Közélet

Hamarosan a polcokon a homokhátsági fűszerpaprika

Hamarosan a polcokon a homokhátsági fűszerpaprika

2014. november 21., péntek
Hamarosan a polcokon a homokhátsági fűszerpaprika
paprikafesztival_ferencesek03_gs

Hetven év kihagyás után a Kotányi fűszerkereskedelmi cég, a Fűszermalom Kft. és Mórahalom önkormányzatának összefogásával sikerült fellendíteni a térségben a fűszerpaprika-kereskedelmet. A hungarikum újra a boltok polcain várja a vásárlókat.

A 2014 márciusában életre hívott együttműködés hamar beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Az első esztendőben mintegy 49 homokhátsági családi gazdaság közel 300 tonna kiváló minőségű őrleményt állított elő, a csapadékos időjárás viszontagságainak ellenére is. A száz százalékban magyar termelőktől származó, kézzel szüretelt fűszerpaprika eredte visszakövethető. Hamarosan ilyen csomagokkal találkozhatunk az üzletek polcain, mégpedig a Kotányi cég forgalmazásában.

Erwin Kotányi

tulajdonos fontosnak tartotta, hogy a vállalat kézbe vegye a szegedi tájkörzetből származó fűszert. Mint mondta, mind az adatokat, mind pedig a termék minőségét tekintve a vártánál is jobban teljesítettek a családi gazdaságok, ezért már elkezdődött a szerződések megkötése a következő évre. Komoly az érdeklődés, többek között annak köszönhetően, hogy a piacon egyedülálló módon a Kotányi a kereskedelmi haszon egy részét a felvásárlási áron felül, prémiumként visszaosztja a termelőknek. Jövőre szeretnék megduplázni az előállított őrlemény mennyiségét, két éven belül pedig akár további 200-300 termelő is bekapcsolódhat a fűszerpaprika-programba. A város és a fűszerkereskedelmi cég márciusban állapodott meg arról, hogy együttműködnek a szegedi fűszerpaprika-termesztés fellendítésében, már megkezdődött a szerződések aláírása a következő évre is - mondta el

Nógrádi Zoltán

. Mórahalom polgármestere hozzátette, a kistérség óriási érdeklődést mutat a kezdeményezés iránt, a homokhátsági települések polgármesterei szeretnék beépíteni településfejlesztési terveikbe a fűszerpaprika-programot. Úgy fogalmazott, ez lehet a szegedi paprika újkori története, egy tradíció újraélesztése. A Kotányi család tulajdonában levő vállalkozást ma Közép-Európa legnagyobb fűszerkereskedőjeként tartják számon, Magyarország mellett Ausztriában, Oroszországban, Szlovéniában és Csehországban piacvezető pozíciókkal, illetve további 15 országban stabil jelenléttel bír.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.