Közélet

Orbán: megvan a harmadik győzelmünk

Orbán: megvan a harmadik győzelmünk

2014. október 13., hétfő
Orbán: megvan a harmadik győzelmünk
Gulyás Gergely; Kövér László; Szijjártó Péter; Pintér Sándor; Kubatov Gábor; Harrach Péter; Tarlós István; Orbán Viktor; Gyürk András; Rogán Antal

A Fidesz-KDNP önkormányzati választási sikerével "megvan a harmadik győzelmünk", Budapesten pedig "több mint kétharmadunk van" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke vasárnap este a Fidesz-KDNP önkormányzati választási eredményváró rendezvényén, a budapesti Bálna előtt felállított színpadon.

A kormányfő a szimpatizánsaik és kormánypárti politikusok előtt tartott beszédében úgy fogalmazott: a választás eredményének lényege, hogy Magyarország győzött, "győzött az összefogás, az együttműködés és az egység", és "alulmaradt a békétlenség, a széthúzás, a cinizmus és a reménytelenség". Hangsúlyozta, önkormányzati választási sikerükkel megvan a kormánypártok idei harmadik győzelme az országgyűlési és az európai parlamenti szavazás után. Szavai szerint most ismét megtanulták, hogy nincs nagyobb erő az együttműködésnél, és három választási sikerrel a hátuk mögött azt mondhatják, hogy "Magyarország erős ország, mert mindegyik választáson képes volt Európában is párját ritkító összefogást teremteni".

Orbán Viktor

kijelentette: az elmúlt négy évben visszaadták a reményt Magyarországnak, az elkövetkező négy évben pedig naggyá fogják tenni az országot. Mint mondta, számukra a győzelem nem pozíciót jelent, hanem jogot arra, hogy még többet dolgozhassanak. Budapestről szólva a miniszterelnök kifejtette: a Fidesz-KDNP több mint kétharmadot szerzett, hiszen jelen állás szerint a 23 kerületből 17-nek lehet kormánypárti polgármestere. Orbán Viktor beszédében gratulált a Fidesz-KDNP újraválasztott főpolgármesterének,

Tarlós Istvánnak

, akihez fordulva azt mondta: az elmúlt évek bebizonyították, hogy Budapest a nemzet fővárosa, és aligha lehet nagyobb megtiszteltetés, mint ha valaki a nemzet fővárosának életét irányíthatja. "A mi egységünket valójában egy nagy közös szenvedély tartja össze", amelynek a neve: Magyarország. "Szolgáljuk hát szorgalmasan és alázattal! Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!" - zárta néhány perces megszólalását a kormányfő. A Bálna rendezvényközpont előtti színpadon ott volt Tarlós István mellett

Kövér László

házelnök,

Pintér Sándor

belügyminiszter,

Szijjártó Péter

külgazdasági és külügyminiszter,

Rogán Antal

, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője,

Harrach Péter

, a KDNP országgyűlési frakciójának vezetője,

Gulyás Gergely

, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke,

Kubatov Gábor

, a Fidesz pártigazgatója és

Gyürk András

fideszes európai parlamenti képviselő is.

A megyei jogú városok közgyűléseinek mandátummegoszlása

A megyei jogú városok közgyűléseiben a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 100 százalékának összesítése után a jelölőszervezetek mandátummegoszlása a következő (az eredmény nem végleges): Békéscsaba (17 mandátum) FIDESZ-KDNP - 11 mandátum DK-EGYÜTT-MLP-MSZP - 3 mandátum Független - 1 mandátum JOBBIK - 1 mandátum LMP - 1 mandátum Debrecen (34 mandátum) FIDESZ-KDNP - 24 mandátum JOBBIK - 4 mandátum DK - 2 mandátum EGYÜTT - 1 mandátum CIVIL Fórum - 1 mandátum LMP - 1 mandátum MSZP - 1 mandátum Dunaújváros (14 mandátum) FIDESZ-KDNP - 9 mandátum DK-EGYÜTT-MSZP - 3 mandátum JOBBIK - 1 mandátum PM - 1 mandátum Eger (17 mandátum) FIDESZ-KDNP - 11 mandátum JOBBIK - 2 mandátum DK-EGYÜTT-MSZP - 2 mandátum LMP - 1 mandátum Független - 1 mandátum Érd (17 mandátum) FIDESZ-KDNP - 12 mandátum DK-EGYÜTT-MSZP - 3 mandátum 20-30 EGYESÜLET - 1 mandátum JOBBIK - 1 mandátum Győr (23 mandátum) FIDESZ-KDNP - 15 mandátum EGYÜTT-MSZP - 3 mandátum DK - 2 mandátum JOBBIK - 2 mandátum Független - 1 mandátum Hódmezővásárhely (14 mandátum) FIDESZ-KDNP - 10 mandátum JOBBIK - 2 mandátum DK-EGYÜTT-MSZP - 2 mandátum Kaposvár (17 mandátum) FIDESZ-KDNP - 12 mandátum JOBBIK - 2 mandátum DK-EGYÜTT-MSZP - 2 mandátum LMP - 1 mandátum Kecskemét (21 mandátum) FIDESZ-KDNP - 15 mandátum JOBBIK - 2 mandátum MSZP - 2 mandátum DK - 1 mandátum LMP - 1 mandátum Miskolc (28 mandátum) FIDESZ-KDNP - 17 mandátum DK-EGYÜTT-MISKOLC LOKÁLPAT-MSZ - 6 mandátum JOBBIK - 5 mandátum Nagykanizsa (14 mandátum) FIDESZ-KDNP - 10 mandátum JOBBIK - 1 mandátum MSZP - 1 mandátum ÖNÉRT - 1 mandátum DK-EGYÜTT - 1 mandátum Nyíregyháza (21 mandátum) FIDESZ-KDNP - 14 mandátum DK-EGYÜTT-F.E.-MSZP-ÖSSZEFOGÁS - 5 mandátum JOBBIK - 2 mandátum Pécs (27 mandátum) FIDESZ-KDNP - 19 mandátum JOBBIK - 2 mandátum EGYÜTT-FORUM-MSZP-PM - 2 mandátum ÖPE - 2 mandátum DK - 1 mandátum LMP - 1 mandátum Salgótarján (14 mandátum) DK-EGYÜTT-MSZP-TVE-ST - 8 mandátum FIDESZ-KDNP - 5 mandátum JOBBIK - 1 mandátum Sopron (17 mandátum) FIDESZ-KDNP - 11 mandátum DK-EGYÜTT-MSZP-PM - 4 mandátum JOBBIK - 2 mandátum Szeged (28 mandátum) DK-EGYÜTT-MSZP-PM-Szegedért - 17 mandátum FIDESZ-KDNP-L.É.T. EGYESÜLET - 9 mandátum JOBBIK - 1 mandátum LMP - 1 mandátum Székesfehérvár (20 mandátum) FIDESZ - 13 mandátum Független - 2 mandátum EGYÜTT-MSZP - 2 mandátum DK - 1 mandátum JOBBIK - 1 mandátum VÁLASZ-FÜGGETLEN - 1 mandátum Szekszárd (14 mandátum) FIDESZ-KDNP - 10 mandátum DK-EGYÜTT-MSZP-PM - 2 mandátum JOBBIK - 1 mandátum ÖSZE - 1 mandátum Szolnok (17 mandátum) FIDESZ-KDNP - 12 mandátum DK-EGYÜTT-MSZP-SZOLIDARITÁS - 3 mandátum JOBBIK - 2 mandátum Szombathely (20 mandátum) DK-EGYÜTT-ÉLJEN SZOMBATHELY-MS - 9 mandátum FIDESZ-KDNP - 9 mandátum JOBBIK - 1 mandátum PRO SAVARIA - 1 mandátum Tatabánya (17 mandátum) FIDESZ-KDNP - 11 mandátum DK-EGYÜTT-MSZP-PM - 4 mandátum JOBBIK - 1 mandátum LMP - 1 mandátum Veszprém (17 mandátum) FIDESZ-KDNP - 11 mandátum DK-EGYÜTT-LOKÁLPATRIÓTÁK VP-ML - 3 mandátum Betöltetlen - 1 mandátum JOBBIK - 1 mandátum LMP - 1 mandátum Zalaegerszeg (17 mandátum) FIDESZ-KDNP - 12 mandátum JOBBIK - 2 mandátum LMP - 1 mandátum MSZP - 1 mandátum DK-EGYÜTT-EZE - 1 mandátum

A megyei közgyűlések összesített mandátummegoszlása

A megyei közgyűlésekben a Nemzeti Választási Iroda 00.47 órai adatai szerint, a szavazatok 93,48 százalékos feldolgozottságánál a jelölőszervezetek összesített mandátumaránya a következő: FIDESZ-KDNP - 225 mandátum JOBBIK - 81 mandátum MSZP - 51 mandátum DK - 18 mandátum LMP - 5 mandátum SOMOGYÉRT - 2 mandátum NP - 1 mandátum ÖSSZEFOGÁS - 1 mandátum PVME - 1 mandátum

Elemzők: nem változtak a korábbi erőviszonyok

Nem változtak az önkormányzati politikai erőviszonyok a vasárnapi helyhatósági választás alapján - mondták az MTI által megkérdezett elemzők a voksolás csaknem végleges eredményeinek nyilvánosságra kerülése után.

Lánczi Tamás

, a Századvég vezető elemzője szerint a Fidesz-KDNP a várakozásoknak megfelelően megismételte 2010-ben aratott elsöprő önkormányzati győzelmét. A szakértő úgy látja, első ránézésre a Jobbik megyei közgyűlésekben látható erősödése jelentheti a legnagyobb változást, ezt azonban szerinte elsősorban a baloldal szétesettségének következménye, nem pedig az ellenzéki párt áttörésszerű erősödése. A Századvég munkatársa hangsúlyozta továbbá, hogy az elnyert polgármesteri tisztségek száma alapján a baloldal és a Jobbik valójában fej fej melletti versenyben áll. Kiemelte azt is, hogy a baloldal esélyeit a következő, országos választások nélküli három és fél évben egy tét nélküli és elhúzódó belháború nehezítheti, amelynek részeként Gyurcsány Ferenc feltehetően a baloldal újraegységesítéséért küzd majd, míg az MSZP a volt kormányfőtől független vezető szerep betöltését tervezi.

Juhász Attila

, a Political Capital (PC) vezető elemzője szerint a Fidesz alacsonyabb részvétel mellett, kis veszteséggel megismételte négy évvel korábbi sikerét, Tarlós István főpolgármester pedig Budapesten is biztos győzelmet aratott, és kényelmes közgyűlési többséggel irányíthatja a várost. Szólt arról is, hogy bár a baloldal 2010-hez képest több kerületi polgármestert adhat, a megyei jogú városokban alig tudtak erősíteni, a kisebb települések szavazóitól meghatározott megyei közgyűlésekben pedig szinte mindenhol megelőzte őket a Jobbik. A PC munkatársa úgy gondolja, nem lesz változás a baloldalon a következő években, vagyis egymással szemben politizálva mindegyik párt a maga útját járja majd, amiből rövid távon a kormányoldal és a Jobbik húzhat hasznot. Juhász Attila ettől függetlenül túlzónak nevezte

Vona Gábornak

, a Jobbik elnökének azon kijelentését, hogy a mostani eredmények alapján a Fidesz kihívói lehetnének négy év múlva, hiszen pártja csak néhány, tízezernél több lakosú városban adhat polgármestert, az új, 33 tagból álló Fővárosi Közgyűlésben pedig csak egy képviselője lesz kompenzációs listáról.

Schiffer: összességében helytállt az LMP

Schiffer András

szerint összességében helytállt az LMP az önkormányzati választáson, ugyanakkor - mint fogalmazott - hazudna, ha azt mondaná, hogy nem számított némiképp jobb eredményre. Az ellenzéki párt társelnöke vasárnap éjjel tartott sajtótájékoztatóján az elért eredményüket úgy értékelte: az LMP annyi képviselői helyhez jutott az országban, hogy képes lesz megsokszorozni erejét. Pártja küldetésének nevezte, hogy 2018-ban az ellenzék vezető erejévé válva képes legyen kihívást intézni Orbán Viktor miniszterelnök rendszerével szemben. Schiffer András

Csárdi Antal

főpolgármester-jelölttel együtt gratulált Tarlós István újraválasztott főpolgármesternek, a társelnök emellett gratulált egykori párttársának,

Karácsony Gergelynek

is, aki az Együtt-PM színeiben lett Zugló polgármestere. A társelnök hősies küzdelemnek nevezte pártjának az idei három választáson nyújtott teljesítményét, amelyet ahhoz miért, hogy pártja hol tartott tavaly. Hozzátette: az elnyert önkormányzati képviselői mandátumaik száma megegyezik a 2010-ben elérttel, amely azonban egy 7,5 százalékos országgyűlési választási eredmény után sikerült. Csárdi Antal fővárosi képviselőségére utalva úgy fogalmazott: „visszaszereztük azt a képviseletet, ami megilletett volna minket az elmúlt másfél évben”. Hozzátette: jelöltjük büszke lehet arra, amit a kampányban bemutatott. Hangsúlyozta: az LMP még polgármesterséghez is juthat Tarnabodon, ahol a sajtótájékoztatóig nem érkezett végeredmény. Elmondta: pártja a három Pest megyei mandátum mellett a Baranya és a Bács-Kiskun megyei képviselőtestületben is szerzett egy-egy mandátumot, és olyan városokban is képviselethez jutott, amelyekben eddig nem volt jelen. Ezek közé sorolta Mosonmagyaróvárt, Tatabányát, Zalaegerszeget, Debrecent, Békéscsabát. Nincs szégyenkeznivalónk – összegzett, fájó veszteségnek nevezte ugyanakkor a szombathelyi eredményt. A társelnök köszönetet mondott a 4K!-nak a választási együttműködésért, úgy fogalmazott, a rendszerkritikus pártok gördülékenyen tudtak együttműködni. Csárdi Antal kijelentette: a fővárosi közgyűlésben a következő öt évben azért fog dolgozni, hogy 2019-ben olyan főpolgármestere lehessen Budapestnek, amelyet megérdemel. Hangsúlyozta: átláthatóbban működő, takarékosabb és egy élhetőbb fővárosért kíván dolgozni, programjából pedig minél több elemet kíván megvalósítani. Ezek közül a bérlakásprogramját, valamint a bölcsődei, óvodai férőhelyek számának bővítését emelte ki. A két politikussal együtt a pulpitusra állt számos mandátumhoz jutott politikus is. Schiffer András beszédét többször tapssal fogadta a közönség. A zöldségüzletet vezető Csárdi Antal a sajtótájékoztatóról egyenesen a nagybani piacra indult - hangzott el.

Vona: a Jobbik jelentős sikert ért el

Mirkóczki Ádám; Szávay István; Vona Gábor; Staudt Gábor

Jelentős sikert ért el a Jobbik a párt elnöke szerint az önkormányzati választáson.

Vona Gábor

vasárnap este a párt eredményváró rendezvényén - a Jobbik több országos vezetőjének jelenlétében - köszönetet mondott támogatóinak és aktivistáinak, kiemelve: akik a Jobbikkot támogatták, saját akaratukból tették, nem lehetett sem megfélemlíteni, sem lefizetni őket. A pártelnök gratulált a jobbikos győzteseknek, ahol pedig nem a párt jelöltjei nyertek, ott konstruktív politikát ígért. Úgy fogalmazott: jelentős, áttörés erejű sikert értek el, jelentősen növelték képviselőik számát, s már nem északkelet-magyarországi pártként tartják őket számon, immár az ország minden pontján ott vannak. Hozzátette: 19 megyei közgyűlésből 17 helyen a második helyet szerezték meg és többszörösére nőtt polgármestereik száma. Vona Gábor megjegyezte: arra a legbüszkébb, hogy korábbi jobbikos polgármesterek megismételték eredményüket. Ez azt üzeni, hogy érdemes rájuk bízni a közösség sorsát - fűzte hozzá. Egyúttal komoly meglepetésnek nevezte, hogy Békéscsabán a párt által támogatott független

Szarvas Péter

győzött, s elégedettségének adott hangot annak is, hogy Veszprém megyében két várost, Devecsert és Tapolcát is a Jobbik irányíthatja. Kitért arra: még nem ismeri valamennyi település eredményét, de elsöprőnek tartja a törökszentmiklósi és az ózdi szereplést is. A Jobbik elnöke beszélt arról is: a magyar belpolitika színpada leegyszerűsödött, a baloldal végleg széthullott, 2018-ban a Fidesz és a Jobbik között lehet majd választani, a "kétharmad nem tart örökké". Azt mondta: megkezdik a felkészülést a kormányzásra. Vona Gábort kérdezték a fővárosi eredményekről is. Úgy reagált: erre az eredményre lehetett számítani, de "felveszik a ritmust" és 2018-ra itt is erősebbek lesznek.

Kunhalmi: javított 2010-es eredményén a fővárosi MSZP

Kunhalmi Ágnes

A fővárosi MSZP elnökének értékelése szerint pártja javított 2010-es eredményén a mostani önkormányzati választáson.

Kunhalmi Ágnes

vasárnap késő este az MSZP-székházban tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: "a 2010-es eredményeket megugrottuk, jobban szerepeltünk, az MSZP-sek nemcsak megőrizték a helyüket, de még javítani is tudtak rajta, és még két önkormányzatban is sikeresen szerepeltünk, és elhódítottuk a polgármesteri széket". Az ellenzéki politikus megköszönte

Bokros Lajosnak

, a Modern Magyarország Mozgalom főpolgármester-jelöltjének a tisztes helytállást. Mint mondta, az eredménye önmagáért beszél. Az MSZP budapesti elnöke szerint az alacsony részvételnek több oka is volt. Ezek közé sorolta azt, hogy az országban az emberek elfordultak a politikától. További okként jelölte meg a korábban módosított, a budapesti választási rendszert jelentősen megváltoztató törvényt, a koordinált, vagyis egyes kerületekben közös, a többiben külön ellenzéki indulást. Szerinte az is probléma volt, hogy nem volt baloldali főpolgármester-jelölt. Kunhalmi Ágnes úgy értékelte, az eredmény bebizonyította, hogy erős, baloldali alternatívára szükség van nemcsak Budapesten, hanem az egész országban. Az eredmények közül kiemelte a XIII. kerületben újraválasztott

Tóth Józsefét

. Mint mondta, abban a kerületben az összes, 15 egyéni körzetben győztek a szocialisták. Ismertetése szerint a XIX. kerületben

Gajda Péter

javítani tudott eredményén, többsége van a képviselő-testületben. Kiemelte még a XX. kerületben ismét győztes

Szabados Ákost

, a XIV. kerületet megnyerő Karácsony Gergelyt, illetve a XV. kerületben győztes

Hajdu Lászlót

. Kunhalmi Ágnes beszámolt arról, hogy a Fővárosi Közgyűlésben hattagú lesz az MSZP-frakció, tagjai: Tóth József, Gajda Péter, Szabados Ákos mellett a listáról bekerülő

Horváth Csaba

II. kerületi,

Trippon Norbert

IV. kerületi,

Szaniszló Sándor

XVIII. kerületi polgármesterjelölt. Úgy fogalmazott, hogy a frakció erős érdekképviseletre, konstruktív ellenzéki szerepre készül. Kérdésre válaszolva elmondta, nem tervezi a lemondását azért, mert nem volt baloldali főpolgármester-jelölt, "nem fogunk felülni a jobboldali sajtó megosztási kísérletének". Mint mondta, az elmúlt időszak "permanens kampány volt", amely nem tette lehetővé, hogy megnézzék, hogyan alakult a baloldal sorsa Magyarországon, Budapesten. Kunhalmi Ágnes gratulált minden győztes polgármesternek és Tarlós István főpolgármesternek is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.