Közélet

Kothencz János: Az emberek szolgálata a képviselőség

Kothencz János: Az emberek szolgálata a képviselőség

2014. október 5., vasárnap
Kothencz János: Az emberek szolgálata a képviselőség
kothencz_janos_sipos_attila_forum01_gs

A járdák, utak, valamint a közterek felújítása, egy rendőrőrs kialakítása és egy Tarjáni Közösségi Centrum létrehozása is szerepel Kothencz János választási programjában. A kormánypártok és a L.É.T. támogatásával a 15-ös körzetben (Tarján II., Felsőváros) önkormányzati képviselőként is induló jelölt úgy látja, bőven van tennivaló közvetlen lakókörnyezetében is.

A tarjániak igényeinek a figyelembevételével állította össze választási programját

Kothencz János,

akit a kormánypártok és a L.É.T. Egyesület polgármesterjelöltjeként, illetve Tarján II. és Felsőváros önkormányzati képviselőjelöltjeként jól ismernek a környéken élők. „Azért kívánok dolgozni, hogy az itt élőknek is a lehető legtöbbet nyújtsa Szeged városa” – hangsúlyozta Kothencz János, aki úgy látja, a tarjáni panelok belső épületgépészeti infrastruktúrájának felújítása nem tűr halasztást. Elfogadhatatlannak tartja, hogy olyan liftek vannak egyes épületekben, melyeket évtizedekkel ezelőtt mintha szekrényajtókból tákoltak volna össze. Mindezt úgy oldaná meg különböző pályázati konstrukciók keretében, hogy ne a lakosságot terhelje a felújítás költsége. „Épp elég számukra a sokszor 7-8000 forinttal megemelkedett közös költség, amelyet a panelfelújítás miatt terheltek rájuk, így a rezsicsökkentés hatását szinte egyáltalán nem érezhették meg. Annyit kaptak, hogy becsomagolták a nyomort, és azzal senki sem törődött, hogy életveszélyesek a liftek és a házak belső infrastruktúrája” – szögezte le Kothencz János. Korszerűen felszerelt nyugdíjasklub létrehozását, egészségház építését, valamint rekreációs és sportcélú kikapcsolódást szolgáló zöld területek, játszóterek felújítását tervezi Tarjánban. „A közösségi terek felújítására azért hangsúlyos a programomban, mert úgy látom, az itt élő emberek életkörülményeit ez, és nem a városközponti díszburkolat javítja igazán” – fűzte hozzá. Tarján virágosítását is fontos célnak nevezte, a lakosoknak ingyenesen osztana virághagymákat és palántákat, hogy szebbé tudják tenni közvetlen lakókörnyezetüket. „A közterületi padok telepítése, a leromlott állapotúak cseréje, a közvilágítás korszerűsítése, járda- és kerékpárút- rekonstrukciós program elindítása, a Csongor és a Piroska tér teljes rekonstrukciója, a Csillag téri hajléktalankérdés megoldása” – sorolta tovább Kothencz János, mi mindent kell orvosolni a 15-ös körzetben. A polgármester- és képviselőjelölt kifejtette, új szemléletre van szükség, egy valóban törődő városvezetésre, mely azt nézi, és azért dolgozik, hogy a szegedi lakosoknak jobbá tegye az életét. „Én szolgálatnak tekintem ezt a munkát, a szegedieket szeretném szolgálni, vagyis nemcélnak, hanem lehetőségnek tekintem a közéleti szerepvállalást” – fogalmazott Kothencz János.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.