Kézilabda: tízgólos Pick-győzelem a PLER ellen

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

pick_pler_mj 33

A PLER otthonában folytatódott a MOL-Pick Szeged számára a bajnokság, Juan Carlos Pastor együttese szinte végig vezetve, magabiztos sikerrel térhet haza, így továbbra is hibátlan mérleggel vezeti a pontvadászatot.

Kicsit bealudt az elején a Pick Szeged, a PLER az ötödik percben még vezetett, azonban ezt követően magához tértek Vadkertiék, és zsinórban négy gólt szerezve már háromgólos előnyben folytathatták a játékot. (2-5) Jól tartotta magát a fővárosi együttes, azonban a félidő felénél ismét egy 4-0-s rohamot produkált a MOL-Pick, ez pedig már hatgólos különbséget jelentett. (5-11) Még egyszer kicsit közelebb tudott férkőzni a PLER, azonban Sierra védéseinek is köszönhetően magabiztos, hatgólos fórral várhatta a második játékrészt a szegedi együttes.

A második félidő első felében maradt a hat-hétgólos előny, egy pillanatig sem forgott veszélyben a Pick győzelme, majd mintegy tíz perccel a vége előtt látszódott, hogy elfáradt a hazai együttes, így kilenc góllal is meg tudott lépni a Pick, és a végére még a tízgólos különbség is összejött, így tizenhatodik sikerét aratta a MOL-Pick Szeged a bajnokságban, és ezzel továbbra is 100%-os mutatóval vezeti az NB I-et.

A MOL-Pick Szeged legközelebb szerdán, 18 órától lép pályára, Ilyésék az Orosházát fogadják az újszegedi sportcsarnokban.

Férfi kézilabda NB I, 18. forduló

PLER Budapest–MOL-Pick Szeged 25–35 (14–20)
Lőrinci Sportcsarnok, 300 néző. Vezette: Felhő Ferenc, Öcsi Tamás.
PLER: KRÁNITZ – Gyene 4/3, LEIMETER 4, Kocsi 2, Vadkerti G. 2, Mikita J. 4, Auth. Csere: Váczi (kapus), Kemény 2, Rédai 1, Bak 3/1, M. Mikita M., Bohács, Leurencz 3, Tóth P., Stranigg. Vezetőedző: Hutvágner István
Szeged: SIERRA – Prodanovic 2/1, ZUBAI 4, Blazevic, Källman 3, Ilyés 4, BOMBAC 2/1. Csere: Wyszomirsky (kapus), BALOGH 5/1, Vranjes 1, Robledo 2, Vadkerti A. 3, Mindegia, Parrondo 3, ANCSIN 6. Vezetőedző: Juan Carlos Pastor
Kiállítás: 8 perc ill. 8 perc
Hétméteresek: 4/4 ill. 5/3

Előző sztori

Kosárlabda: folytatódott a Kosársuli fantasztikus sorozata

Következő sztori

Tőkés László kapta a 2014-es Duna-díjat