Közélet

Áremelésekkel köszönti az új évet Szeged

Áremelésekkel köszönti az új évet Szeged

2015. január 1., csütörtök
Áremelésekkel köszönti az új évet Szeged
parkolas

Drágul a tömegközlekedés, a gyermekétkeztetés és a kéményseprésért is többet kell fizetni. Szeged belvárosában több utcát vontak be a legdrágább, vagyis a zöld zónába 2015-ben, ami szintén egyfajta áremelés.

A szokásokhoz híven új tarifákkal és szolgáltatási díjakkal köszönt be a 2015-ös esztendő. Januártól 7000 forint lesz a dolgozói, 4000 pedig a diák- és a nyugdíjasbérlet – többek között erről

döntött a közgyűlési többség karácsony előtt

. Az általános havibérlet ára 7000 forintra emelkedik a jelenlegi 6830-ról, a tanuló és nyugdíjas bérletért pedig 3585 forint helyett 4000 forintot kell majd fizetni, ami több mint 10%-os drágulást jelent ennél a két bérlettípusnál. A kisgyermekes havi bérletért is többet kell majd fizetni, 3780 forint helyett 4200 forintot kérnek érte. Az elővételben megváltott jegy tíz forinttal drágul, de a járműveken továbbra is 400 forintért lehet majd jegyet váltani. A 10 darabos gyűjtőjegy ára 2950-ról 3050 forintra emelkedik, a napijegy pedig 40 forinttal kerül többe, így 1040 forintért lesz váltható. A pótdíjak mértéke 2008, illetve 2009 óta nem változott, jövőre azonban megemelik, a jelenlegi 6000 forint helyett például 7000-ret kell fizetni a helyszínen és 3 napon belül annak, aki érvényes jegy vagy bérlet nélkül utazik. A 2014-es bérletek január 7-éig érvényesek.

Több belvárosi utcát vontak be a legdrágább parkolási zónába

Bár a parkolóbérletek és parkolójegyek árai 2015. január 1-jétől nem változnak, szinte az egész belváros kizöldült, vagyis a legdrágább

zöld zónába

tartozik. Óránként 480 forintért lehet parkolni a Korányi fasor sétányon, a Stefánia sétányon, a Felső Tisza-parton, a Zárda és Sóhordó utcákban, a Szent István tér északi és nyugati oldalán, a Török utcában, a Bartók Béla tér nyugati és déli oldalán, a Bolyai János utcában, a Kálvária sugárúton, a Dáni és Földváry utcákban, a Petőfi Sándor sugárúton, a Vitéz, Markó és Semmelweis utcákban, illetve a Tisza Lajos körút által határolt területen.

Nagy Sándor

városfejlesztési alpolgármester a fizető parkolási rendszer átalakítását azzal indokolta előterjesztésében, hogy részben a külső zónák kihasználatlansága miatt célszerű a parkolási övezetek határainak változtatása, így a belvárosi zsúfolt gépjárműforgalom okozta terhelés csökkenhet.

A gyermekétkeztetés 6%-kal drágul

Mivel a kormány átalakította a gyermekétkeztetés rendszerét, vagyis több húst, tejet, gyümölcsöt és teljes kiőrlésű pékárut kell a menzákon adni, ez a költségek növekedését vonja maga után. Országszerte átlagosan 9-10%-os áremelés várható, Szegeden a 6%-os emelkedés 2015 első félévére vonatkozik, jelenleg ugyanis a közétkeztetés területén egy közbeszerzés is zajlik, ezért sem határozná meg a közgyűlés a teljes évre az árakat.

Szentgyörgyi Pál

MSZP-s alpolgármester előterjesztésében az is szerepelt, hogy Szegeden ingyenesen mintegy 2200, míg fél áron 3300 gyermek étkezik.

alma4

Az önkormányzat tulajdonában álló önkormányzati lakások bérletéről, a lakbérek mértékéről és a lakbértámogatásról szóló rendeletet is módosította a közgyűlés. A 2015-2019 közötti időszakban évi 4,5%-kal emelik a bérleti díjat. A külön szolgáltatások díját a prognosztizálható inflációs ráta mértékével emelnék, jövőre 2%-kal, míg 2016-2019 között 3%-kal. Ezeken felül a kéményseprői díjak is emelkednek, az adott lakásra, létesítményre, az ott található fűtőberendezések paramétereit is figyelembe vevő képletekkel kell megállapítani azt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.