Közélet

Átláthatóság: csatát nyert a szegedi LMP!

Átláthatóság: csatát nyert a szegedi LMP!

2015. január 22., csütörtök
Átláthatóság: csatát nyert a szegedi LMP!
penbizottsagi_ules01_gs

A városi cégek üzleti tervének és beszámolóinak az adott társaságok, illetve a város honlapján történő közzétételét szüntette volna meg Szentgyörgyi Pál alpolgármester. Az LMP azonban csatát nyert a transzparencia nevében, mint a bizottsági ülésen elmondták, igenis lehet a törvényi minimumnál többet tenni az átláthatóságért.

Szükségtelennek nevezte

Szentgyörgyi Pál

(MSZP) gazdasági alpolgármester, hogy a 100%-ban, illetve többségi önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok honlapján, valamint az önkormányzati oldal erre kialakított felületén közzétegyék a városi cégek üzleti tervét és éves beszámolóját. Ezt kifogásolta a pénzügyi bizottság külsős tagja, az LMP-s

Tanács Eszter

, aki a szerdai bizottsági ülésen kifejtette, hogy ez esetben csökkenne az átláthatóság, és indokolatlanul megnehezítenék azt, hogy a szegedieknek bepillantásuk legyen a városi cégek ügyeibe. A 100%-ban, illetve többségi önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok ez irányú kötelezettségével kapcsolatban még 2011-ben hoztak döntést, meghatározva azt, hogy mikorra kell azokat érintett társaságoknak elkészíteniük. Egy évvel később módosították a határozatot, így a számviteli törvény alapján elkészített, és a Cégbíróságra letétbe helyezett beszámolót tették közzé. „Attól, hogy jogszabály nem feltétlenül írja elő, az átláthatóság irányába mutató törekvéseket érdemes támogatni. Az sem indok, hogy az internet valamelyik zugában megtalálhatóak a dokumentumok, a szegediek úgyis a város vagy a társaság honlapján keresnék. Ugyan miért ne tehetnénk fel a város vagy éppen az adott cég oldalára?” – vetette fel Tanács Eszter. Megjegyezte, nem kötelező a törvényi minimumot teljesítenie mindig Szeged városának, ez ügyben legalábbis többet is tehetne.

Solymos László

(MSZP) várospolitikai alpolgármester válaszában elmondta, a város honlapján a közgyűlési előterjesztések között teljes terjedelmükben megtalálhatóak a cégek beszámolói. A társaságok ezen felül holnapjukon a közérdekű adatok között szerepeltetik azokat. Az előterjesztő Szentgyörgyi Pál megjegyezte, aki tudja használni az internetet, megtalálhatja a beszámolókat. A korábbi határozat hatályon kívül helyezésének indokaként elmondta, a gazdasági társaságok körülbelül fele jelezte, hogy nem tudja a február 15-i határidőre elkészíteni a beszámolóját, több esetben nem kerültek bele ezekbe a beszámolókba előző évre vonatkozó adatok, mert nem könyvelték le. A bizottsági ülésen szót kért

Szentistványi István

LMP-s önkormányzati képviselő is, aki arról szólt, hogy a beszámolók elkészítésének időpontjában egyezségre lehetne jutni, a közzétételtől ez független. „Az előző ciklusban ezek a javaslatok pont a Fidesz-Jobbik-többségű bizottságokban születtek meg pont azért, hogy valamiféle kontrollt, számon kérhetőséget biztosítsanak. A határidők és a közzétételi kötelezettség azért volt kikötve, hogy a cégeknek valamiféle transzparenciája meglegyen” – közölte. Hozzáfűzte, érdekesnek és a demokrácia szempontjából negatív jelenségnek tartja, hogy a helyi politikai erőviszonyok változása után pont az MSZP-s alpolgármester próbálja a cégek átláthatóságához hozzájáruló intézkedését hatályon kívül helyezni. „Az előterjesztés alapvető célja az volt, hogy a határidőket vonjuk vissza, ennek alapján született az a javaslat, hogy a korábbi pénzügyi bizottság határozatait vonjuk vissza. Valóban lehet, hogy túllőttünk a célon amiatt, hogy a határozatoknak a honlapokra vonatkozó része is volt” – jelentette ki Szentgyörgyi Pál alpolgármester, és azt javasolta a bizottságnak, hogy a gazdasági társaságok honlapján a továbbiakban is szerepeljenek a beszámolók, de az elkészítésük határidejének módosítását indokoltnak tartja. A bizottság végül egyhangúlag elfogadta a napirendi pontot, vagyis egy, a transzparenciáért vívott csatát megnyert a szegedi LMP.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.