Írjon nekünk

Sport

Labdarúgás: magyar győzelem Izrael ellen + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

izrael_magyarorszag_14_10_22_gs

Megérdemelt győzelmet aratott a csoportkör második mérkőzésén Izrael ellen a kelet-magyarországi amatőr válogatott.

Izrael ellen próbált meg javítani a Major László, Fecsku István által vezetett kelet-magyarországi amatőr válogatott az UEFA Régiók kupájának második csoportmeccsén.

A kezdettől fogva támadólag lépett fel a magyar csapat az eső által eláztatott pályán, azonban az izraeli kontrák is veszélyt hordoztak magukban. A kapu előtti utolsó passzokba, utolsó döntésekbe csúszott általában hiba a magyar támadások végén, több alkalommal is nagyon közel álltak a gólszerzéshez Martonék, azonban az első 45 perc alatt nem sikerült bevenniük az izraeliek kapuját. Ugyanakkor szinte végig fölényben futballoztak Major László és Fecsku István tanítványai, az izraeliek a kezdeti rohamokat követően nem tudtak végig olyan tempóban futballozni, ahogy kezdték a mérkőzést.

A második félidőben rögtön egy óriási ziccert alakított ki a magyar csapat, azonban Laksteter (ekkor még) pontatlanul passzolt az ötösön érkező Pócs elé, így odalett a lehetőség. Nem kellett azonban sokat várni a magyar gólra, az 55. percben Pócs szögletét Szilágyi továbbította a kapuba, ezzel megvolt a magyar vezetés.

Tíz perccel később Laksteter tartott meg kiválóan egy labdát a félpályánál, majd remek ütemben ugratta ki a bal oldalon induló Maricsot, aki a kapuig sprintelhetett a labdával, majd a kimozduló Daher felett okosan átemelte a labdát, ezzel kétgólos volt a magyar előny.

A folytatásban okosan, taktikusan futballozott a magyar gárda, és akár tovább növelhette volna góljai számát, míg az izraeliek mindössze az utolsó 10 percben veszélyeztetett, a második félidőben szinte nem is akadt dolga Czirjáknak, aki Elisha bombáját kellett védenie a 81. percben. A csereként beálló, szülinapos Bertók centikre járt a góltól az utolsó pillanatokban, azonban a magyar együttes győzelme egyetlen percig sem forgott veszélyben, így 2-0-ra verte Izraelt a kelet-magyarországi amatőr válogatott.

A délelőtti mérkőzésen Írország 6-1-re legyőzte Litvániát, így karnyújtásnyira került a továbbjutáshoz. A záró fordulóban pénteken Írország Izraellel, míg a magyar csapat Litvániával találkozik majd, egyaránt 13:30-kor rendezik mindkét mérkőzést, a mieink Hódmezővásárhelyen játszanak majd a litvánokkal.

A 4. selejtezőcsoport állása két fordulót követően

1. Írország 6 pont
2. MAGYARORSZÁG 3 pont
3. Izrael 3 pont
4. Litvánia 0 pont

Mórahalom, Móradomb körút, 200 néző
2014. október 22., 13.30
Izrael
Magyarország
Vége a mérkőzésnek.

játékvezető: Ignasi Villamayor Rozados *• asszisztens: Manuel Fernandes, Aleksei Vorontsov
0
2

UEFA Régiók Kupája 4. selejtezőcsoport, 2. forduló:

Izrael – Magyarország 0 – 2 (0-0)
Mórahalom, Móradomb körút, 200 néző. Vezeti: Ignasi Villamayor Rozados (Manuel Fernandes, Aleksei Vorontsov).
Izrael: Daher – Suissa (Elharar, 74′), Edelman, Adi (Goldshtein, 67′), Oshry, Elbaz, Elisha, Amzaleg, Nudelman, Yada’N (Ben Shalom, 69′), Dahan. Vezetőedző: Itay Mordechay.
Magyarország: Czirják – Kökény, Gál, Balogh, Szilágyi, Szabó (Sztojka, 60′), Pócs (Bertók, 84′), Fegyverneki, Laksteter (Bitó, 75′), Marics, Marton. Edzők: Major László, Fecsku István.
Gólszerzők: Szilágyi (56′), Marics (65′)
Sárga lap: Szilágyi (4′), Marton (53′), Fegyverneki (78′), Sztojka (90′)

Major László: “Tegnap az U17-es válogatott győzelmét láttam Telkiben, ma pedig véleményem szerint egy nagyszerű hozzáállású magyar amatőr csapatét, amely egy 4-1-es vereség után nyújtott remek teljesítményt, amihez csak gratulálni tudok. Sok helyzetet dolgoztunk ki, akár nyerhettünk volna több góllal is, miközben az izraeli együttes technikás, jó futballt játszott. Úgy gondolom, ez így egy sokkal nagyobb értékű győzelem, mint egy esetleges litvánok elleni siker, mert tényleg egy minőségi, kiváló gárdával találkoztunk. Most sajnálom igazán azt, hogy fáradtan érkeztek a játékosok az első mérkőzésre, de reálisan nézve az erőviszonyokat, be kell látni, hogy Írország egy kicsit kiemelkedik ebből a csoportból. Összességében, ha a következő fellépésünket is megnyerjük, elmondhatjuk majd, hogy nagyszerűen szerepelt a magyar csapat.”

Online közvetítésünk:

VÉGE

90+4′
Vége, lefújja a játékvezető, nyert a magyar csapat! Szilágyiék végig uralták a találkozót, az izraeliek kevés helyzetet tudtak kialakítani, megérdemelten nyerték meg a mai mérkőzést.
90+1′
Bertók lő centikkel fölé a tizenhatoson belülről, el tudott szakadni védőjétől a csereként beállt támadó, micsoda szülinap lett volna, ha ez beakad…
90+1′
Négy percet tesz rá a játékvezető.
90′
Sztojka is sárgát kap a mieinktől.
89′
A mérkőzés hajrájában járunk, az izraeliek nem tudnak nyomás alá helyezni bennünket, kontrákból pedig folyamatosan fentt tartja a veszélyt a magyar csapat.
84′
Pócs hagyja el a pályát, helyére a születésnapját éppen ma ünneplő Bertók érkezik a pályára.
83′
Újabb figyelmeztető jel, ennek még nincs vége: Goldshteint ugratták ki, aki tizenhatról lőtt kapura, de nem találta el a kaput, nagy lehetőség volt, kissé lemaradtunk Goldshteinről.
81′
Elisha tűzte kapura a labdát 16 méterről, miután a jobb oldalon kevergettek az izraeliek, Czirjáknak régóta nem volt dolga, de védte ez a lövést.
78′
Annak ellenére, hogy mi jöhetünk bedobással, Fegyverneki kap sárgát, kissé érthetetlenül, semmi különöset nem tett Fegyverneki ellenfelével szemben, a játékvezető azonban előveszi a sárgát.
75′
Cserél Major László is, Laksteter helyére Bitó érkezik a pályára.
74′
Suissa számára ér véget a mérkőzés, ezzel kihasználja utolsó cserelehetőségét is Izrael, Elharar váltja.
69′
Újabb izraeli csere, Yada’N jön le a pályáról, és érkezik helyette Ben Shalom.
67′
Cserélnek az izraeliek, Adi helyére Goldshtein érkezik a pályára.
65′
GÓÓÓÓL! 0-2! Laksteter tartott meg egy labdát a félpályánál, majd remekül indította Maricsot, aki a kapuig gyalogolhatott vele, majd a kimozduló kapus felett okosan átemelte a labdát, 2-0!
60′
Szabó Dávid hagyja el a pályát, helyére Sztojka Ádám érkezik.
58′
Átmenetileg emberhátrányban a magyar csapat, Pócsnak kell cipőt cserélnie, 10 emberrel játszik most a magyar együttes.
56′
GÓÓÓÓL! 0-1! Pócs tekerte be a szögletre, amire kiválóan érkezett Szilágyi, aki a hálóba bólintotta a labdát, ezzel vezet a magyar csapat! Érett már a mieink vezető gólja.
55′
Pócs hagyja ki az újabb ziccert, kiváló indítást kapott, majd lerázta védőjét, öt méterről lőtte el végül, de a kapusról pattan szögletre a labda.
53′
Marton kapja a meccs második sárgáját, miután a félpályánál csúszik oda Amzalegnek.
46′
Óriási lehetőség maradt ki, rögtön a második félidő kezdete után Szilágyi ugratta ki Lakstetert, aki átvette a labdát, majd a tizenhatoson belül a második hullámban érkező Pócs elé passzolt, azonban pontatlan volt átadása, hatalmas ziccert hagyott kihasználatlanul a magyar csapat.
46′
Folytatódik a mérkőzés, a szünetben egyik fél sem cserélt.

SZÜNET

45+1′
Vége az első játékrésznek, az izraeli szabadrúgást még megvárta a játékvezető, majd lefújta a félidőt. Nyerhető mérkőzésnek tűnik a mai, az első félidő játéka alapján verhető az izraeli ellenfél.
44′
Most nekünk kedvezett a pályán álló víz: az indításra startoló védő mellett Marics tudta eltolni a víz segítségével, azonban az utolsó pillanatban Adi tisztázni tudott Marics elöl.
41′
Daher ejti ki Pócs beadását, azonban Szilágyi nem tudja bekotorni közelről, másodjára összeszedi az izraeli kapus.
39′
Közben megérkeztek az írek képviselői is, akik minden bizonnyal a pénteki, Izrael elleni mérkőzésre készülnek. Az írek számára egyszerű a képlet: ha nyernek pénteken, megnyerték a tornát.
37′
Pócs megmozdulása után hördül fel a közönség: Szilágyi beívelését remekül kezelte le Pócs, és mindkét oldalt lett volna segítője, hiszen háttal állt a kapunak, azonban olyan területre passzolt, ahol nem állt csapattársa, kár ezért a lehetőségért.
32′
A játék küzdőjellege dominál az utóbbi percekben, nehezen alakul ki folyamatos játék.
25′
Elbaz lépett meg a jobb oldalon, majd éles szögből kapura lőtt, de a labda elgurult a kapu előtt keresztbe.
22′
Kisebb tanakodás után az izraeliek jöhetnek szabadrúgással, pedig már a mieink készültek a támadásvezetésre. Az izraeli edző kimért angol akcentussal kérte számon a játékvezetőt, annak ellenére, hogy végül ők rúghattak.
20′
Helyzetre helyzet a válasz, Marics keverte meg az izraeli védelem jobb oldalát, majd ballal kapura tűzte a labdát, de kiütötte azt az izraeli kapus. Pörgős meccs, mindkét csapat nagyon hajt. Közben elkezdett újra esni az eső.
18′
Nudelman kínálja meg Czirjákot 18 méterről, a kapusról kipattan a labda, amit Yada’N gyűjt be, majd 10 méterről mellélő, ez nagy lehetőség volt.
14′
Yada’N adott be balról egy bedobást követően, centerezése kissé lecsúszott, éppen a felső léc felett hagyta el a játékteret.
12′
Fegyverneki végzett el egy szögletet, amit Daher boxolt ki, azonban csak az ötösig jutott a labda, miután levágódott egy izraeli védőről, viszont a vendégek gyorsabban eszméltek, így a szabad labdát végül kivágták, hiába ólálkodott ott Laksteter, nem tudta megszerezni a játékszert.
9′
Kökény mentett fejjel, miután a bal oldalon megiramodott Dahan, az érkező izraeli támadó elöl fontos mentést mutatott be Kökény.
7′
Nem csak egymással, a pályával is meg kell küzdeniük a csapatoknak, az izraeliek indítottak volna, azonban egy tócsában elakadt a labda, a pálya egyik oldalán megállt a víz, ott nagy küzdelem várható a továbbiakban.
6′
Itt az első védés is, Fegyverneki tűzte rá jó 20 méterről, a pattogós lövést a jobb első elöl ütötte ki Daher.
4′
Máris itt a meccs első sárgája, Szilágyi csúszott be az igen csúszós talajon veszélyesen, villant is a lap.
3′
Aktívabban kezdenek a mieink, eddig csak a vendégek kapuja előtt zajlott a játék, ígéretes beívelések után azonban egyelőre nem tudtunk gólt szerezni.
1′
A kékben játszó izraeliek kezdik a mérkőzést, a magyar válogatott tiszta fehérben lép pályára.

13:24 – Barátságtalan idő fogadta a csapatokat, az eső ugyan már nem esik, de a kilátogató nézők rendesen vacognak, ezen pedig a fel-fel támadó szél sem segít, nem mondhatjuk, hogy ideális futballidőben kerül sor a találkozóra.

13:17 – A csoport másik meccsén Írország 6-1-re verte Litvániát, ezzel az írek a továbbjutás küszöbére kerültek.

13:14 – Köszöntjük olvasóinkat Mórahalmon, ahol az UEFA Régiók Kupája csoportküzdelmeiben második meccsét játssza a kelet-magyarországi amatőr válogatott Izrael ellen. Izraelt egyébként egy klubcsapat, a Karmiel Tzfat képviseli ezen a tornán.

A mérkőzés Ignasi Villamayor Rozados sípjelére 13.30-kor kezdődik.

A találkozó elé:

Nincs mese, továbbjutási esélyeik életben tartásához meg kell verniük Izraelt a magyaroknak, míg a közel-keletiek a litvánokkal szemben elért sikerük után egy újabb győzelemmel hatalmas lépést tennénk a jövő évi nyolcas döntő felé. Nehéz előre megtippelni, a két gárda között miként alakulhatnak majd az erőviszonyok, az Írország elleni 90 perc azonban megmutatta, Major László és Fecsku István legénységének gyorsabb és pontosabb játékra lesz szüksége, hogy elérje a kitűzött célt. Ami viszont garantáltnak tűnik, izgalmas összecsapást láthat majd a mórahalmi új létesítmény publikuma, ezen a valódi kuriózumnak számító futballünnepen.

Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv

Sport

Itt szavazhat a MOL-Pick Szeged négy játékosára

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A BL-szezon legjobbjait keresik.

Tovább olvasom

Sport

A Szeged videóelemzője szerint a magyar foci technikásabb, mint az ír

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Paul Ceusan, a Szeged-Csanád GA asszisztensedzője és videóelemzője a napokban hosszabbított szerződést a Tisza-parti klubbal. A 37 esztendős román szakember korábban Írországban dolgozott utánpótlásedzőként, többek között az ott szerzett tapasztalatairól, szakmája kihívásairól és a Szeged-Csanád GA fejlődéséről beszélgettünk vele. echo adrotate_group(27);

Tovább olvasom

Sport

Kiderült, hogy mikor indul újra a kézilabda-bajnokság

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Nagy László, a Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke az M4 Sportnak adott interjúban jelentette be, szeptember 6-án rajtol majd a magyar bajnokság. echo adrotate_group(27);

Tovább olvasom

Aktuál