Közélet

Almási István: Hódmezővásárhely sikeres úton halad

Almási István: Hódmezővásárhely sikeres úton halad

2015. január 4., vasárnap
Almási István: Hódmezővásárhely sikeres úton halad
Almasi_Istvan01

Hódmezővásárhely eltelt évének legnagyobb sikere az emberek bizalma – mondta Almási István polgármester, aki a 2015-re vonatkozó fejlesztési tervekről is beszélt a Lánchíd Rádiónak adott interjújában.

A tíz önkormányzati egyéni választókerületből tízet ötven százalék felett eredménnyel a Fidesz-KDNP jelöltjei nyertek Hódmezővásárhelyen,

Almási István

polgármestert pedig hatvan százalék feletti eredménnyel választották újra a megye jogú városban. A polgármester szerint ez azt jelenti, hogy a város a képviselők mögött áll, és a megkezdett utat akarják folytatni. „Szerintem ez a bizalom a legnagyobb eredmény, amit 2014-ben elértünk” – jelentette ki Almási István. A polgármester a 2014-es évet értékelve emlékeztetett: az a kórház, amelyet a Gyurcsány-kormány idején bezárásra ítéltek, és csak a vásárhelyiek összefogásával sikerült megmenteni, a jelenleg zajló

fejlesztések

befejeztével a Dél-Alföld legmodernebb kórháza lesz. Az intézmény által indított Egészséges Vásárhelyért Program keretén belül zajló, az emlőrákszűrés fontosságára emlékeztető kampány díjat is nyert. A polgármester szerint a kulturális élet is mozgalmasabb volt 2014-ben, mint eddig bármikor. Almási István felhívta a figyelmet, hogy a

Vásárhelyi Őszi Tárlatnál

régebbi kiállítássorozat egész Európában csak egy van, a Velencei Biennálé. A képzőművészeti seregszemlét idén 61. alkalommal tartották meg, és rekordszámú, majdnem 800 alkotást nevezett be több mint 300 alkotó. Ezek közül végül 155 művész 213 alkotását láthatta a nagyközönség. A kiállított alkotások között 122 festmény, 31 grafika, 56 plasztika és négy egyéb mű szerepelt.

Almasi_Istvan02

Hódmezővásárhelyen 2014-ben fejeződött be a református ótemplom és a régi ortodox görögkeleti templom felújítása és az Alföldi Galéria rekonstrukciója. A Tornyai-múzeumot két új épületszárnnyal bővítették, illetve felújították a Bessenyei Ferenc Művelődési Központot is, amely szintén bővült egy új épületrésszel. Almási István elmondta, hogy ez utóbbi intézmény felújítása kapcsán közadakozásból egy új

hangversenyzongorát vásároltak

, amelyet a hódmezővásárhelyi születésű

Hegedűs Endre

Liszt- és Kossuth-díjas zongoraművész avatott fel. Az új zongorával egy új programot is indítanak a városban, a januárban kezdődő sorozattal elsősorban a fiatalokat szeretnék a komolyzene felé terelni. Szintén 2014-ben fejeződött be a

Szent István városrehabilitációs program

, amelyben egy leszakadó félben lévő városrészt újítottak fel. 240 lakásban cseréltek nyílászárókat és korszerűsítették a fűtési rendszert, illetve egy új közösségi épületet is átadtak a városrészben. Almási a sportberuházásokról is beszélt. Ismertette: a volt népkerti részen egy szabadidőparkot alakítottak ki, ahová szabadidős sporteszközöket helyeztek ki, amelyek között minden korosztály megtalálja a számára megfelelőt. Ugyanitt egy ezer méteres futópályát is kialakítottak, ezt a későbbiekben még bővíteni szeretnék. Az önkormányzat emellett bővítette még a fedett uszodát is, egy

élményfürdő-részt alakítottak ki

, ahol a kisgyermekek és az idősek számára építettek egy-egy új medencét. A bővítést ezzel még nem fejezték be, 2016-ban ugyanis Hódmezővásárhelyen rendezik meg az ifjúsági úszó Európa-bajnokságot. Ehhez a sportuszodát egy újabb, 25-ször 25 méteres bemelegítő medencével kell bővíteni. „Úgy döntöttünk azonban, hogy nagyobbat, 33/25-ös medencét építünk, mert azt a későbbiekben a vizilabdázók is használhatják” – részletezte a terveket a városvezető. Elmondta azt is, hogy a stadionban is felújították az öltözőket, illetve kialakítottak egy új műfüves pályát is. Emellett a Magyar Atlétikai Szövetséggel kötött megállapodás értelmében modernizálják a stadion atlétikapályáját is, ahol egy nyolcpályás rekortán futópályát, illetve dobó- és ugrópályákat alakítanak ki.

Almasi_Istvan03

Almási emlékeztetett arra is, hogy három év szünet után a magyar kormány segítségével a vásárhelyiek újra használhatják a

Balogh Imsi Sportcsarnokot

. Itt napközben a középiskolások testnevelésóráit tartják, délután és esténként pedig a helyi sportegyesületek használják a létesítményt. „Szeptember óta száz százalékos a sportcsarnok kihasználtsága” – mutatott rá Almási István. A 2015-re vonatkozó tervek közül a polgármester kiemelte az

északi elkerülő út

építését. Almási elmondta: néhány éve forgalomszámlálást végeztek a városban, ekkor derült ki, hogy naponta ötezer teherautó és kamion, illetve nyolcezer személyautó megy keresztül Hódmezővásárhelyen. Az elkerülő út megépítésével nemcsak az átmenő forgalmat csökkentik, de az ipartelepek megközelíthetőségét is javítják. Szintén idei terv, hogy a volt zeneiskola épületének felújításával Hódmezővásárhelyen alakítják ki a Földművelésügyi és Mezőgazdasági Hivatal Csongrád megyei kirendeltségének új székhelyét. A hivatal 2016 január elsejétől a megyei jogú városban működik majd. Az interjút január 5-én hétfőn reggel 8 óra 40 perctől meghallgathatják a Lánchíd Rádióban a 100.2 MHz-en.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.