Kosárlabda: Varga Dani szerint szombaton meglesz a Kosársuli ötödik győzelme

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

vargadani

Újra hazai pályán játszik a hétvégén a Vásárhelyi Kosársuli. A listavezető kék-sárgák a Budapesti Honvédot fogadják az NBI B csoportos kosárlabda bajnokságban 5. fordulójában szombaton 18 órakor a Hódtói Sportcsarnokban. A múlt heti Szolnok elleni hosszabbításos győzelemről és a most következő presztízsmeccsről Varga Dánielt, a csapat erőcsatárát kérdeztük.

– A legutóbbi fordulóban hosszabbítás után kerekedtek felül a Szolnoki Olaj U23-on. Nem ez volt az első alkalom, hogy feszült hangulatú összecsapást nyertek meg. Mi lehet az oka, hogy sikerrel veszik ezeket az akadályokat?

– Egyre jobban összeáll a csapatunk, és folyamatosan hajtjuk egymást a pályán. Emellett próbáljuk a legjobban felmérni a lehetőségeinket egy-egy támadásban. Igyekszünk mindig megtalálni azt, aki az adott szituációban a legjobban tud célozni, és pontot tud szerezni. Az erőszakosan és rendkívül eredményesen játszó szolnokiak ellen a rendes játékidő végén ez éppen Vas Péter volt.

– Valóban erőszakosan játszottak a vendégek múlt szombaton. Ez azonban néhány kihagyott büntetőn kívül nem nagyon látszott a játékán. A legnehezebb szituációkban is higgadt tudott maradni…

– Igyekeztem nyugodt lenni, sajnos a büntetők nem mentek túl jól, de ezt annak a számlájára írom, hogy végig óriási tempó volt. Nagyon örülök, hogy a közönséget szórakoztatva, végig küzdve szereztük meg negyedik sikerünket. Szombaton újra szükségünk lesz a szurkolók támogatására!

– Eddig úgy tűnik nagyon kiegyensúlyozott a játéka. Edzője, Elek András minden mérkőzésen a jók között emlegette. Nem ez az első éve Vásárhelyen, mennyire segíti az itteni környezet a jó teljesítményét?

– Nagyon szeretek a Kosársuliban pályára lépni. A hangulat miatt mindig óriási élmény a Hódtói Sportcsarnokban kifutni az öltözőből, a drukkerek hatodik emberként állnak mellettünk. Szerencsére megkaptam a bizalmat a vezetőktől, és úgy érzem eddig ezt meg is háláltam. Nagyon jó csapattársaim vannak, szeretek velük kosarazni, sok kiváló, tapasztalt kosaras mellett szerepelek. Szeretek itt lenni!

– Mi kell az ötödik bajnoki diadalhoz a hétvégén a Honvéd ellen?

– A Honvéd sokban hasonlít a Szolnokhoz. Fiatalok és nagyon rohanós, agresszív fellépéssel operálnak. Újabb küzdelmes összecsapás lesz, de nyerni akarunk. Ha jobban koncentrálunk és a büntetőket hatékonyabban értékesítjük akkor nem lesz kérdéses ki nyer.

A Vásárhelyi Kosársuli – Budapesti Honvéd NBI B csoportos kosárlabda mérkőzés november 15-én szombaton 18 órakor kezdődik a Hódtói Sportcsarnokban. A belépés a Takarékbank Zrt.-nek, és az MVM Csoporthoz tartozó Magyar Földgáztároló Zrt.-nek köszönhetően ingyenes.

Előző sztori

Gyerekek nyitották meg a Szőregi úti Szeged Nova áruházat + FOTÓK

Következő sztori

Kosárlabda: Molnár András szerint türelemre van szükség