Önkormányzati választás 2014: Botka nyert, Kothencz megújítaná a szegedi jobboldalt + FOTÓK



„Győztünk, s ezzel Szeged nyert” – jelentette ki Botka László vasárnap éjszaka, miután az szavazás eredményeinek végső összesítésénél kiderült: újabb öt évre polgármesternek választották. Kothencz János szerint a munkát még csak most kezdték el, cél a szegedi jobboldal megújítása.
Kothencz: Most kezdjük el!
"Hajrá, Szeged!" felkiáltással fogadta vasárnap este tíz óra után a Megyeházán összegyűlt, több száz szimpatizánsát
Kothencz János
. A Fidesz-KDNP-L.É.T. polgármesterjelöltje gratulált
Botka Lászlónak
a győzelemhez, emellett köszönetét fejezte ki azon politikusok, képviselőjelöltek és aktivisták felé, akik az elmúlt hónapok során éjt nappallá téve dolgoztak. Kothencz hangsúlyozta: a kampány alatt mindent megtettek, amit meg lehetett, ezt az időszakot azonban 12 év terhével a vállukon kellett megtenniük. "Szegeden a választók egy súlyos kritikát mondtak a jobboldalról, amely 12 éve nem képes előrelépni. Ismét levontuk a tanulságot, és ki kell jelenteni: a szegedi jobboldalnak meg kell újulnia!" - hangsúlyozta. Óriási lehetőség kapujában állnak, együtt, közös munkával kell egy élhetőbb jövőt biztosító, emberarcú polgári oldalt kialakítani - tette hozzá. Bár a polgármesteri címet nem sikerült kiharcolnia, Tarján városrész önkormányzati képviselőjeként jelentős fölénnyel nyerte el a választók bizalmát - baloldali kihívóját,
Kenyeres Lajost
közel kilenc százalékkal utasította maga mögé. Jobboldali képviselőjelöltnek még nem sikerült itt győznie az elmúlt 12 évben. "Bizonyíték ez arra, hogy a tisztességes munka meghozza a gyümölcsét, ezt a munkát pedig minden L.É.T. önkéntesnek, aktivistának köszönöm. Botka Lászlónak és minden szegedi polgárnak is azt üzenem: Most kezdjük el! Továbbra is dolgozni fogunk egy élhető jövőképet biztosító Szegedért" - hangsúlyozta Kothencz János. Beszédét vastaps fogadta a Megyeháza épületében.
A szegedi LMP-nél a pohár félig üres
Botkáék ügyesebbek voltak, a Fidesznek nem jött be az ígérgetésekre alapozott kampány – hangsúlyozta Málovics György, az LMP polgármesterjelöltje. Mint mondta, egy ilyen kiélezett kampányidőszak mindig nehéz terep a kis pártoknak, a nagyok közötti verseny most felemésztette az LMP-t. „Valószínűleg mi sem voltunk elég vonzóak a szegedi tömegeknek. Ezt is el kell ismernünk.” Végig bíztak benne, hogy sikerül két képviselőt a közgyűlésbe juttatniuk, Szentistványi István személyében egyet sikerült is. „A minimum elvárást teljesítettük, jelenleg úgy érezzük, félig üres a pohár és félig tele van. Maradtunk a közgyűlésben és ezt értékelnünk kell, le kell vonnunk a következtetéseket” – folytatta. Mint mondta, három fő szempontot képviselnek majd: a szociális ügyeket, a zöld területek védelmét és egyéb környezeti ügyeket, illetve azt, hogy mindenki számára biztosítsák annak lehetőségét, hogy beleszólhassanak a várost érintő kérdésekbe. „Nehéz dolgunk lesz, hiszen egyértelmű az MSZP-s többség. Kis pártként nehezebb érvényesíteni a szempontjainkat.” Az LMP, a 4K és a Balpárt jelöltjei és szimpatizánsai közel 30 fővel a Széchenyi téri Popper Mórban várták az eredményeket.Tóth Péter: az szegediek visszakívánkoznak az 1970-es évekbe
„Az a negatív kampány, amelyet Botka László már évek óta folytat, most is elérte hatását. Azt javaslom azoknak az embereknek, akik ma az MSZP-re szavaztak, hogy nézzenek utána, hol él jelenleg a családjuk, hol vannak a gyerekeik és unokáik. Ha a város helyzetével egyetértenek, akkor nyugodt lelkiismerettel szavaztak a baloldalra.” A szegedi Jobbik polgármesterjelöltje alaposan lemaradt a nagy pártok által támogatott két kihívó mögött, a városi közgyűlésbe a kompenzációs listán azonban bejutott. „Amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten is, ehhez tartom magam a közgyűlésben” – folytatta Tóth Péter, aki hozzátette, nem ezt az eredményt várta a mai estétől. Úgy fogalmazott, láthatóan a szegediek visszakívánkoznak az 1970-es évekbe, ettől azonban a fiatalok továbbra is el fogják hagyni a várost, az országot. Mint mondta, első körben a korrupció ellen kívánnak fellépni, akár jogi útra is terelik a kérdéseket: „az embereket lerabló baloldal ellen a bíróságon és az ügyészségen kívánunk harcot folytatni” – zárta gondolatait.Botka: Szeged maga a csoda
„Győztünk, s ezzel Szeged nyert” – jelentette ki Botka László. A negyedjére megválasztott városvezető úgy fogalmazott, hogy a szegedi győzelem országosan is üzenet, üzeni a Fidesznek, hogy az ország nemcsak a Fideszből áll. Hozzátette, üzenet a baloldalnak is, hogy igenis lehet sikeresnek lenni, ehhez egységesnek és tisztességesnek kell lenni. Botka László felidézte, hogy négy évvel ezelőtt azt mondta, hogy Szeged csodát tett, az október 12-i győzelemmel kapcsolatban úgy fogalmazott: „Szeged maga a csoda”. A szocialista városvezető közölte, a szegediek igazi európaiak és demokraták, akiket nem lehet zsarolni és akiknek a szavazatát nem lehet megvásárolni. Hozzátette, Szeged minden itt élő otthona.21.50: Majdnem vége - Botka-Kothencz 58-36 96,26%-nál
96,26%-os feldolgozottság mellett Botka László a szavazatok 58%-át szerezte meg, míg Kothencz Jánosnak 36%-ot sikerült elérnie. A Fidesz-KDNP-L.É.T. polgármesterjelöltje 22 órakor tart sajtótájékoztatót. Hódmezővásárhelyen a vártaknak megfelelően Almási István (Fidesz-KDNP) hozta el a legtöbb szavazatot 61%-kal, Makón azonban új polgármestert köszönthetnek, Buzás Pétert megelőzte Farkas Éva Erzsébet (Fidesz-KDNP), igaz szoros küzdelemben - utóbbi 44,4%-ot gyűjtött be Buzás 42,3%-val szemben.21.35: Jelentős baloldali fölény 55,3%-nál
A Fidesz-KDNP-L.É.T. jelöltjei jelenleg három körzetben könyvelhetnek el győzelmet: Kiskundorozsmán Mihálffy Béla, Gyálarét, Klebelsberg-telep, Kecskés István telep, Szentmihály választókörzetben Nógrádi Tibor, Tarján II. - Felsőváros választókörzetben pedig Kothencz János vezet. A kompenzációs lista eredményeit is figyelembe véve a közgyűlésbe 9 Fidesz-KDNP-L.É.T.-es, 17 MSZP-DK-EGYÜTT-PM-Szegedért, 1 Jobbikos, 1 LMP-s képviselő kerül be. Az önkormányzat összetétele a jelen állás szerint: A jelölt neve Jelölő szervezet(ek) Egyéni választókerület Mihálffy Béla Lajos FIDESZ-KDNP-L.É.T. EGYESÜLET 01 Lauer István MSZP-DK-EGYÜTT-PM-Szegedért 02 Nógrádi Tibor FIDESZ-KDNP-L.É.T. EGYESÜLET 03 Ménesi Imre MSZP-DK-EGYÜTT-PM-Szegedért 04 Kardos Irén MSZP-DK-EGYÜTT-PM-Szegedért 05 Sebestyén József Zoltán MSZP-DK-EGYÜTT-PM-Szegedért 06 Szécsényi Ferencné MSZP-DK-EGYÜTT-PM-Szegedért 07 Dr. Kozma József László MSZP-DK-EGYÜTT-PM-Szegedért 08 Dr. Solymos László MSZP-DK-EGYÜTT-PM-Szegedért 09 Dr. Binszki József MSZP-DK-EGYÜTT-PM-Szegedért 10 Hekáné Dr. Szondi Etelka Ildikó MSZP-DK-EGYÜTT-PM-Szegedért 11 Szénási Róbert MSZP-DK-EGYÜTT-PM-Szegedért 12 Mészáros Tamás MSZP-DK-EGYÜTT-PM-Szegedért 13 Tóth Károly MSZP-DK-EGYÜTT-PM-Szegedért 14 Kothencz János FIDESZ-KDNP-L.É.T. EGYESÜLET 15 Nagy Sándor MSZP-DK-EGYÜTT-PM-Szegedért 16 Dr. Szentgyörgyi Pál MSZP-DK-EGYÜTT-PM-Szegedért 17 Kormos Tibor MSZP-DK-EGYÜTT-PM-Szegedért 18 Joób Márton MSZP-DK-EGYÜTT-PM-Szegedért 19 Dr. Berkesi Ottó MSZP-DK-EGYÜTT-PM-Szegedért 20 Kompenzációs lista: Dr. Bródi János FIDESZ-KDNP-L.É.T. EGYESÜLET Dr. Farkas László FIDESZ-KDNP-L.É.T. EGYESÜLET Haág Zalán István FIDESZ-KDNP-L.É.T. EGYESÜLET Hüvös László Zoltán FIDESZ-KDNP-L.É.T. EGYESÜLET Kosik Dénes Pál FIDESZ-KDNP-L.É.T. EGYESÜLET Póda Jenő FIDESZ-KDNP-L.É.T. EGYESÜLET Szentistványi István LMP Tóth Péter JOBBIK20.46: 46,8%-os feldolgozottságnál az alábbi eredmény tekinthető meg:
1. Dr. Botka László István (DK-EGYÜTT-MSZP-PM-Szegedért) - 58.37 % (25 453 szavazat) 2. Kothencz János (FIDESZ-KDNP-L.É.T. EGYESÜLET) - 36.58 % (15 953 szavazat) 3. Tóth Péter (JOBBIK) - 3.44 % (1 500 szavazat)20.30: 32,71 százalékos feldolgozás mellett az alábbi eredmény olvasható.
1. Dr. Botka László István (DK-EGYÜTT-MSZP-PM-Szegedért) - 58,39 százalék (11.178 szavazat) 2. Kothencz János (FIDESZ-KDNP-L.É.T. EGYESÜLET) - 36,71 százalék (7.027 szavazat) 3. Tóth Péter (JOBBIK) - 3,39 százalék (648 szavazat)20.11: Botka-Kothencz 58-36
Érkeznek az első eredmények: 15%-os feldolgozottság mellett 58.57%-kal vezet Botka László, Kothencz János a második 36.65%-kal. Tóth Péter 3,31%, míg az LMP-s Málovics György 1.47%-ot kapott eddig.20.06: Az elemzők a négy évvel ezelőtti eredményekkel számolnak
A 2010-es önkormányzati választások eredményének megismétlődésére számítanak a részvételi arányok napközbeni alakulásából az MTI által a vasárnapi urnazárás után megkérdezett elemzők. Lánczi Tamás, a Századvég vezető elemzője szerint a végleges részvételi arány várhatóan elmarad a négy évvel korábbitól és a 45 százalékot sem éri el. A szakértő szerint a kisebb választói aktivitás egyik oka, hogy az év harmadik voksolására elfáradtak a szavazók, valamint a baloldal a korábbinál kisebb mértékben tudta mozgósítani szavazóit. László Róbert, a Political Capital (PC) elemzője szerint a választók komoly kiábrándultságára utal, hogy folytatódik az önkormányzati voksolás részvételi arányának 2006 óta tartó csökkenő tendenciája, a változás azonban ezúttal szerinte sem lesz drámai mértékű. A PC munkatársa megjegyezte, a fővárosi szavazók száma azt mutatja, hogy az ellenzéknek nem sikerült felráznia Budapestet, ahol a tíz évvel korábbiakkal ellentétben idén sem lesz kiemelkedő a részvételi arány.19.15: Megkezdődött a voksok összeszámlálása
Este 7 órakor befejeződött az önkormányzati és nemzetiségi képviselők választása. A választópolgárok vasárnap reggel 6 és este 7 óra között adhatták le szavazatukat. A 10 351 önkormányzati és 3189 nemzetiségi szavazókört már bezárták a szavazatszámláló bizottságok, és hozzákezdtek a voksok összeszámlálásához, szétválogatásához. A szavazatszámláló bizottságoknak először több adminisztratív feladatot el kell végezniük, mielőtt az urnákat felbonthatnák: összecsomagolják az elrontott és fel nem használt szavazólapokat, és jegyzőkönyvben rögzítik a szavazáson megjelentek számát. Csak ezek után bonthatják fel az urnákat. A bizottságoknak ellenőrizniük kell, hogy az urnák sértetlenek-e, ha nem, akkor ezt rögzíteniük kell a rendkívüli események jegyzőkönyvében. (A bizottság dönt arról, hogy - az eset körülményeit is figyelembe véve - az urna sérülését figyelmen kívül hagyva belekeveri annak tartalmát a többi szavazólap közé, vagy a sérült urnát nem bontja fel.) A 10 351 önkormányzati szavazókörben először a mozgóurnát bontják fel, megkeresik benne az ellenőrző lapot, ha az nincs benne, az urnában lévő összes szavazólap érvénytelen. Ezután felbontják a szavazóhelyiségben használt urnákat, és azok tartalmát összekeverik a mozgóurnák tartalmával. Felbontják a borítékokat, kiveszik a szavazólapokat, és különválogatják a polgármesteri (Budapesten főpolgármesteri), képviselő-testületi és - a megyei jogú városok kivételével - a megyei közgyűlési szavazólapot. A bizottság választástípusonként és jelöltenként, valamint listánként külön-külön megszámlálja a szavazatokat, kötegeli őket, és a kötegre jelöltenként/listánként külön-külön ráírja az érvényes szavazatok számát.19.00: Lezárták az urnákat
Este hét órakor hivatalosan is véget ért a 2014-es önkormányzati választás, aki eddig nem indult el szavazni, már ne tegye. A részvétel egyébként ismét alacsonyabb lett, mint a négy évvel ezelőtti, a napi tendenciát követve várhatóan nem éri el a 45%-ot sem. Csongrád megyében valamennyivel többen járultak az urna elé az országosnál, kíváncsian várjuk az eredményeket!18.05: 39,8 százalékos részvétel másfél órával az urnazárás előtt
Másfél órával az urnák lezárása előtt, 17.30-kor a választók 39,8 százaléka szavazott. Csongrád megyében egy kicsivel több, 40,23% voksolt ezidáig, Szegeden pedig kereken 41%-os a részvételi arány. Arányaiban a legtöbb szavazó Újszegeden, a Gregor József Általános Iskolában volt, a Fő fasoron lévő szavazókörben 49.18%-uk fordult meg.
17.00: Elérkeztünk a hajrához
Még két óráig lehet szavazni az önkormányzati választáson. A következő részvételi adatok (a 17.30-as állapotokat tükrözők) 18 óra körül várhatóak. Eddig nagyjából a 2010-eshez hasonló a választói érdeklődés. Emlékeztetőül: 2010-ben 17.30-ig országosan a választópolgárok 41,77 százaléka, Csongrád megyében 41,80 százalék, Szegeden 39,64 százalék voksolt. Akkor végül az önkormányzati választáson a szavazásra jogosultak 46,64 százaléka vett részt országosan, 46,92 százalék Csongrád megyében, 45,69 százalék Szegeden.15.30: 15 órakor 30,11 százalék a részvétel
Érkeznek az újabb részvételi adatok, ezúttal a 15 órai állapotot tükrözik. A Nemzeti Választási Iroda tájékoztatása szerint 15 órakor 30,11 százalékos volt a választási részvétel országosan, 30,50 százalékos Csongrád megyében. Ez alacsonyabb, mint a négy évvel ezelőtti, Szeged viszont továbbra is picikét aktívabb, már 31,22 százalék szavazott (42 986 fő). 2010-ben egyébként 15 óráig országosan a választópolgárok 31,47 százaléka, Csongrád megyében 32,10 százalék, Szegeden 30,65 százalék voksolt. Akkor végül az önkormányzati választáson a szavazásra jogosultak 46,64 százaléka vett részt országosan, 46,92 százalék Csongrád megyében, 45,69 százalék Szegeden.13.40: 23,53 százalékos a részvétel 13 óráig, Szeged aktívabb
A Nemzeti Választási Iroda tájékoztatása szerint 13 órakor 23,53 százalékos volt a választási részvétel országosan, 24,49 százalékos Csongrád megyében. Ez alacsonyabb, mint a négy évvel ezelőtti, Szeged viszont továbbra is aktívabb, már 25,25 százalék szavazott (34 763 fő). 2010-ben egyébként 13 óráig országosan a választópolgárok 23,68 százaléka, Csongrád megyében 24,82 százalék, Szegeden 24,18 százalék voksolt. Akkor végül az önkormányzati választáson a szavazásra jogosultak 46,64 százaléka vett részt országosan, 46,92 százalék Csongrád megyében, 45,69 százalék Szegeden.12.30: Orbán Viktor is bedobta
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó a Zugligeti Általános Iskolában, a XII. kerületi 53-as számú szavazókörben adta le szavazatát. Fotó: Koszticsák Szilárd (MTI)
12.15: Botka László családjával ment el szavazni
Botka László is leadta szavazatát délben, a polgármester családjával járult az urnák elé a Balatoni utcában.
11.45: Kothencz: Mindenki menjen szavazni!
Kothencz János, a kormánypártok és a L.É.T. szegedi polgármesterjelöltje a Hír TV-nek nyilatkozva azt mondta, fontos, hogy minél többen járuljanak az urnák elé Szegeden. Kothencz bízik benne, hogy a bizonytalankodók, apolitikusok felé fordulnak. „Az elmúlt időszakban mi igyekeztünk tényleg emberileg mindent elkövethetőt megtenni azért, hogy minél több emberhez eljuttassuk a jó szándékunkat, az üzenetünket” – mondta.11.30: 16,50 százalékos részvétel 11-ig
11 órakor 16,50 százalékos részvételről adott jelentést a Nemzeti Választási Iroda. Csongrád megyében eddig a szavazásra jogosultak 17,72 százaléka, Szegeden 17,07 százaléka (23 507 fő) választott már. Ezek továbbra is magasabb adatok, mint a négy évvel ezelőttiek. 2010-ben 11 óráig országosan a választópolgárok 16,31 százaléka, Csongrád megyében 17,68 százalék, Szegeden 16,09 százalék voksolt.10.50: Varga Róbert is leadta voksát
Varga Róbert, Petőfitelep-Újpetőfitelep-Baktó-Fodorkert Fidesz-KDNP-L.É.T.-es önkormányzati képviselőjelöltje is szavazott délelőtt tíz óra után.
10.35: Málovics szerint nem evidens, ki fog győzni
Málovics György 10 órakor szavazott a Szegedi Tudományegyetem Mars téri épületében. Az LMP szegedi polgármesterjelöltje azt mondta, intenzív kampányidőszak áll a helyi pártok mögött, amiben ők a maguk eszközeivel igyekeztek felvenni a versenyt. Úgy érzi, tisztességesen helyt álltak, bemutatták mi mindent tettek a várostért az elmúlt négy évben és mit szeretnének még az elkövetkező ötben. Málovics György hangsúlyozta, Szeged olyan település, ahol nem evidens, melyik párt lesz a legnagyobb a közgyűlésben és az sem, ki lesz a polgármester. Arra kéri a választópolgárokat, szavazatukkal járuljanak hozzá ahhoz, hogy „a tisztesség legyen a mérleg nyelve”. Céljuk, hogy két LMP-s képviselőt juttassanak a közgyűlésbe.
10.15: A szavazólapot sem lefényképezni, sem hazavinni nem szabad
Jogsértő a szavazólapok lefényképezése vagy kivitele a szavazókörből. A választópolgárok szelfit sem készíthetnek magukról a szavazófülkében. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) még az áprilisi országgyűlési választás előtt fogadott el a választási szerveknek szóló, nem kötelező érvényű iránymutatást a kérdésben, ezzel lényegében megerősítette a jogelőd Országos Választási Bizottság korábbi, a témában kiadott állásfoglalását. Az NVB az országgyűlési választás előtt azért is adott ki iránymutatást a kérdésben, hogy a visszaéléseket, így például a láncszavazásokat megakadályozza. A testület jogértelmezési álláspontját akkor azzal indokolta, hogy a szavazólap okirat, amelynek rendeltetése a választópolgárok akaratának megjelenítése és a választás eredményének megállapítása. Az NVB szerint ebből következik, hogy sérti a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás elvét, valamint a választás titkosságát és a választáson való önkéntes részvételt, ha a választópolgár a szavazólapot sajátjaként kezeli, a szavazóhelyiségből kiviszi vagy a borítékba helyezés előtt felvételt készít róla. Ez azt is jelenti, hogy a választópolgár szelfit sem készíthet magáról a szavazófülkében. Az NVB szerint a szavazás titkosságához hozzátartozik a szavazólap tartalmának titkossága is. Ennek ellenére az országgyűlési választáson a Nemzeti Választási Iroda (NVI) nyilvántartása szerint a "gyűjtögetők" 4545 egyéni és 2998 listás szavazólapot vittek haza a szavazókörökből.09.50: Tóth Péter szavazott másodikként a polgármesterjelöltek közül
Tóth Péter családjával 9 órakor szavazott a Fodor József-szakközépiskolában. A Jobbik polgármesterjelöltje úgy látja, aktívak a szegedi polgárok, sokakkal találkozott az utcán és a szavazóhelyek környékén. Úgy fogalmazott, a magas részvételi arány kedvező a párt számára, ezért örül, hogy a szegediek is érzik az idei önkormányzati választások súlyát. Hangsúlyozta, a Jobbik ezúttal is programközpontú kampányt folytatott, a riválisoknál kevesebb energiát fordított mások kritizálására. Tóth Péter azt üzente, mindenki értékelje az elmúlt hónapokat és éveket, a szavazófülkében pedig ezen tapasztalatok alapján ikszeljen.
09.30: 6,97 százalékos a részvétel 9 órakor
9 óráig a szavazásra jogosultak 6,97 százaléka adta le voksát országosan, 8,03 százalék Csongrád megyében, 6,8 százalék (9361 fő) Szegeden. Ez továbbra is valamivel magasabb, mint négy éve. 2010-ben 9 óráig országosan 6,60, Csongrád megyében 7,58, Szegeden 6,05 százalékos volt a részvétel.08.30: Kothencz János volt a legfrissebb
A szegedi polgármesterjelöltek közül elsőként Kothencz János adta le szavazatát, 8 órakor a Sólyom utcai iskolában. A Fidesz-KDNP-L.É.T. polgármesterjelöltje azt mondta, minden tőlük telhetőt megtettek a kampány során, a szegediekkel közösen, széles összefogással alkották meg azt a programot, melyet mindenkihez eljuttattak, mindenkivel megismertettek. Ez a program a kormányzat maximális támogatását is élvezi. Úgy fogalmazott, Szeged szempontjából hatalmas tétje van a mai választásnak, mindenkit biztat a részvételre, egyúttal támogatást kért maga és csapata számára ahhoz, hogy új, dinamikusan fejlődő pályára állíthassák Szegedet.