Löffler Tibor: Szegeden nem volt “kormányváltó” hangulat

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

szavazas1

Löffler Tibor politológus, az SZTE ÁJTK Politológia Tanszék oktatója értékelte az önkormányzati választások szegedi eredményeit, azoknak okait és következményeit.

– Hogyan értékeli az önkormányzati választásokat megelőző szegedi kampányt, milyen hatásai voltak, mennyire tudta befolyásolni a választópolgárokat?

– A szegedi Fidesz és Kothencz János polgármesterjelölt kampánya meglepően dinamikus és – pozitív értelemben – agresszív volt. A kormánypárt jól láthatóan központi kampányt folytatott a baloldali vezetésű városokban, mint Szeged és Makón is, ugyanazon kampányelemeket vetette be, vagyis: a kormány nem tud együttműködni az ellenzéki városokkal, aminek komoly anyagi következményei lehetnek, több milliárd forinttól eshet el a város. A magam részéről ezt erősnek éreztem, Szegeden ez a fogás kontraproduktív volt, ellenkező hatást váltott ki, azonban Makón sikeresen alkalmazták. Ennek oka, hogy Makón nyitottak voltak a választók, mondhatni “kormányváltó” hangulat volt, keresték az alternatívát a jelenlegi polgármesterre, és le is váltották, a Fidesz-KDNP-s Farkas Éva vehette át a polgármesteri tisztet, amíg Szegeden nem jelent meg ez a hangulat, a többség nem akarta leváltani Botka Lászlót, így nem is voltak fogékonyak a kormányzati kampányra.

– Az önkormányzati választás Szegeden nagy fölénnyel nyerte a baloldal, Botka László maradt a polgármester, és a városi közgyűlésben is közel kétharmados többséget szerzett az MSZP-DK-Együtt-PM. Ön miben látja az okát a Fidesz vereségének, és ennek tükrében milyen jövőt jósol a városi pártszervezetnek?

– Vereség és vereség között is van különbség: Botka László győzelme benne volt a pakliban, azonban a körzeti eredmények, az új közgyűlés összetétele nagy meglepetést okozott. Az első elem tudatában a kormánypárt számára tisztes vereséget a közgyűlési többség megtartása, esetleg néhány mandátumos hátrány jelentette volna. Ennek oka az lehet, hogy a szegedi Fidesz a 2010-ben kapott komoly morális tőkéjét – vagyis azt, hogy a szegedi választók, bár Botka Lászlót szavazták meg, de az egyéni körzeteket a jobboldal nyerte – négy éven keresztül nem tudta megfelelően felhasználni, ami problémákat eredményezett. A választási vereség után a pártszervezet bizonyára értékeli az eredményeket, önvizsgálatot tart, a továbbiakról az dönt, hogy az országos pártközpont és a helyi szervezet miben látja a felelősséget az eredményekért, illetve sikerül-e közös nevezőre jutniuk. A szegedi Fidesz régóta káderproblémákkal küzd, nem képes kiállítani egy versenyképes jelöltet Botka László ellen, aki a helyi baloldal vezére és nem mellesleg országos szintű politikus, és a szegedi jobboldal régóta nem tudott felépíteni egy vele azonos fajsúlyú jelöltet, ezért is történt az országos vezetés nyomására a jelöltcsere.

– Milyen következményei lehetnek annak, hogy a szegedi városvezetés továbbra is ellenzéki pozíciót foglal el, főként a kormányzati kampányígéretek fényében?

– Szeged jövőjét illetően az biztos, hogy a városvezetés olajozottabban fog működni, a polgármester és a szocialista többség hamar összehangolódik. A kormány, ha racionálisan viselkedik, nem élezi ki a konfliktust a várossal, ugyanez igaz a szegedi vezetésre, kölcsönös kompromisszumra kell törekednie mindkét oldalnak. A kormány le akarta váltani a baloldali városvezetést, ami nem sikerült, de valószínűleg erről a szándékról nem tesz le öt év múlva, akkor a kormány nem teheti meg, hogy “kiéhezteti” a várost, hiszen akkor a Fidesz támogatottsága nem fog nőni Szegeden, és nem fog sikert aratni 2019-ben.

loffler_tibor

– A vasárnapi eredmény alapján a most megválasztott szegedi közgyűlésben igen súlytalanok lesznek a kisebb pártok, a Lehet Más a Politika és a Jobbik egy-egy mandátumot szerzett. Minek köszönhető a két említett párt szerény eredménye?

– Meglepett az LMP gyenge eredménye, mivel nagy városról van szó, és egy olyan pártról beszélünk, amely főként a városokban erős. Valószínűleg nem stabil az LMP helyi szavazóbázisa, ami erősen függ az ellenzéki pártoktól, hiszen a Schiffer András által képviselt ökoszociális, baloldali, kicsit radikális, más baloldali pártokat elutasító alapállás nem biztos, hogy az LMP szavazóbázisában is masszívan jelen van. Ami a Jobbikot illeti, az elmúlt négy évben a szegedi közgyűlésen belül a párt kvázi-szövetségben állt a Fidesz-frakcióval, ami nem tett jót a helyi Jobbiknak, ugyanis a párt országos szinten kettős ellenzékben van, mind a Fidesszel, mind a baloldallal szemben, emiatt és a szegedi helyzet miatt a Fidesszel elégedetlen jobboldali szavazónak a Jobbik nem volt alternatíva Szegeden.

Default thumbnail
Előző sztori

Harminchárom millió forint gyűlt össze kórházaknak az Egészségváros keretében

Következő sztori

Több mint másfélmillió magyar ragadhat fegyvert, ha baj van + FOTÓK

Legutóbbi hasonló cikkek