Közélet

Nagy Rajzolás az Őszi Tárlaton

Nagy Rajzolás az Őszi Tárlaton

2014. október 16., csütörtök
Nagy Rajzolás az Őszi Tárlaton
Feteszet_Napja_HMV_20141018

"Négykezes" festőművészekkel, közös nagy alkotás a 61. Vásárhelyi Őszi Tárlat ihletésében és ikonfestészeti bemutató várja szombaton a látogatókat Hódmezővásárhelyen a Múzeumi Őszi Fesztiválon. Október 18-án, a Magyar Festészet Napján az Alföldi Galéria és a Tornyai János Múzeum kiállításai díjtalanul látogathatóak.

Különleges alkotásokban lehet része mindazoknak, akik

Szent Lukács

, a festők védőszentjének ünnepén látogatnak el a 61. Vásárhelyi Őszi Tárlatra, az Alföldi Galériába. A délelőtt folyamán

Bányai Béla

és

Mucsi Zoltán

festőművészek segítenek a látogatóknak saját festményük elkészítésében. A mottó: Kezd el, a mester befejezi! A szervezők mindenkit arra kérnek, hogy "hagyjanak nyomot" a tárlaton, melyhez ecsetet és festéket is adnak. "A Nagy Rajzolás" elnevezésű eseménysorozathoz kapcsolódva a kiállításon gyűjtött élményeket egy közös vásznon lehet megosztani, melyet délután tárnak szemlére. A Tornyai János Múzeumban látható Németh József festőművész, a hódmezővásárhelyi festőiskola egyik legmarkánsabb egyéniségének emlékkiállítása. Németh művészetének meghatározó korszaka az ikonikus ábrázolás, a "magyar ikon megteremtésének" időszaka. E misztikus ábrázolásmódot Jószai Sándor ikonfestő mutatja be szombaton délelőtt a Tornyai-múzeumba ellátogatóknak. A Múzeumok Őszi Fesztiváljának hódmezővásárhelyi programjai ingyenesek, a múzeum és galéria kiállításai díjtalanul látogathatóak a Magyar Festészet Napján.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.