Radnóti Miklós életéről készített művészfilmet a Telin Tv + VIDEÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

nekem_szulohazam_telinMi érzékeltethetné mélyebben a holokauszt borzalmait, mint Radnóti Miklós versei és sorsa? Ezúttal halálától születéséig, az időben visszafelé haladva követhetjük nyomon életének állomásait többek között a Szegedi Nemzeti Színház színművészeinek közreműködésével. Október 29-én díszvetítés a Belvárosi Moziban.

A Telin Televízió a szolnoki TISZApART MOZI a holokauszt évfordulója alkalmából kiírt pályázatán egy dokumentumfilmmel és egy lírai kisfilmmel indult. A Nekem szülőhazám! és a A szegedi botlatókövek és akik a betűk mögött vannak! címet viselő szegedi produkciókat ezúttal a helyi közönségnek is elhozzák, a harminc- és tízperces rövidfilmeket a Belvárosi Moziban vetítik. A rendező: Nagyné Borbás Edina, stúdióvezető.

A szegedi botlatókövek és akik a betűk mögött vannak!

(Dokumentumfilm 2014) 30 perc
A botlatókövek 2007 óta, a Szeged utcáit koptató emberek mindennapjaiba diszkréten belesimuló műemlékek. Mire emlékeznek és emlékeztetnek ezek a műalkotások? A holokauszt áldozatainak kívánnak emléket állítani. Gunter Demnig német szobrászművész ugyanis azt vallja: „Egy embert csak akkor felednek, ha neve feledésbe merül.” A macskakövekre erősített fémtáblák tehát tartalmazzák az áldozat nevét, születési évét és halálának helyszínét, az otthona előtti járdába süllyesztve. De kik is bújnak meg e néhány betű mögött? A dokumentumfilm erre keresi a választ. Az embereket keresi, akik a betűk mögött vannak.

Nekem Szülőhazám! – Radnóti

(Lírai kisfilm 2014) 10perc
Mi érzékeltethetné mélyebben a borzalmakat, mint Radnóti Miklós gondolatai és sorsa? Az életének tragédiáját feldolgozó művészfilm bemutatja rövidre szabott, ám annál tartalmasabb éveit. Születésétől haláláig a teljesség igénye nélkül, az érzésekre és saját szavaira (versrészleteire) támaszkodva követhetjük végig a költő sorsát, visszafele haladva az időben, halálától születéséig. A fordított idő szimbolizálja azt a feldolgozhatatlan, őrült világot, amit ha az idő érző és élő organizmus lenne, nem hagyott volna leperegni. Saját magát visszafordítva kanyarodott volna, a boldog kezdethez. Radnóti Miklós alakját Poroszlay Kristóf eleveníti meg, narrátorként pedig Pataki Ferenc működik közre.

A jubileumra készített filmek a Telin Televízió új irányát mutatják: a kultúra, az ismeretterjesztés és az értékteremtés ösvényére szeretnénk lépni – vallja a stúdióvezető. A vetítés október 29-én 18 órától lesz a Belvárosi Mozi Balázs Béla termében. Az érdeklődők kedvezményes áron, mindössze 700 forintért válthatnak jegyet.

Default thumbnail
Előző sztori

Öngyilkosságot gátoltak meg a rendőrök Csongrádon

Következő sztori

Labdarúgás: csak futott az eredmény után a SZAK Újpesten + FOTÓK

Legutóbbi hasonló cikkek