Útdíj – Kormányszóvivő: elérhetőek lesznek a hatástanulmányok

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kormány évek óta foglalkozik a megyei matricák kérdésével, vannak hatástanulmányok, és ezek elérhetőek lesznek – mondta el a kormányszóvivő hétfői budapesti tájékoztatóján kérdésre válaszolva.

Kurucz Éva emlékeztetett: a kiindulópont a megyei matricák bevezetése, nem a budapesti agglomeráció megadóztatása, a kormány célja a közlekedők helyzetének javítása. Mint mondta, a megyei matricák bevezetésével olcsóbbá válik az autópályák használata helyben, míg a tranzitforgalom többet fizet.

Arra a kérdésre, hogy a kormány végzett-e egyeztetéseket a bejelentés előtt, a szóvivő azt mondta, az egyeztetések folyamatosak, a hét végén a fuvarozókkal, hétfőn az önkormányzatokkal egyeztetnek, a kormány pedig szerdai ülésén foglalkozik a témával.

Kurucz Éva hangsúlyozta: a kormány évek óta foglalkozik a kérdéssel, készültek hatástanulmányok. Egy kérdésre válaszolva közölte, hogy a hatástanulmányok elérhetőek lesznek.

Előző sztori

Gömbös díszpolgári címéről, a Virág cukrászdáról és díjemelésekről tárgyalt a jogi bizottság

Következő sztori

Cine cherhaja – kis csillagok a roma tanodában