Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Közélet

Sikeresen zárult a képviselők képzése Szegeden is

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

DSCF2452

Kistelek, Mórahalom, Csongrád és Szentes után december 1-én tartották Szegeden az önkormányzati képviselők képzését.

Mint ahogy már korábban beszámoltunk, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló hatályos jogszabály alapján az újonnan megválasztott önkormányzati képviselők számára kötelező egy olyan oktatáson való részvétel, ahol a képviselői jogok és kötelezettségek mellett betekintést nyernek az önkormányzati feladatok, valamint a gazdálkodás témaköreibe is. A szegedi képzést Szendi-Stenger Hajnalka, és Morócza Zsófia, a Belügyminisztérium Önkormányzati Módszertani Főosztályának előadói tartották.

A Csongrád Megyei Kormányhivatal által a járásszékhely városokban szervezett képzéseken az önkormányzati törvény értelmében a polgármestereknek, valamint a nem képviselő bizottsági tagoknak nem volt kötelező a részvétel, azonban a részvétel számukra is biztosított volt. A szegedi előadási nap volt a legnagyobb létszámú képzés, a megye 405 önkormányzati képviselője közül 104-en választották ezt az időpontot.

A kötelező képzés utolsó két helyszínén, Makón és Hódmezővásárhelyen várják az oktató kollégák a résztvevőket 9 órai kezdettel, melynek pontos dátuma és helyszíne a következő:

December 3., Makó: Makó Város Polgármesteri Hivatal, (Széchenyi tér 22.)

December 8., Hódmezővásárhely: Hódmezővásárhely Polgármesteri Hivatal Házasságkötő terme (Kossuth tér 1.)

Tovább olvasom

Egészség

Ezek a legfertőzöttebb országok Európában

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Infografikán mutatjuk a lényeget.

Tovább olvasom

Közélet

Jogerős Joób Márton és társainak letartóztatása

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Egy hónapra került előzetesbe a nyolc férfi.

Tovább olvasom

Hírzóna

Megszületett a bérmegállapodás a Postánál

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Átlagosan 8 százalékos alapbérfejlesztést kapnak a dolgozók.

Tovább olvasom

Aktuál