinében szeretné tenni a Hepp Kupát a Kosársuli

Kosárlabda: a vitrinében szeretné tenni a Hepp Kupát a Kosársuli

2015. január 2., péntek
Kosárlabda: a vitrinében szeretné tenni a Hepp Kupát a Kosársuli
Hepp Kupa döntő

Az elődöntőkkel kezdődik szombaton a Hepp Kupa négyes döntő Hódmezővásárhelyen. A Vásárhelyi Kosársuli a Salgótarján-Debrecen derbi után a Tehetséges Fiatalok-Budapest ellen lép pályára a döntőbe jutásért. A Final Four előtt a kék-sárgák néhány játékosát és Utasi Gábor másodedzőt kérdeztük az esélyekről.

Varga Dániel: „Mindenképpen próbálunk jó játékkal előrukkolni, hiszen nem titkolt célunk, hogy hazai közönség előtt elhódítsuk a Hepp Kupa trófeát! Egy nagyon agresszív és futós játékot játszó TF ellen lépünk majd pályára szombaton. Ha lesz rá lehetőségünk megpróbálunk takarékoskodni az energiánkkal, de szerintem már az elődöntő is nagyon szoros és kiélezett csatát hoz majd.” Vas Péter: „Nem hibázhatunk drukkereink előtt, szeretnénk folytatni eddigi hibátlan sorozatunkat. Sem a nézőkkel, sem a gyerekekkel nem tehetjük meg, hogy nem szerezzük meg a Hepp Kupát, amelynek elsősorban presztízsértéke van, erkölcsi dicsőséget jelent a győztesnek.” Mócsai Milán: „Először jutottunk el a Final Fourig. A szezonban eddig minden meccsünket megnyertük, habár nem elvárt, de szeretnénk veretlenek maradni. Jó lenne itthon tartani a trófeát. Mikor elkezdtük a menetelésünket senki nem gondolta, hogy így fogunk szerepelni. Ahogy mondják, evés közben jön meg az étvágy. Nem akarunk lemondani az első helyünkről a bajnokságban, és a Hepp Kupában is diadalmaskodni akarunk!” Utasi Gábor másodedző: „Minden adott, hogy jól szerepeljünk a hétvégén. Mellettünk szól a hazai pálya és a közönség, valamint hogy minden játékos egészséges és maximálisan motivált. A TF nagyon kellemetlen ellenfél volt Budapesten, ahol három negyedre volt szükség, hogy megtaláljuk a gyenge pontjukat. Szombaton az első pillanattól kezünkben kell tartanunk a találkozót és rájuk kell kényszeríteni az akaratunk. Ha ez sikerül nem lehet gond a döntőbe jutás.”

A Hepp Kupa négyes döntő programja:

2015. január 3. szombat, elődöntők:

15.30 Debreceni EAC – Konecranes Salgótarjáni KSE 18.00 Vásárhelyi Kosársuli - Tehetséges Fiatalok-Budapest 2015. január 4. vasárnap: 15.30: bronzmérkőzés 18.00: kupadöntő A belépés az összes mérkőzésre ingyenes!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.